A Hit és Egyházszervezet Bizottság új alelnököket választott

2015. június 23., kedd

A 2013. évi Puszani Nagygyűlés óta először ülésezett az Egyházak Világtanácsának egyik legjelentősebb bizottsága, az ökumenikus-teológiai párbeszéd motorja, a Faith and Order. A bizottság református moderátorát még 2014-ben választotta meg a Központi Bizottság.

A 49 tagú testületet Dr. Susan Durber brit teológua vezeti moderátorként, aki a nagy-britanniai Egyesült Református Egyház (URC) lelkésze. A keresztyén egység és ökumenikus párbeszéd elkövetkező öt évének munkatervét előkészítő bizottság június 17 és 24. között Romániában ülésezik. A Faith and Order ülésére 33 országból érkeztek a tagok, akik öt alelnököt választottak meg, akik az EVT 2020-as nagygyűléséig szolgálnak. Az 1927-ben alapított bizottságba a Római Katolikus Egyház is delegál tagokat, egyikük, William Henn professzor az elnökség tagja lett. A további négy új alelnök Dr. Gennadios sassimai metropolita, a konstantinápolyi patriarchátus képviseletében, Dr. Morag Logan, az Ausztráliai Egyesülő Egyház lelkésze, Dr. Makhosazana K. Nzimande dél-afrikai anglikán pap és Dr. Hermen Shastri, malajziai metodista lelkész. Az EVT honlapján az új alelnökök rövid bemutatása is elérhető.

 Az EVT Végrehajtó Bizottsága júniusi örményországi ülésén már kinevezte a Faith and Order munkáját koordináló új igazgatóját Dr. Odair Pedroso Mateus személyében. A brazil lelkész, aki korábban a Református Világszövetség teológiai részlegét is vezette, a Bossey-i Ökumenikus Intézet professzoraként 2013. óta ügyvezető igazgatója volt már a bizottságnak.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.