Megbecsülni a felbecsülhetetlent

2019. november 21., címkék: díjátadó, xiv. zsinati ciklus 14. ülésszak

Ebben az esztendőben is átadták a Zsinat őszi ülésszakának második napján a Dobos Károly-, a Kiss Ferenc-, a Juhász Zsófia- és az Imre Sándor-díjakat, valamint az Aranygyűrűs teológiai doktor és az Év könyve elismeréseket. A zsinati alapítású kitüntetésekkel a példaértékű gyülekezeti, diakóniai, teológiai és az oktatásügyben végzett szolgálatot méltatják.

Pro Caritate díjat kapott Rozsnyai István

2018. november 23., címkék: elismerés, díj, Pro Caritate, díjátadó

Második alkalommal vehette át Rozsnyai István, a Tiszántúli Református Egyházkerület Diakóniai Bizottságának elnöke, a Vértesi Református Egyházközség lelkipásztora a Pro Caritate díjat. Az elismerést Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára adta át a Szociális Munka Napján. A díj a szociális területen végzett kiemelkedő tevékenységek elismeréséért, a szociális ellátás fejlesztéséhez való hozzájárulásért adományozható legmagasabb szakmai elismerés.

Köszönet az elhivatottságért

2017. november 25., címkék: dobos károly-díj, imre sándor-díj, juhász zsófia-díj, kiss ferenc-díj, xiv. zsinati ciklus 10. ülésszak, díjátadó

A Zsinat november 23-i ülésén átadták a Dobos Károly-, a Kiss Ferenc-, a Juhász Zsófia- és az Imre Sándor-díjakat, melyekkel a gyülekezeti, a diakóniai és az oktatásügyben végzett munkát méltatják.

Gyümölcsöskertek főszerepben

2017. október 29., címkék: ökogyülekezet, díjátadó, gyümölcskert

A legszebb gyümölcsös bemutatókerteket díjazták Tápiószelén. A Növényi Diverzitás Központban tartott találkozón református ökogyülekezetek is sikerrel szerepeltek. Szalay László Pál beszámolója.

Nemzetközi elismerést kapott a Bibliamúzeum

2017. június 22., címkék: díjátadó, bibliamúzeum, reformátusok lapja

Három díjat is elhozott a Bibliamúzeum az AVICOM F@IMP 2.0 fesztiválról június 14-én – erről kérdeztük Timár Gabriella lelkipásztort, a múzeum igazgatóját.

Elismeréseket adtak át a szociális munka napján

2016. november 11., címkék: diakónia, díjátadó

„A magyar szociális rendszerben kiváló emberek dolgoznak, ez teszi európai szinten értékessé" – mondta Balog Zoltán miniszter a szociális munka napja alkalmából rendezett díjátadón. A Pro Caritate díjat Auerné Böröczky Erzsébet, a kömlődi Kerényi Béla Református Diakóniai Intézmények vezetője vehette át.

A rész az egészet szolgálja

2015. október 29., címkék: károli gáspár-díj, Reformáció hónapja, reformáció hónapja, díjátadó

„Akkor tud az egyház időszerűen szolgálni, ha a tradíciókat élő segítséggé tudja változtatni" – a reformáció üzenetéről beszélt Balog Zoltán miniszter a Károli Gáspár-díj átadásán. A protestáns örökség megtartásáért és megújításáért ezúttal Kósa Lászlót, Zentai Tündét és Tölli Balázst tüntették ki.

Istent keresem

Lk 1,39–56

„Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →