A Kárpát-medencei Református Egyházak és Egyházkerületek Elnökségeinek Nyilatkozata

Berekfürdő, 2005. január 25-26.

Mi, a Kárpát-medencei magyar református egyházak és egyházkerületek elnökségei mai napon tartott Generális Konventünkön úgy határoztunk, hogy támogatjuk a Magyarországi Református Egyház Zsinata által a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2004. december 7-én, a kettős állampolgárság intézményével kapcsolatban eljuttatott ajánlásait. Megerősítve az MRE Zsinatának elvárását, kérjük a Magyar Köztársaság Országgyűlését, hogy a nemzet ügyét komolyan véve foglalkozzon a határon túli magyarok helyzetének jogi rendezésével. Szomorúan állapítjuk, meg, hogy a Magyarországi Református Egyház Zsinata javaslatainak beadása óta tartalmi lépés nem történt a kettős állampolgárság ügyének előmozdítása és széleskörű megvitatása irányában. Különösen aggályosnak tartjuk, hogy a határon túli magyarság képviselői, különböző közösségei bevonása nélkül zajlott és zajlik nemzetünk sorskérdéseinek megvitatása.

Mi, a Generális Konvent résztvevői elkötelezettek vagyunk a nemzeti minimum közös meghatározásában, és fontosnak tartjuk, hogy a nemzetpolitika kérdéseit illetően a lehető legszélesebb körű egyeztetés és közös gondolkodás kezdődjön. Elvárjuk, hogy döntések szülessenek minden esetben a határon túli nemzetrészekkel együttműködve és érdekeiket, érveiket határozottan figyelembe véve.

Mindezt elősegítendő a Generális Konvent résztvevői ezúton is fölajánljuk együttműködésünket, közigazgatási rendszerünket és több évszázados tapasztalatainkat a közös gondolkodást és az elmozdulást segítendő.

Különösképpen is fontosnak tartjuk egy nemzeti kataszter elkészítését, amelyhez fent említett eszközeinkkel, készséggel hozzájárulunk. E kataszter feladata, hogy a Kárpát-medencében élő minden, magát magyarnak valló személy belekerülhessen, s számon tudjuk tartani azokat, akiknek segítségre van szükségük, vagy segíteni tudnak.

Az állampolgárság megszerzése elfogadhatatlanul hosszú, átlagosan 5 esztendőt igénybe vevő folyamat. Ennek a hosszadalmas eljárásnak a felülvizsgálatára van szükség, annak érdekében, hogy a magyar nemzetiségűek könnyített eljárással jussanak magyar állampolgársághoz. Rövid időn belül ki kell dolgozni a határon túlról érkező magyarok állampolgársághoz jutásának egyszerűsített feltételrendszerét.

Minden tekintetben indokoltnak tartjuk, hogy a kettős állampolgárságot elnyerő határon túli magyarok hozzájussanak a teljes értékű magyarországi útlevélhez. Meggyőződésünk, hogy minden segítséget és hátteret meg kell adjunk az állampolgárságot elnyerők szabad mozgásának biztosítására. A kettős állampolgársággal rendelkezőket is meg kell illessék a minden magyar állampolgárt megillető jogvédelem és konzuli szolgáltatások.

Javasoljuk a nyugdíjak ügyében létrejött nemzetközi egyezmények összevetését a hatályos EU egyezményekkel. Ennek értelmében javasoljuk, hogy nyugdíjat minden esetben ott és onnan kapjon az állampolgár, ahol nyugdíjjárulékot fizetett.

Szorgalmazzuk a segélyek és az egészségügyi ellátás finanszírozása tekintetében a kérdés nemzetstratégiai és méltányossági alapon való végiggondolását.

Elkerülhetetlennek tartjuk, hogy tárgyalások kezdődjenek Ukrajnával a kettős állampolgárságot lehetővé tevő kétoldalú nemzetközi egyezmény belátható időn belül való kidolgozásáról.

A Generális Konvent résztvevői támogatják a részben már meglévő vállalkozási szabadság továbbfejlesztését és ezzel összefüggésben a munkavállalás lehetőségének biztosítását a kettős állampolgársággal bíróknak.

Támogatunk minden olyan javaslatot, amely biztosítja az oktatás, a kultúra és a sport területén az egység megőrzését és helyreállítását. Szorgalmazzuk a tudományos és kulturális élet egyesítését, ahogyan az már megtörtént a Magyar Tudományos Akadémia ill. az Írószövetség működésében.

Javasoljuk a szórványban élő magyarság segítésére és támogatására egy szórvány program kidolgozását és az érintettek bevonásával közös gondolkozás megkezdését. Kérjük, hogy a kormányzat és a parlamenti pártok részvételével végre induljon meg egy olyan nagyszabású, tudományos háttérbázisra támaszkodó szakértői elemző munka, amely mind ez idáig elmaradt, s amelynek hiányában eddig nem kellően megalapozott érvek hangzottak el a kettős állampolgárság mellett és ellen. Ebben a munkában egyházunk felajánlja szakértőinek részvételét.

Mi, a Generális Konvent résztvevői várjuk a fenti párbeszédre hívó felvetésekkel kapcsolatosan a parlamenti döntéshozók válaszát.

Meggyőződésünk, hogy a magyar állam kárpótlással tartozik azért, mert két világháborús szerepvállalásával méltatlan és előnytelen helyzetbe juttatott sokmillió embert, akiknek véleményét sem 1914-ben, sem 1941-ben nem kérdezte meg. Most végre mód nyílik arra, hogy szimbolikusan kárpótoljuk az egykori magyar állampolgárok utódait azzal, hogy jogilag is egy nemzet tagjának ismerjük el őket.

Berekfürdő, 2005. január 26.

Dr. Szabó István püspök
Dr. Nagy Sándor főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület

Dr. Márkus Mihály püspök
Dunántúli Református Egyházkerület

Csomós József püspök
Tiszáninneni Református Egyházkerület

Dr. Bölcskei Gusztáv püspök
Dr. Virágh Pál főgondnok
Tiszántúli Református Egyházkerület

Dr. Erdélyi Géza püspök
Varga László világi főjegyző
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Pap Géza püspök
Tonk István főgondnok
Erdélyi Református Egyházkerület

Tőkés László püspök
Kovács Zoltán főgondnok
Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Horkai László püspök
Szilágyi Lajos főgondnok
Kárpátaljai Református Egyház

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

ApCsel 12,20–25

„Az Úr igéje pedig egyre szélesebb körben terjedt.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink