800 éves település

2014. október 03., péntek

Ünnepi istentiszteleten adtak hálát Sárrétudvariban, szeptember 27-én a település 800 éves évfordulójáért, valamint átadták a Református Többfunkciós Szolgáltató Központot.

Az ünnepi alkalmon a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, aki prédikációjában kifejtette, hogy el sem tudjuk képzelni mennyi minden fér bele 800 évbe, amelyben többször ismétlődtek olyan események, amelyekre az ember azt mondja: „Nem szeretem". Háborúk, belső széthúzások, és ha ez ember ezeket végig gondolja, akkor kezdi megérteni, hogy miről szól a Biblia: Minden hiábavalóság, hiszen lehet-e Ábelként élni a Káin törvények világában? Isten Báránya azonban bebizonyította, hogy a „Káini törvények" fabrikálóinak nincs hatalma. A hiábavaló világban Belé tudunk kapaszkodni, Belé, aki nem csak az Ábelekért, hanem a Káinokért is eljött.

„Mi magunktól csak addig tudunk eljutni, hogy a „Káini törvények" világában az Ábelek nem sokra mennek, de mi tudunk egy másik törvényről, Krisztus törvényéről, ami megőriz és reményt ad"- hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv. Fülöp Enikő, a település alpolgármestere köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a település történetében még nem volt olyan alkalom, amikor megünnepelték volna a falu évfordulóját. A 800. évforduló kapcsán azonban ez év áprilisban már elkezdődtek a programok, a gyermekeknek helytörténeti- és szavalóversenyt rendeztek, megtartották az ünnep jegyében a falunapot, de szerveztek lovas- és aratónapot is. A kulturális rendezvények megtartása, megszervezése mellett a falu szépítésére is nagy hangsúlyt fektettek az elmúlt években. Így újulhatott meg egyházi és állami támogatásból a templom melletti úgynevezett „Kölcsey iskola" romos, elhanyagolt épülete, amely mostantól Többfunkciós Szolgáltató Központként működik tovább.

Az államosításkor elvett iskolaépületet a 90-es években kapta vissza a kárpótlás alkalmával az egyházközség, de a gyülekezetnek nem volt elég pénze arra, hogy felújítsa azt. 2013-ban azonban a Tiszántúli Református Egyházkerület építési pályázatán elnyert 150 ezer forintot megpótolva az utcafront külső homlokzatát, valamint a hátsó falazatot megerősítették, majd a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Hivatal újabb pályázati lehetőségének köszönhetően mintegy 32 millió forintból sikerült kialakítani a Központot, amely a jövőben is a gyermekek tanításának, nevelésének célját szolgálja majd.

Buzás Borbála

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.