Bölcs szívhez jutni

2015. június 07., vasárnap

Aktív magyar részvétel jellemezte Stuttgartban a Kirchentagot, azaz a Német Protestáns Egyházi Napokat június 3. és 7. között. A több mint százezer résztvevőt számláló eseményen a magyar reformátusságot Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök és a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet képviselte.

Június 3-tól Stuttgart egyetlen hatalmas, színes forgataggá alakult át. Barátságos, mosolygó emberek árasztották el az utcákat, piros sálak jelezték a résztvevők nyakában: a Kirchentagra érkeztek. A valóságos megarendezvényen egyedül bizony igen kicsinek, elveszettnek érezhette magát az egyszeri résztvevő. Azonban a Kirchentag épp arra (is) szolgált, hogy megmutassa: nem vagyunk egyedül.

Az 1949 óta kétévente megrendezett fesztivált mindig más német város fogadja be, s vállalja fel a szervezéssel járó feladatokat. A 2015-ös stuttgarti találkozó a 35. volt a sorban. Mottójául a 90. zsoltár 12. versének második részét választották: „...hogy bölcs szívhez jussunk!" Számtalan lehetőség várta az érdeklődőket hit- és közéleti témák tekintetében. Kulturális programokból sem volt hiány, minden korosztály kedvére válogathatott a neki leginkább szimpatikus elfoglaltságok között.

A Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet Vagyok, aki vagyok című interaktív kiállításával szállt ki a rendezvényre. Arany Barbara vezetésével csütörtöktől szombatig várta a fiatalokat a különleges önismereti program. Akinek volt elég kíváncsisága és bátorsága kipróbálni, az kilenc különböző énkereső útvonal közül választhatott. Mire végigjárta a kiszemelt ösvényt, talán maga is meglepődött azon, mi bukkant fel lelke mélyéről. Megtekintette a kiállítást Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) püspöke is.

A KRE vezetője kiemelt vendégként volt jelen a Kirchentagon. A püspök részvétele az egységes magyar reformátusságot képviselve mintegy szimbolikus jelentőséggel bírt, hiszen június 4-én Trianonra emlékezve a Nemzeti Összetartozás Napját méltattuk. Jelenlétével bepillantást engedett az ukrajnai konfliktusba keveredett kárpátaljai magyar református hívek helyzetébe. Tette ezt elsőként a svájci reformátusok úgynevezett „vörös kerevetén" Ódor Balázzsal, a Magyarországi Református Egyház (MRE) külügyi irodavezetőjével közösen. A vendéglátók kérdéseire reagálva június 4-én arról beszélgettek, milyen hatással van az identitásra a reformátusság, s hogyan élik meg ezt a kárpátaljaiak.

Június 5-én a püspök részt vett az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) kerekasztal-beszélgetésén. Beszélgetőtársa Ódor Balázs mellett Szergej Machewski, az Ukrajnai Német Evangélikus Egyház püspöke volt, akivel ugyancsak az ukrajnai krízis hatásait vitatták meg. A Markus Merz, GEKE-munkatárs által vezetett beszélgetésen szóba kerültek az ukrán válság politikai és gazdasági hatásai. Megpróbáltak választ keresni arra, hogyan befolyásolja az adott helyzet a keresztyének felelősségvállalását, és mit tehet a nemzetközi közösség a feszültség oldásának érdekében. Az ugyanazon országból, ellenben más vidékről érkezett, eltérő kultúrájú és nyelvű közösségeket képviselő vezetők abban mindenképp egyetértettek, hogy semmiképpen sem tudnak azonosulni az ukrán konfliktus erőszakkal való megoldásának lehetőségével. A püspökök a hallgatóság által feltett kérdésekre is igyekeztek választ adni.

Az ukrán krízist és az érintett reformátusok helyzetét taglaló interjúkon kívül Zán Fábián Sándor két istentisztelet liturgiájában is közreműködött. A június 4-ei nemzetközi istentiszteleten, melyen igét Christpher Fergusson, a Református Egyházak Világközösségének (REV) kanadai főtitkára hirdetett, a püspök szolgálatának köszönhetően a német és angol nyelven kívül magyarul is szólt a fohász a Mindenható felé.

Záró programként a magyar delegáció ellátogatott a Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet német-magyar kétnyelvű úrvacsorás istentiszteletére. Ez az alkalom lehetőséget biztosított arra, hogy a Kirchentagra szerte a Kárpát-medencéből érkezők és Németországban élő magyar testvéreik találkozhassanak. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az emmausi tanítványok történetén keresztül, képmeditációval fűszerezve tolmácsolta Isten üzenetét. Mint kiemelte, a tanítványokhoz hasonlóan nekünk is sok kérdésünk, kétségünk lehet. Az igehirdetésen résztvevők szintén úton vannak, s azért érkeztek a Kirchentagon e közösségbe, hogy együtt vacsoráljanak Krisztussal és hittársaikkal. Az elkészített lehetőséggel sokan éltek. Az alkalom szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel zárult.

A Kirchentag nem csak programkínálatában volt gazdag. A nagyszabású rendezvény lehetőséget biztosított arra is, hogy az egyházak között már kialakult partnerkapcsolatok mélyüljenek, új barátságok és együttműködési tervek szülessenek. Zán Fábián Sándor ennek jegyében találkozott Enno Haaks-szal, a Gustav Adolf segélyszervezet (GAW) főtitkárával; Barbara Rudolph-fal, a Rajna-vidéki Protestáns Egyház ökumenikus osztályvezetőjével; Phil Tanis-szel, a REV kommunikációs igazgatójával; a Hilfe für Bruder szervezet, a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza (PROK) és számos más, az ukrajnai krízist szívükön viselő, nehéz helyzetben lévő testvéreikkel szolidaritást vállaló szervezet képviselőjével.

Kocsis Julianna

Istent keresem

Jak 2,1–13

„Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →