Előadás a Dél-Afrikai Holland Református Egyház apartheid utáni missziójáról

2011. november 08., kedd

A Dél-Afrikai Holland Református Egyház (DRC) moderátora és főtitkára november közepén Budapestre látogat, hogy a Magyarországi Református Egyházzal testvéregyházi megállapodást írjon alá. Ebből az alkalomból Dr. Nelus Niemandt, a DRC moderátora és egyben a Pretoriai Egyetem missziológia professzora, november 15-én Debrecenben, november 16-án pedig Budapesten tart előadást "Az egyház missziója az Apartheid után" címmel. 


Nelus Niemandt rendőrségi káplánként a DRC triomf-i és weltevreden-i gyülekezetével állt kapcsolatban. Később fontos szerepet töltött be a dél-transvaal-i regionális zsinatának moderátoraként. Tanulmányait a Pretoriai Egyetemen végezte, ahol később a Vallástudományi és Missziológiai tanszékének vezetője lett.  Kutatási területei: a misszió teológiája, misszió és egyháztan, ökumenizmus, missziói vezetéselmélet. A DRC generális zsinata idén októberben választotta az 1.3 millió tagot számláló egyház élére.

A DRC 1986-ig az apartheid aktív támogatója volt, ezért súlyos örökséggel szembesült a 1994-es politikai fordulatot követően. A Heidelbergi Kátét, a Belga Hitvallást és a Dordrechti Kánonokat hivatalos hitvallási iratként elismerő, a kálvini reformáció hagyományát ápoló közösségnek nem csak a múlt örökségével, hanem a jelen kihívásaival is szembe kell néznie. A politikai fordulat következtében Dél-Afrika egy zavarba ejtően sokszínű posztmodern társadalom lett, ahol a felekezeti, vallási, etnikai határok egyre inkább elmosódnak. A múlt és jelen kihívásaira a DRC az elmúlt majd két évtizedben a hit merészségével válaszolt és református identitásában megerősödve, a Szentírás tanítását követve ökumenikus nyitottságban keresi azóta az egység, megbékélés és a missziói megújulás útját – gyülekezeteiben és nemzeti szinten egyaránt.

Dr. Nelus Niemandt előadásának időpontjai és helyszínei:

November 15.  12.00-13.00 Debrecen, Debreceni Református Hittudományi Egyetem Díszterme

November 16. 14.00.-15.00 Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának exhortációs terme

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió