Imaéjjel '18: Zán Fábián Sándor üzenete

Október 26-án, pénteken a református fiatalok átimádkozzák az éjszakát szerte a Kárpát-medencében. Csatlakozz az imaéjjelhez Te is!

„hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned" (Jn 17,21a)

Mai rohanó világunkban, ahol a technika túlszárnyal mindent és napjainkat a megélhetés gondja veszi körül, kevesen állnak meg, és csendesednek el Isten színe előtt. Elfeledkeznek arról, Aki mindent alkotott és Aki most is ad, ajándékoz, gyógyít, felemel. Rohanunk, jobbak akarunk lenni, többet akarunk tenni, de nem vesszük észre, hogy egyedül semmik vagyunk. Imádság nélkül, Istennel való kapcsolat nélkül üresek és kiszáradt folyók vagyunk.

Az imádság beszélgetés Istennel, kapcsolat, amely párbeszédre hív a Teremtővel. Nemcsak a nagymama, a szülő kell, hogy imádkozzon unokáiért, gyermekeiért, hanem az ifjúnak, a Krisztust követő fiatalnak is imádkoznia kell családjáért, annak egységéért és közösségéért.

A vezérige azt mondja, hogy „egyek legyetek". Egyek az imádkozásban, akik egy célért, egy közösségért és Isten országának a hívők közösségével való gyarapodásáért könyörögnek.

A család kincs, egység, öröm, várakozás, boldogság, kihívás, erő és Isten csodálatos ajándéka az ember számára. Akarod-e ifjú testvérem, hogy ilyen családod legyen? Akarod-e, hogy Isten megajándékozzon téged családdal és ha követed Őt, a tenyerén hordozzon? Imádkozz érte. Imádkozz már most, hogy Isten készítse el számodra a neked megfelelőt. Tedd Istent az első helyre az életedben, imádkozz buzgón és minden a helyére kerül majd a megfelelő időben.

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám." (Jeremiás 29,11-13)

Zán Fábián Sándor püspök, Kárpátaljai Református Egyház

Ez történik továbbiak →