Itt vagyunk két esztendő határmezsgyéjén

2009. december 31., címkék: óesztendő, Háttér

Ezekben a napokban az évváltás idejét éljük. Itt vagyunk két esztendő határmezsgyéjén. Az óesztendő még alig múlik el, s immár látványosan ünnepélyes, derűs, vígságos, dekoratív külsőségektől kísérve megérkezik az új, a szilveszteri mulatságokon át. Szinte azt mondhatnánk ez egy igazi határhelyzet, határszituáció. És bizony az is. Annak ellenére az, hogy az elmúló óévhez képest a beköszöntő új nem igen mutat valami radikálisan, lélegzetelállítóan újat. Szinte nem történik más, mint az, hogy a falon és az íróasztalunkon naptárat cserélünk.

Ökumenikus képzés Németországban – legyél te a magyar református résztvevő!

2009. december 30., címkék: Ökumené, ökumenikus, bajor evangélikus

Egy delegáltat hív és vár a Bajor Evangélikus Egyház a Magyarországi Református Egyházból a 2010. május 3-12 közötti európai ökumenikus képzésre, a németországi Josefstalba.  

Film Albert Schweitzerről

2009. december 30., címkék: Nagyvilág, albert schweitzer


  Szenteste délutánjától a nyugat-európai mozikban látható az a film, amelyik Albert Schweitzer életéről és szolgálatáról készült „Élet Afrikáért” címmel

Brémai protestáns lelkészek követelése

2009. december 30., címkék: ekd, Ökumené, afganisztán

 
Harmincöt brémai protestáns lelkész írta alá azt a nyilatkozatot, amiben követelik a német hadsereg katonáinak kivonását Afganisztánból. Nyilatkozatukkal támogatják a brémai békefórum hasonló követelését…

Schneider: "Az egyház az emberek védőügyvéde"

2009. december 30., címkék: Nagyvilág, ekd, nikolaus schneider

              Az egyházunkban nemrég látogatást tett Nikolaus Schneider préses, egyházi elöljáró, az EKD elnökhelyettese fontosnak tartaná, ha a protestáns és katolikus egyház Németországban új közös szociális állásfoglalást adna ki…

Elnöki Imacsapat az USA-ban - az újévi amerikai ima részlete

2009. december 30., címkék: usa, Háttér

Elnöki Imacsapat az USA-ban – és az újévi amerikai ima részlete   Az USA-ban 2001-ben hozták létre az Elnöki Imacsapatot, ami évente beosztja, mely városok hívői imádkozzanak a mindenkori elnökért, az ország vezetőiért, politikusokért, közéleti emberekért, gazdasági vezetőkért. Itt olvashatjuk újévi imájuk részletét is…

Alpha kurzus - felkészülés és felfrissülés konferencia

2009. december 29., címkék: alpha alapítvány, Hírek

Tapasztalatcsere, bátorítás, lelki felfrissülés, imádság, imaszolgálat, közös dicsőítés, kiscsoportos beszélgetések, bizonyságtételek – mindez az Alpha Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány konferenciáján, 2010. január 16-án. 

Ökumenikus jelenlét 2010 nyári fesztiváljain - KözösPont sátor 2010-ben is

2009. december 29., címkék: Ökumené, közöspont, ökumenikus, ökumenikus ifjúsági iroda

Immáron tízedik alkalommal teljesítenek missziói szolgálatot katolikus, református és evangélikus fiatalok egy-egy nyári fesztivál forgatagában. A KözösPont Misszió találkozás, párbeszéd és a jelenlét missziója. A fiatalok arra vállalkoznak, hogy „az életről, világról, egyházról, az anyagon túli világról” beszélgessenek a fesztiválok résztvevőivel – olvasható a KözösPont honlapján.

Újra lesz Szeretethíd – jövőre tavasszal tartják az önkéntes napot

2009. december 29., címkék: önkéntesség, Szeretethíd, szeretetszolgálat, Hírek, szeretethíd

Az önkéntesség, a közös munkálkodás és a segítségnyújtás örömének megtapasztalására hívja újra a Magyar Református Szeretetszolgálat a református gyülekezeteket, iskolákat, intézményeket, ifiket.

Szilveszteri elmélkedés Kálvinnal 2010-re

2009. december 28., címkék: kálvin jános, Háttér





Az alábbi elmélkedésben Kálvin gondolatait, imádságai részleteit kötjük össze időszerű kéréseinkkel. A dőlt betűs rész Kálvintól való.  

Grúzia felemelkedése és az egyház összefügg

2009. december 28., címkék: grúz ortodox egyház, Ökumené





  A Grúz Ortodox Egyházzal szemben indított kampány ellen is fellépett Szent Szinódusán a katholikosz pátriárka és a szinódus.

Lyon, a protestáns főváros? - év végi francia kiállítás

2009. december 28., címkék: Nagyvilág, protestantizmus





  Jövő év február végéig tekinthető meg Lyonban az a kiállítás, aminek célja: bemutatni a protestantizmus jelenlétét és hatását a nagy francia városban.

Háromnapos kollokviumot tartottak Párizsban Kálvin Jánosról

2009. december 28., címkék: kálvin jános, thomas hobbes, Nagyvilág






  Karácsony előtt a párizsi Protestáns Teológiai Intézet és a Filozófia Nemzetközi Intézete nagy érdeklődéssel kísért közös tanácskozást tartott Kálvin és a filozófus Hobbes kapcsolatáról, az angol, és a francia gondolkodás sajátosságairól.

Mély válságban az ír katolikus egyház

2009. december 28., címkék: eamonn walsh, Nagyvilág, raymond field, dublini érsekség





  Eddigi történetének legmélyebb válságát éli át az írországi katolikus egyház. Két püspök is lemondott, mivel kiderült: több ezer gyermekkel szemben követtek el lelkészek szexuális zaklatást.  

Karácsonyi dráma: agyonlőttek egy üdvhadsereges tisztet

2009. december 28., címkék: üdvhadsereg, Ökumené






  Szokatlan és megrázó dráma történt karácsonykor Amerikában, Arkansas Államban: meggyilkoltak egy Üdvhadsereg-tisztet.

Film Albert Schweitzerről

2009. december 28., címkék: Nagyvilág, albert schweitzer






  Szenteste délutánjától a mozikban látható az a film, amelyik Albert Schweitzer életéről és szolgálatáról készült „Élet Afrikáért” címmel.  

Elhunyt a teológusok Picassója, a holland katolikus Schillebeeckx

2009. december 28., címkék: edward schillebeeckx, Háttér

  A világ egyik legismertebb római katolikus teológusa, Edward Schillebeeckx (1914-2009) életének 95. esztendejében a hollandiai Nijmegenben elhunyt. Méltatásában a református holland teológus, Harry Kuitert „a teológusok Picassójának” nevezte őt tiszta, világos gondolataiért, szép nyelvezeten megírt könyveiért.

A betörőknek a karácsony sem volt szent

2009. december 28., címkék: narda, szombathely, Hírek

  Újabb két templomba törtek be ismeretlen tettesek Vas megyében, ezúttal Szombathelyen és Nardán.

2010-es naptárak a Kérügmától – interneten is lehet rendelni

2009. december 28., címkék: Gyülekezeti hírek, kérügma

Megjelentek a Kérügma 2010-es naptárai. A nagy- és kisméretű asztali- és falinaptárak, valamint zsebnaptárak széles választéka megtekinthető és megrendelhető interneten keresztül a Kérügma webboltjában.

Mulasztások és lehetőségek - Beszélgetés Kálmán Attila iskolaigazgatóval

2009. december 28., címkék: kálmán attila, tatai gimnázium, Háttér, imre sándor-díj

„A gyermekek számára mi vagyunk a példaképek. Minden tanár, minden lelkész, minden szülő – akár szeretné, akár nem – példakép” – fogalmaz Kálmán Attila. A Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumának igazgatójával az iskola egyik adventi reggeli áhítata előtt beszélgettünk az Isten által nyújtott lehetőségekről és a református oktatásról.

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Péld 20,1–16

„Nem szánt ősszel a rest, de ha majd aratni akar, nem lesz mit” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink