Egy újság a magyar reformátusoknak

2010. február 09., címkék: Hírek

Kárpát-medencei református újságírók tanácskoznak Debrecenben. A keddi találkozón beszélik meg az új egységes református lap létrehozását.

"Csillaghegyi Esték" – Budapest ostromára emlékeznek

2010. február 09., címkék: Gyülekezeti hírek

„A magyar főváros elfoglalására készülő szovjet csapatok 1944 karácsonyán körülzárták Budapestet. Az ostromgyűrűben rekedt egy fiatal diákokból álló különleges alakulat, az Egyetemi rohamzászlóalj is, amelyet elsősorban a Budapesti Műszaki Egyetem diákjaiból, illetve a Budapesten tanuló jog- és orvostanhallgatókból toboroztak."

Interaktív színházi előadás a Vizsolyi Biblia keletkezéséről

2010. február 09., címkék: Hírek

Idén ünnepeljük az első teljes magyar nyelvre fordított Biblia – a Vizsolyi Biblia – kinyomtatásának 420. évfordulóját. Ennek tiszteletére Vizsolyban eredeti szépségében visszaépítik az ország első, 16. századi nyomtatóműhelyét. A nyomdát március 15-ikén nyitják meg a nagyközönség számára.

„Egy fennkölten züllő ország szemével farkasszemet nézve”

2010. február 09., címkék: Háttér

Csoóri Sándor nevét hallva elcsépeltnek tűnő frázisok jutnak csak a művészetkedvelő magyarok eszébe. „Élő klasszikus”, „kortárs géniusz”, „a haza mindenese” – szoktuk kissé pongyolán, de az igazságtól még mindig távol járva, a hozzá hasonló költőóriások előtt fejünket meghajtva mondani. Február 3. az író életében kerek évfordulót sejtet: 80. születésnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia zsúfolásig megtelt dísztermében a család, barátok, pályatársak, valamint a magyar közélet jeles alakjai körében ünnepelte az ország, melyért annyi mindent tett.

Egymillió forint a balsorsú freskó megóvására

2010. február 08., címkék: Hírek

Megmenthető lesz az abaújvári református templom több száz éves freskójának egy része. A templom számára a Balsorsú Műemlékek Bálján egymillió forint gyűlt össze, melyből nyolc négyzetméternyi falfestményt tudnak restaurálni. A freskórészlet Bertalan apostol vértanúságát ábrázolja.

Pályázaton nyert a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthona

2010. február 08., címkék: Hírek

Megvalósul a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Ápoló Gondozó Otthona Támogató Szolgálat súlyosan sérülteket gondozó épületének akadálymentesítése. A szolgálat ugyanis a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány által meghirdetett pályázaton pozitív elbírálásban részesült, így a Norvég Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő közel tizennégy millió forintos támogatásban részesül.

Ne bántsd a házasságot!

2010. február 08., címkék: Háttér

Tényleg a világon a legunalmasabb dolog boldognak lenni? A boldog pároknak valóban nincs történetük? A házasságok 62 százaléka felbomlik itthon. A Házasság Hete rendezvénysorozat szervezői ennek ellenére azt hirdetik, hogy igenis van recept, a jó házasság elérhető! Vajon hogyan gondolkodik az a 38 százalék, akik úgy döntenek, hogy hűek maradnak fogadalmukhoz és együtt élik le az életüket? Ugye senki nem hiszi, hogy az ő életük gondtalan!

A "szabadító" és a protestáns gályarabok emlékezete

2010. február 08., címkék: Hírek

A protestáns gályarabok kiszabadításának emléknapján hálaadó alkalmat tart a Budapest-Külső-Józsefvárosi Református Egyházközség február 11-ikén, csütörtökön délután három órától. Az eseményen Michiel Adriaenszoon de Ruyter admirális és a protestáns gályarabok emlékezete címmel előadást tart Millisits Máté művészettörténész, új- és legújabb kori történeti muzeológus.

„Egymás terhét hordozzátok“ – Fazekas László püspök a Közalapi törvényről

2010. február 08., címkék: Háttér

Építkezés, egyházépítés, rendkívüli kiadások, hosszabb távon pedig önfenntartás – az egyház különböző tevékenységi területeit próbálják anyagilag segíteni. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zsinata legutóbbi ülésén fogadta el a Közalapi törvényt, ami 2010. január 1-jén lépett hatályba.

Nyári gyerekhetekre felkészítő konferenciák a Titus Hitéleti Alapítvány szervezésében

2010. február 08., címkék: Hírek

A hittanoktatás és gyermekistentisztelet mellett kiváló alkalmak az evangélium gyermekekkel való megismertetésre a gyülekezetek által szervezett napköziotthonos gyermekhetek, táborok. Ilyenkor a gyermekek bibliai történeteken keresztül ismerkedhetnek meg a keresztyén hit dolgaival és játékos formában mélyíthetik el a hallottakat. A Titus Hitéleti Alapítvány ebben a nagy felelősséget és komoly felkészülést igénylő szolgálatban igyekszik segítséget nyújtani.

A Harangszó februári második számából

2010. február 07., címkék: Határon túl

A lap idei negyedik száma az arad-mosóczi gyülekezetet mutatja be, a Gyülekezeti múltidéző című rovatban. Komádi Sándor írásában a gyülekezet közelmúltjára, így a templomépítés időszakára is kitér.

Miről ír a Kálvinista Szemle februári száma?

2010. február 07., címkék: Határon túl

Minden korábbi számnál gazdagabb híranyagot tartalmaz a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) hivatalos lapjának februári száma, amelyből az olvasók tájékozódhatnak a Zsinati Elnökség 11. ülésének közérdekű határozatairól is.

Kanadai zsidók és reformátusok szorosabb együttműködése

2010. február 07., címkék: Nagyvilág

A Kanadai Zsidó Kongresszus és a Kanadai Egyesült Egyház tagjai találkozót tartottak február 1-jén, s megtárgyalták a további együttműködés lehetőségeit.

Vita a nemzeti imareggeli körül

2010. február 07., címkék: Nagyvilág

Az Egyesült Államokban hagyományosan február elején tartják a nemzeti imareggelit az amerikai elnök jelenlétében. Most azonban vita borzolta a kedélyeket Washingtonban.

Négyszáz tábori lelkész Oroszországban

2010. február 07., címkék: Nagyvilág


Az elmúlt évben az orosz hadsereg vezérkara megállapodott az Orosz Ortodox Egyházzal, hogy 400 lelkészt állít be katonai-tábori lelkészi szolgálatba – közölte I. Kirill pátriárka.

Ringo Starr: „Megtaláltam Istent”

2010. február 07., címkék: Nagyvilág, beatles, Los Angeles Times



Az egykori Beatles együttes tagja megtalálta Istent. Erről az élményéről az amerikai Los Angeles Times c. lapban számolt be.

Ötszáz Luther a wittenbergi piactéren

2010. február 07., címkék: Nagyvilág, wittenberg, luther, új szobor

 Ebben az évben restaurálják azt a Luther-szobrot, ami eddig Wittenberg piacterén állt. Mivel a város szeretné, hogy a turisták a városban találkozhassanak Luther szobrával, az az ötlete támadt az egyik lelkésznek, hogy 500 szobormásolatot állítsanak fel a téren.

Száz éves a Protestáns Sajtószolgálat, az epd.de

2010. február 07., címkék: Nagyvilág, angela merkel, német protestáns sajtószolgálat (epd), margot käßmann



Professzionális és nagy teljesítményű hírszolgálat az epd.de – méltatta a protestáns hírügynökséget Angela Merkel német kancellár.

Web-oldallal jelentkezik az „Ökumenikus Fórum Palesztináért és Izraelért”

2010. február 07., címkék: Nagyvilág, honlap, ökumenikus fórum palesztínáért és izraelért, közel-keleti béke



  Az Ökumenikus Fórum Palesztináért és Izraelért nevű szervezet új web-lappal és hírlevéllel jelentkezik.

EU méltatás az egyházak fontos szerepéről

2010. február 06., címkék: Nagyvilág, egyházi szerepvállalás, európai parlament (EP), jerzy buzek

 

Az EU Parlament elnöke, a lengyel Jerzy Buzek méltatta az egyházak szerepét a szociális Európa megvalósításában. Főként a szoilidaritás és az együttműködés területe az, ahol előljárnak.

Istent keresem

2Krón 34

„...leromboltatta az oltárokat, ...összetörette a bálványokat...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →