Kalocsán és Pálhalmán 160 női fogvatartott ünnepelte az ökumenikus világimanapot

2010. március 08., címkék: Ökumené, kalocsa, ökumenikus, ökumené, pálhalma, börtönmisszió, kamerun, női világimanap

Minden év márciusának első péntekjén, illetve vasárnapján 200 országban tartják meg az Ökumenikus Női Világimanapot. Így volt ez immáron harmadik éve több magyar büntetés-végrehajtási intézetben is. Most a kalocsai és a pálhalma-mélykúti ünneplésről számolunk be.

Húszéves a Katolikus Ifjúsági Mozgalom

2010. március 05., címkék: ökumené, Ökumené, katolikus egyház

A KIM az évforduló megünneplésére március 6-án, szombaton, 15 órától jubileumi ünnepséget szervez Budapesten, amelyen vendégül látja a hajdani alapítókat, a jelenlegi tagokat és mindazokat, akiknek az életében kisebb-nagyobb szerepet játszottak az elmúlt 20 esztendő katolikus közéletének eseményei, történései, és baráti kapcsolatok fűzték a KIM-hez.

"Miért kapnak kevesebbet?"

2010. március 04., címkék: katolikus egyház, Ökumené, erdő péter, ökumené

A szaktárca évek óta nem indokolja meg a Magyar Katolikus Egyháznak, hogy miért kapnak alacsonyabb összegű támogatást oktatási intézményei, mint az önkormányzati iskolák, óvodák – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A pápa fölkeresi a római evangélikus templomot

2010. február 26., címkék: Ökumené, xvi. benedek pápa, ökumené, német protestáns egyház (ekd)

„Róma püspökének látogatása az ökumenizmus szép jele városunkban” – ezekkel a szavakkal kommentálta az eseményt Jens-Martin Kruse evangélikus lelkész, aki március 14-én a lutheránus közösség vezetőjeként találkozik majd XVI. Benedekkel.

Közleményben tiltakozik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

2010. február 25., címkék: ökumené, katolikus püspöki konferencia (mkpk), Ökumené, katolikus egyház

A katolikus egyház is felemelte szavát a felekezeti iskolákat érintő negatív diszkrimináció ellen. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerkesztőségünkhöz is eljuttatta azt a közleményt, melyben Erdő Péter bíboros számszerűleg is megjelöli, hogy tanulónként milyen összeggel kaptak kevesebbet az egyházi iskolák.

Beiktatták tisztébe az EVT főtitkárát Genfben

2010. február 24., címkék: Ökumené, egyházak világtanácsa (wcc), olav fyske tveit, ökumené

„Nem hangzik túl diplomatikusan, de tény, hogy az egyházak nem adhatnak mást a világnak, mint Jézus Krisztust, mint Megfeszítettet” – hangsúlyozta az Egyházak Világtanácsának új főtitkára, Dr.Olav Fykse Tveit norvég lelkész beiktatási beszédében.

Ökumenikus (Női) Világimanap – 2010. március 5.

2010. február 24., címkék: Ökumené, ökumenikus tanács (meöt), kamerun, női világimanap, ökumené

A világimanapot 1887 óta tartják az asszonyok, világot átfogó imaláncolatban. Évenként ismétlődik, minden március első péntekjén, csaknem 200 országban bekapcsolódnak az összekulcsolt kezek a nemes szolgálatba. Magyarországon 25 éve folyik ez az imádkozó informálódás, és cselekvő bizonyságtétel különböző gyülekezetekben, felekezetekben. Kamerun asszonyai készítették el az idei imanap ünnepi istentiszteleti anyagát, melyet mi magyarul velük együtt imádkozunk és énekelünk, értük és egymásért, az egész világért. Az idei imanap főtémája: „Minden mi él, Istent dicsérje!” Jelszava: erő a mához, remény a holnaphoz.

"Ne a csokifogyasztást, hanem a szén-dioxid-kibocsátást csökkentsük a nagyböjtben" – Az anglikán püspökök kezdeményezése

2010. február 18., címkék: nagy-britannia, Ökumené, anglikán egyház, ökumené

Nagy-Britannia energia- és klímaügyi minisztere, Ed Miliband is csatlakozott az anglikán püspökök felhívásához, hogy a mostani nagyböjt egyben szén-dioxid-böjt is legyen. A miniszter is arra buzdítja a brit közvéleményt, hogy csökkentsék ökológiai lábnyomukat a negyvennapos böjt alatt, akár csak egy villanykörte kicsavarásával otthonukban.

Jövő kedden kísérik utolsó útjára Frenkl Róbert professzort

2010. február 16., címkék: Ökumené, temetés, frenkl róbert, ökumené

dr. Frenkl Róbert aranydiplomás orvos, az orvostudomány doktora, professor emeritus türelemmel és munkával viselt szenvedés után, életének 76. évében, február 5-én meghalt. Temetése február 23-án, kedden délután 14.15-kor lesz a Farkasréti temetőben. A temetés szolgálatát D. Szebik Imre nyugalmazott püspök végzi majd Donáth László evangélikus lelkésszel együtt.

A magyar törvényalkotók szerint vannak első- és másodosztályú szegények – A Wojtyla Ház petíciót nyújt be

2010. február 15., címkék: Ökumené

Az ombudsmanhoz kíván fordulni a Karol Wojtyla Barátság Központ. Az előterjesztés előkészítésére neves jogászokat kértek fel. A méltánytalan és hátrányos megkülönböztetés ellen szeretnék felemelni a szavukat, amely a jelenlegi törvénykezésben tettenérhető, s amely különbséget tesz szegény és szegény, rászorult és rászorult között.

Új elnöke van a Lepramisszónak

2010. február 12., címkék: Ökumené, bölcskei gusztáv, ökumené, lepramisszió, riskóné fazekas mária, kapi zoltán

A Lepramisszió legutóbbi közgyűlésén Kapi Zoltán pusztavámi evangélikus lelkészt választották a szervezet elnökévé, hároméves időtartamra. A korábbi elnököt Riskóné Fazekas Márta református lelkészt február 1-től a Lepramisszió igazgatójává nevezte ki Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, ezzel is elismerve 35 éve tartó önkéntes szolgálatát.

Istent keresem

Lk 9,1–17

„Ettek és jóllaktak mindnyájan;” tovább >

Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →