„Adj innom!" (Jn 4,7)

2015. január 24., szombat

Az ökumenikus imahét idei témája Jézus és a samáriai asszony története. Január 18-tól 25-ig a történet egy-egy részletét vizsgálva próbálunk közelebb jutni az élő víz forrásához. Olvasmányok, bibliamagyarázat és imádság a hetedik napra.

Bibliai igeszakaszok:
4Móz 20,1–11(13): Izráel fiai a Cin-pusztában, Meríbá
Zsolt 119,10–20: „Igédről nem feledkezem meg"
Róm 15,2–7: „Az Isten adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek"
Jn 4,7–15: „Adj innom!"

Nekünk, keresztyéneknek bizakodóknak kellene lennünk, mert közelebb kerülve számunkra idegen emberekhez, forrásaikra szomjazva nyitottak leszünk arra, hogy megtapasztaljuk Isten csodáit.

A pusztaságban Isten népe víz nélkül volt, és Isten Mózest és Áront küldte, hogy fakasszanak vizet a sziklából. Isten gyakran hasonlóképpen, másokon keresztül találkozik szükségeinkkel. Ahogy segítségül hívjuk az Urat szükség esetén – mint a samáriai asszony, aki Jézushoz így szólt: „Uram, add nekem azt a vizet" –, úgy az Úr is válaszol imádságainkra azáltal, hogy a másik emberen keresztül megadja azt, amit kérünk.

A Brazíliában élő guarani indiánok nyelvében nincs megfelelő szó az élet többi részétől elkülönített vallásra. Az a kifejezés, amelyet általában használnak a vallásra, szó szerint azt jelenti: „jól érezzük magunkat" („ñande reko katu"). A kifejezés az egész kulturális rendszerre vonatkozik, amely magában foglalja a vallást is, meghatározza a gondolkodásukat és létüket is (teko). Mindahhoz kapcsolódik, ami javítja és fejleszti a közösséget, és elvezet a mi „jólétünkbe" (teko katu). A guarani emberek arra emlékeztetnek bennünket, hogy a keresztyéneket először úgy hívták: „az Úr útjának követői" (ApCsel 9,2).

1. Hogyan gazdagította Isten értelmünket és tapasztalatunkat más keresztyénekkel való találkozás által?

2. Mit tudnak a keresztyén közösségek tanulni az őslakosok bölcsességéből és más vallási hagyományokból a mi környezetünkben?

Élet Istene, aki vigyázol minden teremtményre, add, hogy erőnk ne erőszakból, hanem szeretetből valósuljon meg, hogy gazdagságunkat ne a pénz, hanem az egymásra figyelés határozza meg! Add, hogy életünk útját az igazság határozza meg, hogy győzelmünket ne a bosszú, hanem a megbocsátás vezérelje! Add, hogy az egység ne a hatalom kereséséből következzék, hanem abból, hogy akaratodat követjük! Jézus, szent Fiad, testvérünk nevében kérünk, aki áldozatává lett erőszakunknak, és még a kereszt magasságából is megbocsátott nekünk. Ámen.

Készült a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa kiadásában megjelent imafüzet anyaga alapján. Forrás: Reformátusok Lapja

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.