Hírek

Egységéért ad hálát a Magyar Református Egyház

„Együtt kell várnunk Isten Szentlelkét, hogy fújja ki életünk völgyeiből a reménytelenséget, és a középpont, Krisztus felé tereljen bennünket, akinél minden töredezettség egészséggé és éppé válik" – kérte Fekete Károly tiszántúli püspök a szombati debreceni egységnap kezdetén.

Unokáink is ünnepeljenek!

A református nagycsalád egy segítőkész család, amelyik a mindennapokban is megéli egységét – hangsúlyozzák a magyar református egyházi vezetők. Május 18-án, szombaton ezrek ünneplik a Magyar Református Egység Napját Debrecenben.

Hálás szívvel

A Magyar Református Egyház Zsinatának ünnepi nyilatkozata.

Hazatérő gyermekeink

„Ma a Kálvin Egyházkerület hazatalált, ennek pecsétje Isten és emberek előtt csatlakozásunk aláírása" – mondta Krasznai Csaba, az Amerikai Egyesült Államokban található Kálvin Egyházkerület püspöke. A tengerentúli református közösség a május 17-i ünnepi zsinaton csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz.

Bővüléssel ünnepeljük az egységet

Az amerikai Kálvin Egyházkerület is csatlakozott a tizedik születésnapját ünneplő Magyar Református Egyházhoz a május 17-i debreceni ünnepi zsinati ülésen. A debreceni Nagytemplomban visszatekintettek a magyar református egység elmúlt évszázadaira és hálát adtak az egyre szorosabb testvéri kötelék áldásaiért.

Krisztusra mutató élet

Az amerikai magyar református gyülekezeteket egy részét összefogó és a Krisztus Egyesült Egyházához tartozó Kálvin Egyházkerület a május 17-i ünnepi zsinaton csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz. Az egyház korábbi püspöke, a nyírségi származású Bütösi János személye pedig különleges kapcsolódási pont egyházaink között.

Hirdesse egységünket!

Az eltelt évtized megmutatta, hogy a magyar reformátusok egysége él és élni akar – ahogy egy fa is. Ezért faültetéssel kezdődött református egységünk hálaadóünnepe a Magyar Református Egyház Zsinatának május 17-i ülése előtt. Egyházunk püspökei és a Kárpát-medencei egyházmegyék képviselői közösen ültettek el egy tölgyfát a Debreceni Református Kollégium Díszudvarán.

A Generális Konvent hírei

Elveszi a világ bűnét

A Generális Konvent elnökségének húsvéti körlevele a Magyar Református Egyház minden gyülekezetének és intézményének.

Közös látásmód kimunkálása

Kétnapos tanácskozást tartott április 8-án és 9-én Rimaszombatban a Református Külügyi Fórum, melynek célja a párbeszéd elmélyítése és a közös stratégia tervezése a külkapcsolatokat illetően a Kárpát-medencei magyar református egyházakon belül.

GKE: semmisítsék meg a szlovákiai „himnusztörvényt"

A Generális Konvent Elnöksége április 11-i budapesti ülésén megdöbbenését fejezte ki a szlovákiai „himnusztörvény" miatt. A Kárpát-medencei magyar református egyházi vezetők testülete támogatja a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zsinati tanácsának április 6-i tiltakozó nyilatkozatát.

Generális Konvent: fókuszban az Egység-nap és a diaszpóra

A Kárpát-medencei református egység 10. évfordulójának ünnepi előkészületeiről, a Magyar Református Egyház költségvetési kérdéseiről és a diaszpóra helyzetéről tárgyalt a Generális Konvent elnöksége idei első, berekfürdői találkozóján.

Új kezdődik

Túl a gyertyák fényén, a megterített asztal mindennapi kenyerén, túl gyermekeink ragyogó szemén idén karácsonykor kezdődjön bennünkis új! A Generális Konvent elnökségének karácsonyi körlevele a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára.

Adománygyűjtés az iskolákért

Idén is gyűjtést szervez a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap a határon túli magyar anyanyelvű oktatás megsegítésére.

Ünnepre készül a reformátusság

A jövő évi egység napi ünnepségek tervezése állt a Generális Konvent legutóbbi elnökségi ülésének középpontjában. A hétvégi tanácskozásról a reformatus.ro munkatársai készítettek videóriportot.

Református egység a Kárpát-medencében

A debreceni Nagytemplomban 2009. május 22-én ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az Alkotmányozó Zsinat a Magyar Református Egyház alkotmányát. A döntéssel a Kárpát-medencei magyar református részegyházak alkotmányjogi egységét mondták ki. Tovább...

A Magyar Református Egyház Alkotmánya

A Magyar Református Egyház 2009. május 22-én elfogadott és 2013. június 28-án módosított alkotmányának teljes szövege.

Reformátusok a kegyelem trónusánál

A Generális Konvent Liturgiai Bizottságának kiadványa a magyar református istentisztelet megújulásának teológiai alapelveiről.

Jogegységi és alapelvi ajánlás

Megtárgyalta és elfogadta a Magyar Református Egyház Közös Zsinata 2017. június 24-i, Debrecenben tartott ülésén.

Nyilatkozatok

Zsinati határozatok

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának egységgel kapcsolatos néhány határozata, nyilatkozata.


Istent keresem

5Móz 5,1–21

„Tanuljátok meg, tartsátok meg és teljesítsétek azokat!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →

Kálvincsillag

A Magyar Református Egyház lapja

2010 • 2011 • 2012 • 2013