105 éve hunyt el a Bethesda első főorvosa

2016. március 29., kedd

Bakody Tivadar a XIX. századi magyar közélet neves alakja, aki egy személyben  elismert orvos, a hazai tornasport egyik első szervezője, és szabadkőműves páholyvezető volt. A magyar protestantizmus a Bethesda-kórház alapításában vállalt szerepéért és a intézményben végzett gyógyító szolgálatáért hálaadással tekint életművére.

Bakody Tivadar édesapja, Bakody József (1791-1845),  szintén orvos volt, eredményes munkát végzett az 1831-ben kitört kolerajárvány betegeinek gyógyításakor. Hazánkban úttörője volt a hasonszervi (homeopatikus) gyógymód alkalmazásának.  

Fia, Bakody Tivadar Győr városában született 1825. május 4-én. A reformkor idején Pesten bölcsészeti és jogi tanulmányokat folytatott, amely időszakban Petőfi Sándorral is jó barátságot ápolt, aki Bakody német nyelven  megjelent „Álomképek” címmel írt verseskötetéről elismeréssel nyilatkozott. Petőfi leginkább kortársának a „Mi hárman” című rövid költeményét értékelte nagyra. Bakody pár soros műve a szentimentalizmus hatását mutatja: 

”A völgyben nyíló kis virág
Lelkében álmok rajzanak -
      Az ott — Te vagy.
Rajt hímes pillangó piheg
Az édes kelyhet élvező -
      És ez, — ez ő!
Szomorú fűz rájok hajol,
Oly bánatos, oly elhagyott, -
      S ez — én vagyok.”  
(Kacziány Géza fordítása)

Bakody a forradalom bukása után, 1850 és 1854 között a bécsi egyetemen orvosnak tanult. Diplomája megszerzését követően tovább képezte magát, Lembergben természetgyógytant tanított, ahonnan 1861-ben tért vissza Magyarországra. 1862-ben felajánlotta a németajkú gyülekezet szegényebb tagjainak, hogy hajlandó őket ingyen kezelni. A gyülekezet a felajánlást továbbgondolva 1864-ben egy bizottságot hozott létre, hogy segítsen megfelelő helyet találni a gyógyításnak. A kis kórház megvalósításának ügyét kedvezően befolyásolta egy skót hölgy adománya, akit Bakody Tivadar ingyen kezelt.

Bodoky Richárd (1908-1996) református lelkész a következő szavakkal foglalta össze a „kórházalapító adomány” történetét a „Jövevények és vándorok” című könyvének második kötetében: „Bakody is szakadatlanul azt hajtogatja: csináljunk diakonisszaházat. Százszor elmondta már, hogy vannak dolgok, amiket komolyan kell venni, hátha Isten útmutatásai. S vajon nem Isten ujját kell-e látni abban, hogy Biberauer skóciai utazása évében egy gazdag skót hölgy, Miss Mackichan éppen Pesten lett beteg? Königék konstantinápolyi baráti köréhez tartozott, s onnét átutazóban náluk szállt meg. Bakody kezelte a lakáson s így megint csak szóba került, hogy mennyire kellene egy kórház, ahol a Pesten élő beteg külföldiek jó gyógykezelésben, szakszerű ápolásban részesülhetnének.”

Bakody Tivadarnak kiemelt szerep jutott a Bethesda-kórház megszületésében. A Németajkú Leányegyházközség először bérelni szeretett volna egy helységet a kis kórháznak, de a szomszédok tiltakozása miatt, a bérbeadó visszalépett, így a gyülekezetnek új ingatlant kellett keresni. A terézvárosi Rózsa utca 5. szám alatti háznál is hasonló helyzet adódott volna, ha Bakody meg nem vásárolja az épületet, amit aztán maga adott bérbe a leányegyházközségnek. Ezután 1866. januárjában már nyugodt körülmények között megnyílhatott a Bethesda-kórház. Bakody Tivadar 1886-ig végezte a kórházban a főorvosi feladatok ellátást, amelyet egy évig, fia Bakody Árpád (1858-1887) vett át tőle.

A Bethesda megalakításával egy évtizedben a magyar sportkultúra kiemelt szervezője is volt. Ő hozta létre hazánkban az első nyilvános, igaz még kisméretű tornacsarnokot. A Pesti Torna Egylet, majd az ebből tovább fejlődött Nemzeti Torna Egylet (NTE) vezetőségében meghatározó szerepet töltött be. Az NTE a józsefvárosi Szentkirályi utcában 1870-re megépítette az impozáns méretű tornacsarnokát.

Bakody Tivadarnak a  homeopátiát gyakorló orvosi munkássága mellett számos egészségügyi szakkönyve jelent meg magyar és német nyelven. A „Hasonszervi Lapok” kiadásában 1866-tól főmunkatársként, majd 1873 és 1874 között szerkesztőként vett részt. Budapesten, 1911. március 29-én hunyt el.

Millisits Máté

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.