Kik azok a szíriai keresztyének?

2012. március 22., címkék: misszió, szíria, egyházak világtanácsa (wcc), szír keresztyének

A Szíriában uralkodó erőszak miatt keresztyének tömegei menekülnek Nyugatra. A szír keresztyénség teljesen más, mint ahogy Nyugaton megszoktuk.

Hívei gyászolják III. Senudát

2012. március 20., címkék: egyiptom, in memoriam, egyházak világtanácsa (wcc), kopt keresztyének, In memoriam

Március 17-én szombaton, 88 éves korában elhunyt a III. Senuda, a kopt keresztény egyház vezetője. Amellett, hogy többek között Egyházak Világtanácsának, valamint a Közel-keleti Egyházak Tanácsának vezetői pozícióját is betöltötte, fáradhatatlanul dolgozott a kopt keresztény és muszlim közösségek békés egymás mellett éléséért Egyiptomban.

Afrika békéjének és biztonságának kérdései

2012. február 07., címkék: egyházak világtanácsa (wcc), afrika

  Az Egyházak Világtanácsának (WCC) Kigaliban megrendezett tanácskozásán Afrika békéjének és biztonságának kérdéseivel foglalkozott több, mint 90 egyházi és ökumenikus vezető. Továbbá megemlékeztek a ruandai etnikai villongásokról, a népirtásról és a múlttal való megbékélést szolgáló egyházi kezdeményezésről is.

Steward Program az Egyházak Világtanácsának (WCC) 2012-es Központi Bizottsági ülésére

2012. január 19., címkék: egyházak világtanácsa (wcc)

  Az WCC következő Központi Bizottsági ülését 2012. augusztus 23 és szeptember 7 között tartja Krétán, Görögországban. A szervezők olyan 18-30 év közötti, angol nyelven beszélő fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnének ökumenikus környezetben, nemzetközi csapatban közreműködni az ülés szervezésében, lebonyolításában.

Isztambuli tanácskozás a vallásszabadság munkálásáért

2011. december 21., címkék: vallásszabadság, konferencia, ökumenikus, egyházak világtanácsa (wcc), Nagyvilág

November 28. és december 2. között az Egyházak Világtanácsának (EVT) Nemzetközi Ügyek Bizottsága (WCC - CCIA) szakértők bevonásával tanácskozást szervezett a vallásszabadság, mint alapvető emberi jog témában. Az eseményt a törökországi Isztambulban tartották, a házigazda a konstantinápolyi Ökumenikus Pátriárka volt.

Arab tavaszból keresztyén tél lehet?

2011. december 15., címkék: egyházak világtanácsa (wcc), kopt keresztyének, egyiptom

Az egyiptomi egyházak imádkoznak és segítik a bevándorlókat, akik a politikai zűrzavar, erőszak és a bizonytalan jövő miatt inkább haza menekülnek. Nagyon nagy szükség lenne a stabil demokratikus társadalmak kialakítására, máskülönben az „arab tavasz” „arab télbe” fordulhat, mely során fenn áll a veszélye a vallási kisebbségek üldözésének.

Jézus megjelenik nekünk is

2011. december 03., címkék: olav fyske tveit, egyházak világtanácsa (wcc), Advent 2011

Isten kegyelme Jézus Krisztus személyében számunkra is megjelenik, mi is arra kaptunk meghívást, hogy választ adjunk jelenlétére – írja karácsonyi üzenetében az Egyházak Világtanácsának elnöke. Dr. Olav Fykse Tveit levelében a béke fontosságát hangsúlyozta.

Az EVT és a Római Katolikus Egyház Közös Munkacsoportjának jelentése

2011. december 02., címkék: ökumenikus, egyházak világtanácsa (wcc), katolikus egyház

Azok közül az egyházak közül, amelyek nem tagjai az Egyházak Világtanácsának (EVT), a legjelentősebb a Római Katolikus Egyház. 1965-ben a Római Katolikus Egyház és az EVT Közös Munkacsoportot hozott létre, mely évente találkozik, hogy megvitassa a mindkét felet érintő aktuális kérdéseket és erősítse az együttműködést az egyházak között.  

Az Egyházak Világtanácsának főtitkára tiszteletét fejezi ki a Nobel békedíj kitüntetetteinek

2011. október 21., címkék: olav fyske tveit, egyházak világtanácsa (wcc)

Öt Nobel békedíjjal kitüntetettet üdvözölt október 7-én az Egyházak Világtanácsának (WCC) főtitkára, Dr. Olay Fykse Tvei. Ugyanekkor Desmond Tutu érseket, az Egyházak Világtanácsának egykori tagját s a Dél-Afrikai Egyházak Tanácsának főtitkárát szívélyesen köszöntötte 80. születésnapja alkalmából.

Globális felmérés a teológiai képzésről

2011. október 14., címkék: közvélemény-kutatás, egyházak világtanácsa (wcc)

Az Egyházak Világtanácsa, a McCormick és a Gordon-Conwell Teológiai Szemináriumok világméretű felmérést készítenek a teológiai képzésre vonatkozóan. A kutatás célja a különböző egyházakban a teológiai képzés és a lelkészi szolgálatra való felkészítés tapasztalatainak feltérképezése.

Videók az Izraeli-Palesztin megbékélésért rendezett Nemzetközi Imahét alkalmából

2011. augusztus 18., címkék: egyházak világtanácsa (wcc), Ökumené, ökumene, ökumenikus fórum palesztínáért és izraelért, ökumené

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) kezdeményezésére május 29. és június 4. között imahetet szerveztek azzal a céllal, hogy a palesztin és izraeli nép közötti megbékélésért küzdő egyéneket és közösségeket összefogásra hívják. Közzétették az alkalomra meghirdetett videópályázatra készült alkotásokat is.

Pünkösd üzenete az év minden napján aktuális

2011. június 12., címkék: pünkösd, egyházak világtanácsa (wcc), Háttér

Az Egyházak Világtanácsának (WCC) nyolc elnökségi tagja pünkösdi üzenetében azt hangsúlyozza, hogy ez a szent nap új lehetőséget kínál minden gyülekezetnek a Szentlélek eljövetelének megünneplésére, valamint a Szentlélek erejébe vetett bizalmunk megújítására. Közös imára hívnak bennünket, hogy mi is könyörögjünk Urunkhoz a békéért, az igazságért és reményért a világ minden népe számára.

Véget ért a nagygyűlés

2011. május 27., címkék: békenagygyűlés, Hírek, ökumenikus, egyházak világtanácsa (wcc), nyilatkozat

Közös nyilatkozat megfogalmazásával ért véget a Nemzetközi Ökumenikus Béke Nagygyűlés. A résztvevők a nagygyűlés tapasztalatait összegezve az „Igazságos Béke” témájának továbbgondozását kérték az Egyházak Világtanácsától és annak tagegyházaitól. 

Erőszak elleni küzdelem a gyakorlatban

2011. május 23., címkék: egyházak világtanácsa (wcc), békenagygyűlés

Az Egyházak Világtanácsa 2007-ben az Erőszak Elleni Évtized projekt keretén belül indította el a Living Letters – Élő Levelek programot.

Egyházak a megbékélés és a béke szolgálatában

2011. május 19., címkék: egyházak világtanácsa (evt), egyházak világtanácsa (wcc), misszió, békenagygyűlés

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) ökumenikus és missziós céljai mellett kiemelten törekszik az erőszak különböző formáinak megnevezésére és leküzdésére.

Élő közvetítés a nagygyűlésről

2011. május 17., címkék: online közvetítés, egyházak világtanácsa (wcc), békenagygyűlés

A nagygyűlés honlapja az overcomingviolence.org május 23-án is élőben közvetíti a nagygyűlés eseményeit Jamaica fővárosából Kingston-ból.

Húsvét vasárnapra esik idén az Örmény Népírtás Emléknapja

2011. április 18., címkék: ökumene, Ökumené, ökumené, húsvét, egyházak világtanácsa (wcc), európai egyházak konferenciája (cec)

Az Egyházak Világtanácsa és az Európai Egyházak Konferenciája közös levélben hívta fel tagegyházaik figyelmét az évfordulóra.

Az Egyházak Világtanácsa társfőtitkárokat keres

2011. április 12., címkék: ökumené, egyházak világtanácsa (wcc), pályázat, Pályázat, ökumene, Ökumené

Az Egyházak Világtanácsa pályázatot hirdet társfőtitkári állásokra a "Unity and Mission" valamint "Public Witness and Diaconia" programok vezetésére.

A pápa és az EVT főtitkár találkozója a Vatikánban

2010. december 08., címkék: Ökumené, Hírek, ökumené, egyházak világtanácsa (wcc), xvi. benedek pápa, olav fyske tveit

XVI. Benedek pápa és Olav Fykse Tveit, az EVT főtitkára december 4-én, találkozott a Vatikánban, és véleményt cseréltek a közel-keleti és a közép-keleti térségben élő keresztyének helyzetéről.

Az Egyházak Világtanácsa állásokat hirdet

2010. december 05., címkék: Ökumené, archív, egyházak világtanácsa (wcc), archiv, ökumené

Az Egyházak Világtanácsa pályázatot írt ki „Vallásközi párbeszéd és együttműködés” programvezető, humán erőforrás menedzser, és „Egység és Misszió” programigazgató pozícióra.

Istent keresem

2Krón 4

„...befejezte Hírám azt a munkát, amelyet az Isten házában kellett készítenie Salamon király megbízásából...„ tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →