Öt Templom Fesztivál

2015. május 07., csütörtök, Győr

Az Öt Templom Fesztivál a hitről és az elfogadásról szól, párbeszédről kultúrák és vallások között.

Apropójául és helyszínéül Győr-Újváros egy utcájának öt temploma szolgál. Öt különböző felekezet temploma, melyek együtt váltak európai szintű kuriózummá, hiszen békében egymás mellett állva évszázadok óta hirdetik az európai kulturális sokszínűség értékeit, hogy a kultúrák közötti másság elfogadása és megismerése nyitottá és érdekessé tesz minket. Példájaként annak, hogy Magyarország, ezer éve itt, Európa közepén elfogadó, toleráns nemzet, ahol jó szomszédként, szimbiózisban él évszázadok óta egyetlen utcában öt európai vallás egy-egy gyülekezete.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával, a Karzat Színház Nonprofit Kft. szervezésében, idén már tizedik alkalommal várja vendégeit különleges koncertekkel, színházi előadásokkal, zeneiskolai növendékhangversenyekkel, kiállításokkal és városnéző sétákkal az Öt Templom Fesztivál.

Miközben a szervezési munkálatok még zajlanak, a Ráth Mátyás tér 4. szám alatt működő Öt Templom Fesztiválközpont már megnyitotta kapuit és a rendezvény információs- és jegyirodájaként várja az érdeklődőket. A főbb koncertekre és a színházi előadásokra már kaphatóak a jegyek. Bízunk benne, hogy az egyedi program nemcsak a helyi kultúrakedvelők érdeklődését kelti fel.

A Budapest Bár klezmer műsora tavaly kifejezetten a fesztiválra készült – most Fekete László kántor énekével gazdagodik. A Kiscsillag zenekar különleges, a szakrális térhez igazodó műsorral készül. Fassang László orgonajátékát már rég hallhattuk Győrben – ezúttal a katolikus templom orgonáját szólaltatja meg nálunk. Bíró Eszter jazz énekesnő különleges emlékesttel készül a holokauszt győri mártírjainak emlékére. Lovász Irén triójával, lemezbemutató koncerttel érkezik hozzánk. A most alakuló Menház Színpad első öt előadása a fesztivál keretében látható, főszereplői Vári Éva, Haumann Péter, Kálloy Molnár Péter, Csákányi Eszter és Szacsvay László. A záróeseményen a fiatal berlini zenészekből álló Knoblauch Klezmer Band játszik.

Négy istentisztelet az Öt templom fesztivál vasárnapján

A Magyar Egyházzenei Társaság XII. kongresszusa a fesztivál keretében május 8-10. között kerül megrendezésre, melynek központi gondolata: „HOZZÁD EMELEM...", A LITURGIKUS ZENE IRÁNYAI. A konferencia részletei itt olvashatók: http://www.ottemplom.hu/konferencia

A konferencia záró napján, május 10-én vasárnap négy felekezet tart ünnepi énekes-liturgikus istentiszteletet Győr központjában az alábbi rendben:
8.30 - Evangélikus Szeretetotthon díszterme (Péterfy Sándor u.) Ittzés János püspök, valamint a Zeneakadémia Egyházzenei Tanszékének protestáns hallgatói szolgálatával
9.00: Görögkatolikus templom (Kossuth u.) Kocsis Fülöp püspök, valamint a Nyíregyházi Főiskolai kántorhallgatóinak szolgálatával
10.00: Református templom (Kossuth u.) Steinbach József püspök, valamint a Zeneakadémia Egyházzenei Tanszékének protestáns hallgatói és a helyi gyülekezeti énekkar szolgálatával
10.30: Római katolikus templom (Kossuth u.) Balogh Pius OPraem, valamint a Capella Theresiana, Budapest szolgálatával

Időpont: 2015. május 7-11.

További információ: www.ottemplom.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.