Így indult
A Zsinati Ifjúsági Fórum a Rakjuk össze! kezdeményezésből nőtte ki magát.
Nem igaz, hogy a mai fiatalok megszólíthatatlanok
Rá kell bírni a fiatalokat arra, hogy gondolkozzanak a kérdéseiken, de ezek után az egyháznak nem szabad őket válaszok nélkül hagynia – Szontágh Szabolccsal beszélgettünk az első Zsinati Ifjúsági Fórum előtt.
ZSIF
Párbeszédre vágynak a fiatalok
Több párbeszéd, pontos iránymutatás a tabunak számító kérdésekben, erősebb kapcsolat a lelkészek és a fiatalok között – többek között ezeket igénylik a református egyháztól a Zsinati Ifjúsági Fórum résztvevői.
A ZSIF-ről a Civil Rádióban
A Zsinati Ifjúsági Fórum a Civil Rádióban, a Református kétszer 30 percben is megjelent. Bíró Zsolt, a budapesti evangéliumi magazinműsor szerkesztő-műsorvezetője az egyik előadóval, egy résztvevőel és a főszervezővel is beszélgetett. Olvassátok, hallgassátok!
Visszhang
A Zsinaton a fiatalokról
Kevés beszámolót övezett olyan érdeklődés a Zsinat májusi ülésszakán, mint a pénteki napon a fiatalokról elhangzottat.
ZSIF 2013
Számítunk rátok!
Statisztikai adatok szerint az egyházban nincsenek fiatalok. Ennek cáfolata volt a Zsinati Ifjúsági Fórum több mint negyven résztvevője, akik az egyház jövőjéről, a református identitásról gondolkoztak együtt április 19–20-án a zsinati székházban Budapesten.






