Befektetés az ifjúságba

2017. november 26., címkék: beszámoló, xiv. zsinati ciklus 10. ülésszak, csillagpont

Négyezren vettek részt az idei Csillagpont református ifjúsági találkozón, húsz éve mehetnek fiataljaink önkéntes diakóniai évre külföldre, készül a református oktatási stratégia – többek között ez derült ki a Zsinat novemberi ülésszakán elhangzott beszámolókból.

Közel-keleti hangok a Csillagponton

2017. szeptember 15., címkék: csillagpont, szír keresztyének, video, videó, libanoni reformátusok

A közel-keleti református egyházakkal épülő partnerkapcsolat kifejeződéseként négy szíriai keresztyén fiatal vett részt az idei Csillagponton, akik kameránk előtt megosztották tapasztalataikat hazájukról és a debreceni református ifjúsági találkozóról is.

Keep calm, az Isten munkában van

2017. augusztus 17., címkék: csillagpont

„Vannak olyanok, akik csak általad találkozhatnak Istennel, csak úgy tudják megérteni az üzenetet, ahogy te adod át nekik″ – Bella Violetta igehirdetésével búcsúztunk a 8. Csillagponttól.

Isten hozott a korongon!

2017. július 26., címkék: csillagpont, reformáció 500, Debrecen, debrecen

Mi a közös Jeremiás prófétában, a 16. század reformátoraiban, bennünk és a fazekasságban? Egyáltalán, mit érdemes tudnunk erről az ősi mesterségről? Különleges istentiszteleten vehettek részt a Csillagpont nyitó alkalmán a fiatalok, ahol ilyen és hasonló kérdések kerültek terítékre, avagy fazekaskorongra, mely segítségével szó szerint „testet öltött" Jeremiás története. Segítségére volt ebben Bella Violetta igehirdetőnek Káldi Károly fazekasmester.

A reformáció oldalán

2017. július 24., címkék: csillagpont, mike pál, ifi

„A világ sóvárogva várja a reformátorokat, a Jézusban élők szép hitvallását. A hétköznapi hősöket, akik Vele megváltoztathatják a világot” – a lutheri tételek megjelenésének 500., valamint a magyar reformátusság születésének 450. évében a reformáció lesz a Csillagpont központi gondolata. A téma időszerűségéről és jelentőségéről a jövő héten kezdődő találkozó főelőadójával, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben szolgáló Mike Pál lelkipásztorral beszélgettünk.

Debreceni útikalauz csillagpontosoknak

2017. július 20., címkék: csillagpont, derencsényi istván, debrecen, Debrecen, csillagpont2017

„Debrecen mellett sohasem lehetett elmenni közömbösen" – mondja Derencsényi István. A tiszántúli lelkészi főjegyzővel az ő Debrecenéről beszélgettünk annak apropóján, hogy a reformáció 500. és a magyar református egyház megalakulásának 450. évfordulóján Debrecen ad otthont a Csillagpont református ifjúsági találkozónak.

Változásra buzdít a Csillagpont

2017. július 18., címkék: csillagpont

Jövő héten rendezik meg nyolcadik alkalommal a Csillagpontot. A reformációi jubileumi évben minden eddiginél több résztvevőt várnak a református ifjúsági találkozóra, akik ezúttal azon gondolkodnak majd közösen, hogy őket személyesen milyen változásra hívja Jézus.

Csillagpont: meghosszabbították a kedvezményes jelentkezést

2017. június 21., címkék: ifi, csillagpont

Nyolc nappal meghosszabbították a kedvezményes jelentkezési időszakot a Csillagpontra, június 26-án éjfélig még központi étkezést is lehet rendelni a református ifjúsági találkozóra.

Programajánló a nyárra

2017. június 16., címkék: csillagpont, ifi

Kezdődik a nyári szünidő, összegyűjtöttük a református középiskolásoknak és egyetemistáknak szóló nyári programokat. A különböző ifjúsági szervezetek idei táborai, találkozói szintén a reformáció jegyében zajlanak.

Egységben Istennel, közösségben egymással

2017. június 09., címkék: csillagpont2017, csillagpont

„Arról beszélünk majd, milyen változást hozott Jézus, nekem mi a viszonyulásom az Élet Urához, valamint hogyan tudok aktív szereplőjévé válni a saját életemnek és annak a családi, baráti, munkahelyi közösségnek, amiben élek" – foglalta össze Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője a Csillagpont idei, reformációhóz kapcsolódó témáját az esemény június 8-i sajtótájékoztatóján, melynek a Dürer-kert adott otthont.

Pünkösdig tart a Csillagpont kedvezményes jelentkezési időszaka

2017. május 24., címkék: ifi, csillagpont, xiv. zsinati ciklus 7. ülésszak

Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője a XIV. zsinati ciklus 7. ülésszakán beszámolt a 2017-as Csillagpont ifjúsági találkozó szervezéséről és az áprilisban megtartott Zsinati Ifjúsági Fórumról. A Zsinat tagjainak kérésére a Csillagpont találkozó kedvezményes jelentkezési időszakát meghosszabbították június 5-ig, pünkösdhétfőig.

Formálódik az idei Csillagpont

2017. május 02., címkék: csillagpont, ifi

2017. július 25. és 29. között Debrecenben kerül sor a 8. Csillagpont Református Ifjúsági Találkozóra. Az előkészületekről a helyszínen tartottak megbeszélést a szervezők.

Ifjúsági munkások konferenciája

2017. március 21., címkék: reformátusok lapja, csillagpont

Európában páratlan a Csillagpont – többek között ez derült ki a Zsinati Ifjúsági Iroda munkatársainak a European Youth Ministry Network március 7–9. között Barcelonában tartott nemzetközi konferenciáján. A közel húsz országból érkezett résztvevők többek között azt vizsgálták meg, milyen kihívásokra kell válaszolnia napjaink keresztyén ifjúsági missziójának.

Bibliaismereti verseny idén is

2017. március 10., címkék: ifi, bibliatársulat, csillagpont, magyar bibliatársulat

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét meghirdeti bibliaismereti versenyét középiskolás, valamint főiskolások és egyetemisták számára. A verseny nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban és minél nagyobb kedvvel vegyék a kezükbe a Szentírást. A szervezők úgy vélik, ehhez az egyik legjárhatóbb út, ha különféle feladatokat kell megoldaniuk, amihez forgatniuk kell a Bibliát.

Építeni a Lélek hívására

2017. január 15., címkék: reformátusok lapja, csillagpont, önkéntesség, ifi

Hányféle munkát kell végezni az építéshez? Miért lesz valaki önkéntes a Csillagponton? Hat fiatal történetével válaszolunk ezekre a kérdésekre.

Különleges karácsonyi ajándék: bérlet a Csillagpontra

2016. december 12., címkék: csillagpont, ifi

Keresed még a megfelelő karácsonyi ajándékot szeretteidnek? Most itt a lehetőség, hogy 14-35 év közötti családtagjaidat, barátaidat ajándék belépővel lepd meg a jövő évi Csillagpont református ifjúsági találkozó teljes idejére. Siess, mert mindössze 100 darab áll rendelkezésre!

Elindult a jövő évi Csillagpont honlapja

2016. december 09., címkék: önkéntesség, csillagpont, ifi

Már lehet önkéntesnek jelentkezni a nyolcadik református ifjúsági találkozóra.

A közös szívügy eszköze

2016. augusztus 10., címkék: csillagpont, ifi

A tervek szerint szűk egy év múlva ismét kinyitja kapuit a Csillagpont. „Reformáció, imádságos lelkület, gyülekezeti összefogás" – a még csak körvonalazódó 2017-es református ifjúsági találkozó kulcsszavairól a szervezőket kérdeztük.

A bizalom Csillagpontja volt

2016. július 20., címkék: csillagpont, ifi

Egy évvel ezelőtt a Tatai Olimpiai Központban gyűltek össze a Kárpát-medence tizenéves és egyetemista keresztyén fiataljai – közel háromezren szavaztak bizalmat a Csillagpontnak. Az évfordulón a hetedik református ifjúsági találkozó emlékeiből szemezgettünk.

A bizalom meggazdagítja a közösséget

2015. július 31., címkék: balla péter, csillagpont, károli egyetem (kre)

A Károli Gáspár Református Egyetem támogatásának is köszönhető, hogy az idei Csillagpont megvalósulhatott. Balla Péter rektorral a helyszínen Hegedűs Márk, az Európa Rádió riportere beszélgetett a támogatásról, a felvételi eredményekről és a bizalomról.

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 40,1–47

„Nyisd ki jól a szemedet, és hallgass meg mindent figyelmesen!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink