Az Európai Egyházak Konferenciája (KEK/CEC) a budapesti Nagygyűlésen hozott, a szervezetet jelentősen átalakító döntések ellenére is fent kívánja tartani annak lehetőségét, hogy az európai közvélemény alakításában szerepet vállaljon. Ezt a szerepet a hatékony lobbi munka mellett az a háttér segített és segít ellátni, amelyet elsősorban a strasbourgi iroda munkatársai vállalnak fel a bioetikai kérdések tanulmányozása kapcsán. Az itt működő munkacsoport már a korábbi években is hatékonyan dolgozott olyan új és innovatív tudományos eredmények feltárásán és teológiai értékelésén, mint pl. a „Human enhancement" kérdése (Brüsszel, 2012. április 25-27. konferencia, melyről a reformatus.hu honlapin is beszámoltunk), amelyben arra kérdésre keresték a választ, hogy melyek azok az életminőséget javító intézkedések, beavatkozások, amelyeket még vállalni lehet a keresztyén etika szemszögéből is.

Ezt a felvállalt célt követve a 2014. november 6-7.-én összehívott munkacsoport arra kérdésre keresett választ, hogy miként lehet hatékonyan képviselni keresztyén értékeinket az egyre inkább pluralizálódó társadalomban, ahol a keresztyénség hangja egyre inkább csak egy, mellesleg nem is a legjelentősebb hang a társadalmi közbeszédben. Egyházunkat a megbeszélésen jelen sorok írója képviselte.
Nigal Biggar oxfordi professzor bevezető és témát körülhatároló előadása után a mintegy 30 résztvevő munkacsoportokban keresett választ arra kérdésre, hogy miként lehet a társadalmi vitákban hatékonyan képviselni a keresztyénség álláspontját. A résztvevők az európai kontinens nagyobb egyházi közösségeit képviselték a református, lutheránus és görög- orthodox teológusok mellett a baptista, metodista közösségeket, valamint az Üdvhadsereget.

Külön érdekessége ennek a munkacsoportnak, hogy a bioetikai munkacsoport történetében először masszív skandináv részvétellel folytak a megbeszélések, s különösen fontos, hogy az észt és litván lutheránus egyházak is képviseltették magukat. Egy ígéretes együttgondolkodás kezd tehát a bioetikai kérdésben körvonalazódni, amelyet a KEK átfogalmazott struktúrája is reménység szerint megőriz különösen úgy, hogy az Egyház és társadalom Bizottságnak mindig is ez a munkacsoport volt a legaktívabb része.

Keresztyén álláspont

Természetesen a résztvevők és a szervezők számára is világos volt már a kezdetekben is, hogy olyan, mint keresztyén álláspont nem létezik, hanem csak az egyes keresztyén közösségek bioetikai kérdésekben elfoglalt álláspontjáról beszélhetünk. A megbeszéléseken a „legjobb gyakorlat" („best practices") módszerének követésével haladva nagyon hamar világossá vált két alapvető különbség: egyik az, hogy amennyiben az egyházak nincsenek abban a helyzetben, hogy a politikai döntéseket érdemileg befolyásolják, könnyen meghoznak olyan teológiai döntéseket, amelyek ugyan teológiailag messzemenően korrektek, de nehezen kommunikálhatók egy racionális párbeszéd keretein belül.

Ugyancsak világossá vált az is, hogy ugyanez a különbség megvan a kicsi és a nagy egyházi közösségek állásfoglalásai között. Ugyanakkor az ismertetett felmérések, gyakorlatok és döntéshozási mechanizmusok világossá tették, hogy az erkölcsi döntéseket megalapozó állásfoglalások nagymértékben kontextuálisan meghatározottak, azaz az előkészítésben résztvevők személyes érintettségét nem lehet és nem is szabad semmiképpen sem mellőzni. Ugyanakkor érdekes jelenség még a „nagy" és nagyon erős demokratikus hagyományokkal rendelkező egyházak esetében is, hogy ugyan a társadalom és a politikai élet résztvevői elvárják tőlük a keresztyén állásfoglalást, de a politikai döntéseket nem minden esetben befolyásolja érdemlegesen.

Érdekes, és a kelet-európai kontextus számára igencsak tanulságos volt az a kritikai hang, amelyet a nyugati egyházak képviselői ütöttek meg, kiemelve, hogy mennyire fontos az egyházak kommunikációs stratégiája, ugyanakkor felhívva a figyelmet arra is, hogy egy olyan korban, amikor az emberek kompromisszumok elfogadására kényszerültek nem biztos, hogy az egyházaknak a kompromisszumos megoldások ügyvédeiként kell fellépjenek. A nyugat-európai egyházak résztvevő képviselői egyhangúlag egyetértettek abban, hogy a túl sok kompromisszum eredménye a saját és sajátos egyházi, teológiai profil elvesztése, és némely esetben valóban feltétlenül szükség van egy erős teológiai álláspont megjelenítésére a társadalmi közbeszédben.

Két nagy téma

A munkacsoport a bioetika a társadalomban és a nyilvánosságban kérdését két nagy téma köré csoportosítva tárgyalta. Egyik csoport az élet kezdetével kapcsolatos erkölcsi döntésekkel foglalkozott, különösen is az abortusszal, a másik témát, az eutanázia kérdését viszont két kisebb csoportban dolgozták fel. Alapvetően hasonló jelenség látszik összeurópai viszonylatban körvonalazódni abban, hogy a bioetikai kérdésekben a szociális kötelességek érve egyre nagyobb szerepet kap. Kérdéses ugyanakkor ennek teológiai súlya még akkor is, ha az óegyház gyakorlatában is érveltek ezzel pl. az öngyilkosság kérdésben mondván, hogy a társadalom iránti kötelezettségét a társadalomba teremtett ember nem szegheti meg azzal, hogy eldobja magától az életet.

A modern társadalmi vitákban ez az érv már nem állja meg a helyét és úgy tűnik, mintha az egyetlen érv a pragmatizmus érve maradna, amely szerint pl. az eutanázia nem megengedhető és semmiképpen nem szabad azt törvényben szabályozni, mivel az így megteremtett lehetőség komoly visszaélésre adhat alkalmat. Theo Boer holland szakértő arra is figyelmeztetett ennek kapcsán, hogy bizonyos törvények elfogadása egy új erkölcsöt szül és elmondta, hogy Hollandia bevezette ugyan az eutanáziát, de annak idején azzal a feltétellel, hogy amennyiben ez a lehetőség komoly társadalmi problémát okoz, a döntést átgondolják. Időközben- Boer elmondása szerint- a komoly helyzet bekövetkezett, mert az eutanázia általánosan elfogadott jelenséggé vált (és nem csak különleges szükséghelyzetekben), de már fel sem merül annak a lehetősége, hogy a döntést felül kellene vizsgálni, mert a társadalmi morál ezt a lehetőséget már nem hajlandó támogatni.

Igen érdekes volt a Church of England (az angol államegyház) képviselőjének felvezetése, amelyben Brendan McCarthy arra irányította a figyelmet, hogy az angol társadalomban 1961-ben jelent meg az eutanázia egy másik elnevezése, az asszisztált halál (assisted dying). Ez tulajdonképpen reakció volt arra helyzetre, hogy az asszisztált öngyilkosságot a társadalom széles rétegei nem fogadták el. Az így bevezetett fogalom azonban, mely ettől kezdve a jogi szakmai nyelv részévé vált meghonosodott és ezzel egy eladdig nem elfogadott jelenség is legalizálhatóvá vált.

Jelentések tisztázása

Ennek kapcsán két kérdésre is részletesen reflektáltak a résztvevők. Egyik a nyelv- és fogalomhasználat kérdése. Minden tudósnak, de különösen is a keresztyén tudósnak nagyon tisztában kell lenni az általa használt fogalmakkal és nem engedhető meg az a következetlenség, hogy felváltva használjunk jogi, orvosi, teológiai fogalmakat anélkül, hogy azok jelentéstartalmát előzetesen tisztáztuk volna. Ugyanennek a kérdésnek a kapcsán merült fel az is, hogy nagyon óvatosnak kellene lenni a különleges helyzetek jogi szabályozásával kapcsolatban. Az egyháznak felelőssége, hogy figyelmeztesse a társadalmat, vannak olyan helyzetek, amelyek különleges döntéseket követelnek ugyan, de ezek a döntések nem lehetnek általános szabályozás indokai.

A francia tapasztalatot ismertette Karsten Lehmküller, aki szerint a francia egyházak számára különleges kihívás volt az abortusz-törvény megváltoztatása. Az 1975-ben keletkezett eredeti szabályozás csak a BTK (Cod Pénale) kiegélszítése volt, amelyben kimondták, hogy az abortusz egy „szükség" fennállásának bizonyítása esetén nem büntetendő. Természetesen az utóbbi időben ez megmaradt egy viszonylag egyszerű nyilatkozat megtételénél. Ennek ellenére, amikor az abortuszt 2013-ban alapjogként deklarálták az új helyzetben az egyházaknak fel kellett emelniük a hangjukat.

A munkaülésen megfogalmazódott a további munka szükségessége a következő területeken:
Mit mondunk sajátos teológiai üzenetként bizonyos bioetikai problémákban? Hogyan fogalmazzuk meg mondanivalónkat? Mennyire tudjuk hatékonyan közvetíteni nézeteinket? Ugyanakkor az is felmerült, hogy jobban együttműködve kellene megosztanunk egymással a bioetikai vitákban hatékonyan használt érveket és módszereket.

Zárásként, a fenti kérdések tanulmányozásának szükségességét kimondva, a résztvevők tovább hasonló együttgondolkodási lehetőségek keresésében állapodtak meg, mert közös meggyőződés, hogy Európának szüksége van a keresztyén egyházak sajátos hangjára még akkor is, ha ez nem befolyásolja jelentősen a politikai döntéshozási folyamatokat.

Ferencz Árpád