Elkezdődött a 72 óra kompromisszum nélkül

2014. október 10., péntek

Csütörtök este nagyszerű hangulatú nyitórendezvénnyel elindult a 72 óra kompromisszum nélkül ökumenikus ifjúsági akció. Sajtóközlemény.

A megnyitót követően a következő 3 napban országszerte 310 helyszínen több mint 8000 fiatal önkéntes végez társadalmi, szociális és közhasznú munkát, hogy bizonyítsák az ifjúság erejét, és példát mutassanak másoknak: összefogással nagy dolgokat vihetünk véghez. Önként, közösségben, másokért. A katolikus, a református és az evangélikus egyház közösen fenntarott ifjúsági akció keretében Budapest mellett számos vidéki településen, többek között Pécsett, Sopronban, Kecskeméten, Szekszárdon, Székesfehérváron és Szolnokon is önkéntes szolgálatot végez a helyi ifjúság.

Az akció célja, hogy a fiatalok – elsősorban a középiskolás és az egyetemista korosztály – szánjon egy hétvégét arra, hogy segítsen ott, ahol kell, és felhívja a társadalom figyelmét a fiatalok erejére, elkötelezettségére, lelkesedésére és segítőkészségére.

Látva az önkéntesek jóra való törekvését bekapcsolódott az akció szervezésébe a BVK Holding, az FKF, és a FŐKERT, valamint anyagi támogatást nyújt Budapest Főváros Önkormányzata, a NEA, és az EMMI. Az akcióban társszervezőként részt vesz a Magyar Cserkészszövetség és a Regnum Marianum Katolikus Közösség.

A Corvintetőn megrendezett nyitórendezvényen megszólalt Szabó Balázs a 72 óra kompromisszum nélkül fővédnöke, a Szabó Balázs Bandája énekes-dalszerzője, Bakos Vince, a Regnum Marianum ifjúsági tisztje, Solymosi Balázs, a Magyar Cserkészszövetség nevelési vezetője, valamint Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda irodavezetője.

Könnyed hangvételű beszédében Szontágh Szabolcs a négy barát történetét hozta a fiatalok elé Lukács evangéliumából, és vont párhuzamot a beteg társukért fáradozó szereplők és az önkéntesek között. „A 72 óra kompromisszum nélkül akció üzenete, hogy legyünk bátrak, mondjunk önmagunkról másokért, és vállaljunk áldozatot egymásért, kompromisszum nélkül." – összegezte Szabolcs. 8000 fős seregnek nevezte az önkénteseket, akik olyan harcot vívnak, melyben ellenfelük a közöny.

A lelkesítő nyitóbeszédeket követően, az ismerkedésen, közös játékon, és csapatépítésen túl kiosztásra kerültek az elvégzendő feladatok és az egyenpólók. Az összegyűlt többszáz fiatal vidáman és tettre készen indult neki a következő 72 órának.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.