Közös ösvényen járnak

2016. február 23., kedd

Berekfürdőn tartotta idei első találkozóját a Kárpát-medencei Ifjúsági Egyeztető Fórum, azaz a GeKIB. Ifjúsági szervezetek, teológiák képviselői, egyházkerületi és egyházmegyei referensek, ifjúsági lelkészek beszélhettek szolgálatról, jövőről és feladatokról, miközben munkájukat segítő előadásokon vettek részt.

A február 15-17. közötti találkozón több, mint hetven résztvevő képviselte szervezetét, egyházmegyéje, gyülekezete ifjúsági munkásait. Ez alatt a három nap alatt lehetőségük nyílt találkozni ismerősökkel, új tagokkal és egymás szolgálatával is. Néhányukat arról kérdeztük, hogy a szervezetük képviseletén túl, számukra személyesen, mit is jelent a GeKIB.

Rácz Gábor – Református Fiatalok Szövetsége (elnök):

Számomra ez egy nagyon jó és fontos kezdeményezés. Kapcsolatépítés, hálózatépítés és egymás munkájának, szolgálati területeinek vagy programjainak megosztása. Imaközösségben vagyunk és otthon is imádkozhatunk egymásért, mert már tudjuk, kinek milyen nehézségei és örömei vannak. Sok párbeszédre van még szükség az ifjúságért munkálkodó szervezetek között, de erre jó irányt mutat a GeKIB. Az ifjúsági munka hatalmas felelősség, de valójában ez jelenti a jövőt. Ennek a szolgálatnak a stratégiai lépési kezdődnek itt, közösségben. Imádkozom, hogy ez folyamatosan fejlődő és épülő fórum legyen.

Kozma Andrea – Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet (vezetőségi tag):

Ugyan először vagyok itt, de számomra ez a megközelíthetőség lehetősége. Itt találkozhatok lelkészekkel, akiket közvetlen módon megszólíthatok és megfogalmazhatom számukra a véleményemet. Itt egyénileg és a közösségemet is képviselve lehetek része folyamatoknak, állást foglalhatok és elmondhatom a véleményemet, legyen az akár kritikus, akár támogató. Ez a pár nap mélyülést ad, mert az előadásokon és a beszélgetéseken keresztül megtalálhatom a szerepemet az egyházban és emellett lelkileg is erősödöm az áhítatok során.

Mikló István Boldizsár – Bihari Református Egyházmegye / Királyhágómellék (ifjúsági referens):

Számomra sokat jelent, főleg azért, mert én majdnem a kezdetektől részt veszek benne. Jó látni, hogyan fejlődik a GeKIB: egy természetes folyamat során lett baráti társaságból munkatársi közösség, és ez egy nagyon jó dolog. Ez egy eszköztár, hiszen minden alkalommal tanulunk – ahogy most is –, belelátunk komoly témákba és egyeztetünk. A résztvevők – legyenek akár megyei referensek, akár egy szervezet képviselői –, megláthatják, hogy nincsenek egyedül a szolgálatában, és sok hozzájuk hasonló, fiatalokkal foglalkozó társuk van. Itt megtapasztalható, hogy nincsenek határok, mert az az egység, ami felé 2009-ben a Kárpát-medencei református egyházestek elköteleződtek, az itt igazán élő.

Győri Judit – Magyar Református Szeretetszolgálat (Szeretethíd-koordinátor):

Mikor először jöttem ide, bevallom, nem teljesen tudtam, miről szól. Aztán találkoztam ismerősökkel és olyan szervezetekkel, melyeknek jól ismerem a programjait. Számomra ez egy lehetőség. Ez a fórum a leghatékonyabb módszer arra, hogy barátok között olyan dolgokról beszéljünk, melyek mindenkit érintenek, aki a fiatalsággal kapcsolatba kerül. A témák és a kapcsolatok miatt ez egy igazán komoly lehetőség a keresztyén szervezetek számára, ezért én mindig várom a következő alkalmat és azt, hogy akkor mit tanulhatok.

Kerekes Szabolcs – Barnabás csoport (tréner):

Számomra itt látható az egyház jövője. Az itt jelen lévők közé nem tud éket verni semmi és folyamatosan azt keresik, hogy tudnak jobban szolgálni, teljes szívből. Itt egy testvéri közösségben van lehetőségük válaszokat találni, nem csak szétszórva a Kárpát-medencében. Fontos arról tudniuk, hogy nincsenek egyedül, máshol is hasonlóak a gondok és sikerek. Ez egy óriási ereje a református egyháznak, és én bízom benne, hogy ez így is marad, mert ez az egyik alapja annak a jövőnek, amiben felnő a következő nemzedék.

Szöveg és fotó: Farkas Zsuzsanna