Segítség a bajban

2010. július 08., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), Háttér, természeti katasztrófák, fodor gusztáv

"Egy háromgyermekes édesapával beszélgettem, aki elmondta, hogy több generáció munkájának a gyümölcse ment kárba, amikor az árvízben összedőlt a házuk. Annyira el volt keseredve, hogy azt mondta, nem lesz ereje az újrakezdéshez" – mondta a Reformátusok Lapjának adott interjúban a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) igazgatója, Fodor Gusztáv lelkipásztor.

Teltház a Kárpát-medencei református kórus hangversenyén

2010. június 27., címkék: jótékonysági est, Hírek, kárpát-medence, egyházzene, árvíz, szeretetszolgálat (mrsz)

  A június 25-én megtartott koncerten a tizenkilenc határon inneni és túli énekkarból toborzott 370 fős Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus szólalt meg, ami a szervezők szándéka szerint kifejezi nemcsak felekezeti, de nemzeti összetartozásunkat is.

Nyári önkéntes program

2010. június 21., címkék: önkéntesség, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat ismét meghirdeti nyári önkéntes programját, melynek keretében lehetőség nyílik arra, hogy fiatalok – és kevésbé fiatalok – hosszabb-rövidebb ideig önkéntes munkát végezzenek egyházi intézményekben.

Az elhurcolt zsidóságra emlékeztek Kápolnásnyéken

2010. június 21., címkék: zsidó, Gyülekezeti hírek, Szeretethíd, szeretetszolgálat (mrsz), szeretethíd, keresztyén-zsidó párbeszéd

Június 13-án, a Fejér megyei zsidóság deportálásának emléknapján helybeliek, környékbeliek és elszármazottak emlékeztek azokra, akiket 66 évvel ezelőtt Kápolnásnyékről deportáltak.

Szeretetszolgálati munkatársak találkozója

2010. június 17., címkék: derencsényi istván, Hírek, találkozó, czibere károly, szeretetszolgálat, szeretetszolgálat (mrsz), tiszántúli egyházkerület

Az ország minden részéről, több mint harminc intézményből összesen háromszázötvenen gyűltek össze a szeretetszolgálati intézmények munkatársi találkozóján.

Felvidéki összefogás

2010. június 15., címkék: szlovákiai diakóniai központ, adománygyűjtés, Határon túl, árvíz, szeretetszolgálat (mrsz), haiti

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja ezúttal az árvízkárosultak számára gyűjt adományt.

Árvízkárosult gyermekeket üdültet a Magyar Református Szeretetszolgálat

2010. június 14., címkék: természeti katasztrófák, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Az MRSZ negyven árvízkárosult gyermeket nyaraltat a Balaton-parton. A megáradt patakok vízszintje apad, de a segítségnyújtásra most még nagyobb szükség van.

Élelemre mindig szükség van

2010. június 10., címkék: természeti katasztrófák, adománygyűjtés, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai az elmúlt három napban Szendrőládon, Felsőzsolcán, és Hernádkércsen segítettek, Miskolcon pedig újabb gyűjtőponton várják az árvízkárosultaknak szánt tárgyi felajánlásokat.

Akció helyett folyamatos jelenlét

2010. június 09., címkék: reformátusok lapja, szeretetszolgálat (mrsz), természeti katasztrófák, Hírek, pál sándor, adománygyűjtés

Öt nagy segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet létrehozta a Nemzeti Segélyvonalat, aminek célja az elmúlt hetek árvizei miatt bajba jutott honfitársaink megsegítése. Pál Sándornak, az MRSZ kuratóriumi elnökének azt a kérdést tettük fel, ami a nagyszerű kezdeményezést látva sokakban megfogalmazódott.

Három teherautónyi élelmiszer Felsőzsolcán

2010. június 08., címkék: természeti katasztrófák, tábori lelkészség, adománygyűjtés, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

A szárazföldi úton megközelíthetetlen Felsőzsolcára vitt három teherautónyi élelmiszert a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Tábori Lelkészség, kedden délután.

Segítség Szendrőn és Szendrőládon

2010. június 05., címkék: termé, adománygyűjtés, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

"Megdöbbentő, hogy itt vannak olyanok, akik tényleg éheznek. Sem idejük, sem lehetőségük nincs enni. Nagy szükség van a segítségre!" – mondta Fodor Gusztáv a szeretetszolgálat lelkész-igazgatója Szendrőn.

Nem csak Edelényben van szükség segítségre!

2010. június 05., címkék: tiszáninneni egyházkerület, természeti katasztrófák, adománygyűjtés, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Szombat reggel átszakadt a gát Sajóecsegén, Gesztelyen pedig le kellett zárni a Hernád hídját, mert a tengernyi méretűre áradt folyó már csaknem átbukott rajta.

Református összefogás az árvíz ellen

2010. június 05., címkék: tiszáninneni egyházkerület, természeti katasztrófák, adománygyűjtés, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Az árvíz sújtotta települések a reformátusok segítségét is várják – mondta Gere Gábor varbói lelkipásztor, aki a Tiszáninneni Református Egyházkerület és a Magyar Református Szeretetszolgálat mentési munkáit koordinálja a katasztrófa sújtotta térségben. A lelkipásztor elmondta: Csomós József püspök felhívására eddig körülbelül húsz gyülekezet küldte el tagjait a bajba jutott településekre, de a miskolci Lévay József Református Gimnázium diákjai is váltják egymást a gátakon.

Újabb segítség a kitelepítetteknek

2010. június 05., címkék: dunamelléki egyházkerület, adománygyűjtés, Hírek, természeti katasztrófák, szeretetszolgálat (mrsz), tiszáninneni egyházkerület

Megérkezett Varbóra a Magyar Református Szeretetszolgálat ötven matracból, plédből és párnából álló szállítmánya, melyet a kitelepítettek elszállásolásánál használnak fel.

Lelkingondozói csoport Edelényben

2010. június 04., címkék: Hírek, lelkigondozás, edelény, tábori lelkészség, szeretetszolgálat (mrsz), debreceni teológia (drhe), budapesti teológia

  A Magyar Református Szeretetetszolgálat lelkészekből álló Lelkigondozói csoportja péntek délután és szombaton egész nap Edelényben és az árvíz sújtotta környező településeken végzi szolgálatát.

Kárpátaljai segítségnyújtás kormányzati közbenjárással

2010. június 04., címkék: kárpátaljai egyházkerület, természeti katasztrófák, adománygyűjtés, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

  A Kárpátaljai Református Egyház az árvízkárosultak javára 2,5 millió forintot gyűjtött, melyet a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül juttat el a rászorulókhoz.

Felvidéki reformátusok segítenek Edelényben

2010. június 04., címkék: zsinat, természeti katasztrófák, edelény, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

  A Magyaroszági Református Egyház Zsinata az árvízkárosultak megsegítésére 10 millió forint gyorssegélyt különített el, melyet a Tiszáninneni Református Egyházkerület rendelkezésére bocsájt.

„Kétszer ad, ki gyorsan ad” – segítség a kitelepített családoknak

2010. június 03., címkék: természeti katasztrófák, adománygyűjtés, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat háromszázezer forint értékű tartós élelmiszert osztott ki Vadna, Nagybarca, Bánhorváti és Kazincbarcika-felső területén az árvíz miatt kitelepített családoknak.

Szeretethíd helyett homokzsákgát

2010. május 22., címkék: cserkészek, árvíz, Háttér, önkéntesség, szeretetszolgálat (mrsz)

Sajó, Szinva, Hernád, Bódva, Zagyva, Tarna – néhány észak-magyarországi patak, folyó azok közül, amelyek hatalmasra duzzadtak, és az elmúlt évtizedek legnagyobb katasztrófáját idézték elő áradásukkal Magyarországon. A veszély és a kár hatalmas, de van, aki segít.

Nyújtsunk kezet a másiknak!

2010. május 21., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), önkéntesség, Szeretethíd, szeretethíd, kárpát-medence, csűry istván, vad lilla, pál sándor

Az egész Kárpát-medencében, 250 csoportban összesen hatezer-ötszáz regisztrált segítő vesz részt a pénteken és szombaton zajlott Szeretethíd református önkéntes napon, de többen is lehetnek a ténylegesen dolgozók.

Istent keresem

2Tim 3,10–17

„...mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →