Önkéntesek is segítenek Kazincbarcikán

2010. május 18., címkék: árvíz, önkéntesség, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Kazincbarcikán segítenek a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai, ahol a felső-barcikai városrészben derékig ér a víz. 

A Harangszó májusi második számából

2010. május 18., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl

A kolozsvári teológia mindennapjairól és a lap évfordulós ünnepségéről is ír a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.

Az Üzenet pünkösdi számából

2010. május 18., címkék: pünkösd, Határon túl, üzenet, erdélyi egyházkerület

Négykerekű keresztyénekről, a megújult mezőerkedi templomról és a besúgásról is olvashatunk egyebek mellett az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb számában.

Újra régi méltóságában fogadja híveit a telekfalvi református templom

2010. május 18., címkék: Határon túl, templomfelújítás, árvíz, erdélyi egyházkerület, szeretetszolgálat (mrsz)

Példa értékű összefogás erdeménye a telekfalvi református templom megújulása, amelyet vasárnap ünnepi istentisztelet keretében szenteltek fel.

Tűz a wormsi zsinagógában

2010. május 17., címkék: zsinagóga, Ökumené, németország, ökumené

  Ismeretlenek hétfőre virradólag tüzet okoztak a wormsi zsinagógában. Az épület nem szenvedett nagyobb értékű kárt, mivel a tűzoltók időben és gyorsan eloltották a tüzet.

Az élet második fele – a református spiritualitás folyóirata

2010. május 17., címkék: Ökumené, amerikai presbiteriánusok (pcusa), éhes szívek, ökumené

Az egész élet valójában egy nagy spirituális utazás. Az Éhes szívek című református folyóirat legújabb száma az istenkapcsolat gazdagodásáról, frissítő hatásáról közöl cikkeket.

„…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek…”

2010. május 17., címkék: Hírek, istentisztelet, pünkösd, református egység napja, május 22., liturgiai bizottság (konvent)

„Krisztus a jövő, együtt követjük Őt” – szól ma is május 22., a református egység napjának üzenete, mely immár egy esztendeje a Kárpát-medencében és a világszerte szétszórtságban élő magyar reformátusság összetartozását jelképezi.

Csaknem hatezren regisztráltak a Szeretethíd önkéntes programra

2010. május 17., címkék: csűry istván, kárpát-medence, szeretethíd, Szeretethíd, önkéntesség, szeretetszolgálat (mrsz)

Vasárnapig a Kárpát-medence minden területéről kicsik és nagyok, idősek és fiatalok adták le jelentkezésüket az szeretetszolgálat önkéntes programjára. Az esemény egyházi fővédnöke Csűry István püspök, világi fővédnöke pedig Sebestyén Márta, világhírű népdalénekes.

A Szeretetszolgálat segít az árvíz sújtotta településeken

2010. május 17., címkék: osgyán dániel, árvíz, borsod, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Első, gyors segélyként a Magyar Református Szeretetszolgálat több mint fél millió forint értékű szállítmányt visz a segítségre szoruló területekre. A szállítmányban ötven család részére élelmiszercsomagok vannak, valamint tisztítószerek, takarók, matracok, mert ezekre van a legnagyobb szükség. "Minden településen felvettük a kapcsolatot a helyi polgármesteri hivatallal, és a kérésük alapján állítottuk össze segélycsomagjainkat"- mondja Osgyán Dániel, a szeretetszolgálat és a segítségnyújtó akció vezetője.

"Eljött a hálaadás ideje"

2010. május 17., címkék: bölcskei gusztáv, velkey györgy, czibere károly, mosdósi otthon, hálaadó istentiszetelet, szeretetszolgálat (mrsz), Háttér

A mosdósi Kiss Ferenc Református Idősek Otthona hálaadó ünnepséget tartott május 7-én. A pályázatnak köszönhetően az előző évben nagy átalakítások valósultak meg az idősek otthonában. A 20 milliós beruházásból lift épült, fürdőszobák újultak meg, kapaszkodók, rámpák kerültek elhelyezésre.

"Hálát adunk az Istennek mindenkor, és könyörgünk tiérettetek"

2010. május 17., címkék: nagyecsed, Gyülekezeti hírek, konfirmáció

A Nagyecsedi Református gyülekezetben május 16-án harminchét fiatal – huszonegy fiú és tizenhat leány – tett bizonyságot hitismereteiről a konfirmáció alkalmával.

Református kórus Óbuda napján

2010. május 17., címkék: Gyülekezeti hírek, egyházzene

A május 2-án megrendezett Óbuda Napján a csillaghegyi rendezvényen szerepelt a Csillaghegyi Református Egyházközség „Da Pacem Domine” kórusa.

Kiállítás egyházüldözésről és egyházüldözőkről

2010. május 17., címkék: egyházüldözés, keresztényüldözés, konferencia, evangélikus egyház, Hírek, állam-egyház kapcsolatok

Az "Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban" címmel lezajlott konferenciához kiállítás kapcsolódik, amelyet az Evangélikus Országos Múzeum rendez a református egyház anyagi támogatásával.

„Vedd és olvasd – A Biblia üzenete ma”

2010. május 17., címkék: sólyom lászló, biblia, konferencia, Hírek, károli gáspár, huszár pál, steinbach józsef

Károlyi Gáspár Napokat tartanak Vizsolyban május 29-től 30-ig. A rendezvényt, melynek fővédnöke Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság Elnöke a Vizsolyi Biblia megjelenésének 420. évfordulóján tartják meg.

Megjelent a Sárospataki Református Lapok pünkösdi száma

2010. május 17., címkék: tiszáninneni egyházkerület, sárospataki református lapok, Hírek

A Tiszáninneni Református Egyházkerület évente négyszer megjelenő lapjának pünkösdi száma már elérhető a gyülekezetek lelkipásztorainál.

"Accratól Grand Rapidsig" – református gyülekezeti konferencia Svájcban

2010. május 17., címkék: Grand Rapids, svájc, Nagyvilág, konferencia, ökológia, református világszövetség (rvsz), grand rapids

A Református Világszövetségtől (RVSZ) a Református Egyházak Világközösségéig címmel május 27-én egész napos konferencia lesz Bernben, a János Gyülekezeti Központban.

Nem a múlt, hanem a jövő szerveződése

2010. május 17., címkék: lőrincz szabolcs, sárospataki kollégium, Háttér

A Sárospataki Református Kollégium Alapítvány (SRKA) 1989-ben magánalapítványként jött létre 114 magánszemély – túlnyomó részben pataki öregdiákok – közös elhatározása nyomán. Az alapítvány kiemelt célja, hogy egyik motorja legyen azon összefogásnak, amely hosszú távon szükséges ahhoz, hogy a majd’ 500 éves Kollégium, súlyának megfelelő helyet töltsön be a magyar oktatásban, kultúrában és közéletben.

Kinek adjuk egy százalékunkat?

2010. május 17., címkék: győri józsef, egyszázalék, kőszikla alapítvány, Háttér, egyszazalek

A Kőszikla Alapítvány fő tevékenységi köre a határon túl élő, magyarországi gyógykezelésre szoruló betegek és családjaik támogatása, segítése.  Az alapítvány szorosan kötődik a református egyházhoz és annak intézményeihez, gyülekezeteihez, de nyitott minden rászoruló és segítséget kérő iránt. Sorozatunkban a református egyházhoz kötődő alapítványokat mutatunk be abból az apropóból, hogy május 20-ig ajánlhatják fel az adózók adójuk egy százalékát civil szervezeteknek, alapítványoknak.

A görög Egyház támogatja a gazdasági válság miatt szenvedő népet

2010. május 17., címkék: Ökumené, görög ortodox egyház, ökumené, gazdasági válság

A Görögországi Ortodox Egyház támogatni fogja „a szenvedő görög népet” a mostani gazdasági krízis idején – mondta Őboldogsága II. Ieronimosz, Athén és egész Görögország érseke Georgiosz Papandreu miniszterelnökkel a napokban tartott megbeszélésen.

Istent keresem

Bír 20,1–28

„Így gyülekezett össze együttesen, egy emberként minden izráeli férfi a város alá.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →