Kárpát-medencei Magyarok Zenéje

2014. november 22., szombat, Pesti Vigadó

A 2001-ben indított Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) néhány év szünet után most folytatódik. Az idei sorozat keretében öt határon túli városban – Királyhelmecen, Lendván, Beregszászon, Nagyváradon és Magyarkanizsán – szerveztek/szerveznek koncerteket. A 2014-es sorozatot lezáró gálakoncertet november 22-én 17 órakor a Pesti Vigadó impozánsan felújított épületében tartják.

A Stereo Kft. és a Periferic Records 2001 óta szervezi a Határon Túli Magyarok Zenéje (HTMZ) koncertsorozatot, amelyet 2008-tól Kárpát-medencei Magyarok Zenéje – rövidítve KmMZ – névre kereszteltünk. Bartók és Kodály nyomdokait követve mi is úgy gondoljuk, hogy a népzenének, világzenének is ott a helye a Zeneakadémián, színházakban, fényes hangversenytermekben. Öröm, hogy a Zeneakadémián évekkel ezelőtt megindult a népzenei szak! Fontosnak tartjuk azt a szolgálatot és missziót, melynek eredményeként a Kárpát-medencében élő magyar közösségek és nemzetiségek egymással békében, harmóniában élhetnek - ehhez egymás kultúrájának, hagyományainak és szokásainak megismerése, valamint kulturális kapcsolataink javítása és bővítése elengedhetetlen feltétel. A határon túli koncerteken a megszólaltatott zene és a közönség sokszínűsége ezt jól igazolta: együtt éreztük összetartozásunkat magyarok, szlovákok, románok, svábok, tótok, szerbek, bunyevácok, szlovének és ruszinok. Ezért is folytatjuk megszállottan a koncerteket immár mind a hét, hazánkat körülölelő országban. Munkánkat haszonra való törekvés nélkül, a magyarság egy nemzetben élő egységének megőrzése érdekében végezzük. A sorozat alcíme: 8 KONCERT – 8 ORSZÁG – EGY NEMZET.

2014. szeptember 21-én indult az idei Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) sorozatunk, melynek során öt határon túli városba viszünk ünnepi koncertet a Misztrál, Pál István Szalonna, a Tekerős Barátok és a Fonó zenekar koncertjeivel (plusz helyi művészcsoportok fellépésével).
Királyhelmec (szept. 21.) – Misztrál + Tekerős Barátok + Árvalányhaj Női Éneklőcsoport
Lendva (szept. 29.) – Misztrál + Pál István Szalonna és bandája
Beregszász (okt. 27.) – Misztrál + Pál István Szalonna és bandája + BorzsaVári népzenekar
Nagyvárad (okt. 28.) – Misztrál + Pál István Szalonna és bandája + Nagyvárad Táncegyüttes
Magyarkanizsa (nov. 21.) – Misztrál + Fonó Zenekar + Bakos Árpád és az Ethnokor
November 22-én, szombaton 17:00 órai kezdettel a Pesti Vigadó Dísztermében tartjuk a BUDAPESTI KmMZ GÁLÁT.


A budapesti GÁLA programja: Agócs Gergő, Pál István Szalonna bandája és néptáncos barátai, Kovács Krisztián (pusztinai csángó furulyás és énekes) + Szilágyi Szabolcs (kobzos), Tekerős Barátok, Misztrál együttes.
Fővédnök: Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége
Egyházi védnök: Szabó István református püspök

Az elmúlt évek során mintegy 15 millió Ft értékben adományoztunk CD-t határon túli városok könyvtárainak. Folytatjuk a Magyarországi Református Egyház közreműködésével a CD adományozást a fenti települések könyvtárainak! Az idei adományozás mintegy 2,5 millió Ft értékű lesz, és a határon túli városok küldötteinek a Pesti Vigadóban adjuk át a CD adományt!

Szeretettel várunk mindenkit és kérjük a lelkipásztorokat, hogy a gyülekezetükben hirdessék ki az eseményt, és lehetőség szerint küldjék tovább levéllistájukra ezt a levelet!! Ugyanúgy, mint a Református énekek rendezvényünk esetében itt is teltházra számítunk, ezért érdemes elővételben megvenni a belépőjegyeket.

Jegyeket egységesen 2900 Ft-ért lehet váltani a Stereo Kft. címén és a Pesti Vigadóban.

Stereo Kft. / Periferic Records
1114 Budapest, Bartók Béla út 59.
T/F:+361-385-6343
Mobil: +36-30-9416-202
email: stereoperiferic@mail.datanet.hu
www.perifericrecords.com

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.