Díszdoktorrá avatták Buzogány Dezsőt

2017. december 02., címkék: debreceni teológia (drhe), fekete károly, tiszáninnen, buzogány dezső, Fekete Károly

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem november 30-án, a magyar tudomány ünnepén választotta díszdoktorává Buzogány Dezső református lelkipásztort, kolozsvári egyetemi tanárt.

Imával a Kárpát-medencéért

2017. november 28., címkék: tiszáninnen, kárpát-medencei imanap, nőszövetség, börzsönyi józsefné

A fiatalok elvándorlásának megállításáért, a megélhetésért és a nemzetért imádkozik decem­ber 3-án a Kárpát-medencei reformátusság. Az idei imanapot a Tiszáninneni Református Egyház­kerület Nőszövetsége fogja össze, a részletekről vezetőjüket, Börzsönyi Józsefnét kérdeztük.

Dicső múlt, dicső jelen

2017. október 29., címkék: egyházkerületi közgyűlés, tiszáninnen, tiszáninneni egyházkerület, reformáció500

Közös közgyűlést tartott a Tiszáninneni Református Egyházkerület és Miskolc Város Önkormányzata október 21-én az avasi református templomban. A rendhagyó ülésen a reformáció kezdetének 500. évfordulójáról emlékeztek meg, valamint a két testület nyilatkozatot írt alá, melyben megerősítették együttműködésüket. Az ünnepi eseményen Miskolc reformációjáról, a város és a történelmi egyházak partnerségi lehetőségeiről, és az egyházkerület városban betöltött szerepéről is szó esett.

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 42

„Ott helyezik el az igen szent áldozatokat:...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink