Várni kell az új egyházügyi törvényre

2015. március 09., hétfő

Több hónapos késéssel kerülhet a Parlament elé az új egyházi törvény. Az Igazságügyi Minisztérium tavasszal nyújtotta volna be a jogszabályt, de az egyházügyi államtitkár szerint leghamarabb is csak ősszel tárgyalhat róla az Országgyűlés.

A második Orbán-kormány idején elfogadott egyházügyi törvényt az Alkotmánybíróság megsemmisítette, de a jogszabály az Emberi Jogok Európai Bíróságán is elbukott. A strasbourgi fórumhoz olyan kisegyházak fordultak, amelyeket a törvény megfosztott egyházi jogállásuktól.

„Nem új lesz, hanem a jelenleginek a csiszolása, hiszen 2013-ban már történt egy nagy változás, ami mindenképp fontos volt. Azokat a döntéseket, lépéseket felül fogjuk vizsgálni, amelyek esetleg az elmúlt időszakban nem a legjobbak voltak, és persze meg kell őrizni azokat az értékeket, amelyek mindenképp az egyházak finanszírozásában, működésében, szociális, oktatási, nevelési vagy bármilyen területen a munkájukat segíti, és ha az értékeket megőrzi" – fogalmazott Soltész Miklós.

Forrás: evangelikus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.