Köszönet a hittel teli munkáért

2017. december 07., címkék: díszebéd, áder jános

„A világban a lelkész - legyen bármilyen felekezetű - embert és embert is egymáshoz kapcsol, nemcsak égi és földi között közvetít″ – mondta Áder János köztársasági elnök a határon túli egyházi vezetők tiszteletére adott díszebéden hétfőn a Sándor-palotában. Az eseményen az államfőn és a meghívott egyházi vezetőkön kívül részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

Élő intézményrendszer

2017. november 25., címkék: tiszántúli egyházkerület, debreceni kollégium (drk), áder jános

„A mostani fejlesztéssel a keresztyén nevelés méltósága nyert elismerést"– fogalmazott Áder János köztársasági elnök a Debreceni Református Kollégium közgyűlésén, melyen hálát adtak a debreceni református iskolahálózat megújítását célzó beruházási program lezárásáért.

Egyházvezetőkkel találkozott a köztársasági elnök

2016. december 13., címkék: áder jános

A magyarországi egyházak nemcsak hirdetői, hanem eltökélt munkásai is a szeretetnek – mondta Áder János köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi ebéden december 12-én, a Sándor-palotában.

Ünnepeltek az ausztráliai magyar reformátusok

2016. november 13., címkék: áder jános, diaszpóra, ausztráliai magyarok

„A szórványban élők számára a templom az anyanyelv, a nemzeti érzés vára is, mint az egykori erődtemplomok szerte a Kárpát-medencében. Ezt érezhették az Ausztráliába érkező magyarok is, és az első bevándorlónemzedékektől kezdve minden felekezet kivette a részét a közösségépítésből" – jelentette ki Áder János köztársasági elnök november 12-én Brisbane-ben, ahol az Ausztráliai Református Egyház queenslandi egyházkerülete fennállásának 65 évéért adtak hálát.

Adventi vacsorán a köztársasági elnöknél

2015. december 10., címkék: adventi vacsora, áder jános

Az egyházaknak lehet és kell is, hogy karakteres véleménye legyen az emberiség fenntarthatatlan életmódjáról és a környezetvédelemről – mondta Áder János köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi vacsorán december 9-én este a Sándor-palotában.

A fények mellett az árnyékra is figyeljünk

2013. december 18., címkék: áder jános

Adventi ebéden fogadta december 17-én kedden a Sándor-palotában a hazai egyházi vezetőket Áder János köztársasági elnök. Az államfő hangsúlyozta, az év vége ünnepi emelkedettségét kiteljesíti, ha a fények mellett az árnyékra is figyelünk.

Határon túli püspökök az államfőnél

2013. december 11., címkék: orbán viktor, áder jános

„Az egyház bástya a határon túli magyar közösségekben" – mondta Áder János köztársasági elnök december 10-én, aki a Sándor-palotában fogadta a határon túli magyar egyházi vezetőket.

Egyházi vezetők a Sándor-palotában

2012. december 12., címkék: áder jános, állam-egyház kapcsolatok

Áder János köztársasági elnök a magyarországi egyházi vezetőket látta vendégül december 11-én.

Áder János fogadta a határon túli püspököket

2012. december 11., címkék: áder jános

„Magyarország számára fontos, hogy a nemzet minden közösségében természetes legyen a magyar szó, legyen az a közösség bárhol a világon" – e szavakkal köszöntötte Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában a határon túli egyházi vezetőket szerdán.

Beiktatták Áder János államfőt

2012. május 10., címkék: bölcskei gusztáv, áder jános, politika

Áder János megválasztott köztársasági elnök ma foglalta el államfői hivatalát a Sándor-palotában. Bölcskei Gusztáv a beiktatási ünnepség egyik szereplője volt.

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 42

„Ott helyezik el az igen szent áldozatokat:...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink