Visszatolatni a zsákutcából

2015. június 23., kedd

„A börtön nem felemelő hely, de ha elkövetünk valamit, amit büntetni kell, akkor el kell viselnünk. A bent töltött időt arra kell felhasználnunk, hogy rádöbbenjünk, nem jó úton jártunk" – mondta egy fogvatartott az V. Országos Fogvatartotti Imanapon a Budapesti Fegyház és Börtönben.

„Engem nem hagyott magamra társadalom, csak lazán kezeltem mindent, felelőtlen voltam önmagammal, a családommal és mindenkivel szemben. Nem érdekelt, hogy ki mit szól, csak vitt magával az áradat, élveztem, hogy jól éltem. Az emberek tisztelték az egzisztenciámat, én pedig nem törődtem vele, hogyan értem el. Ma már belátom, ha felelősebben cselekszem, ugyanúgy megteremthettem volna mindent, tiszteltek volna érte, csak éppen nem kerültem volna rács mögé" – mesélte Péter, aki több mint két éve tölti büntetését.

Mi volt a hiba?

A júniusi V. Fogvatartotti Imanapra az ország számos büntetés-végrehajtási intézetéből érkeztek fogvatartottak Budapestre. Széles Gábor dandártábornok, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka hasznosnak tartja a rendezvényt, és mint fogalmazott: örülniük kell, ha tartalmas, értelmes programokat tudnak szervezni, mert ez a fogvatartottak épülésére szolgál.

„Nem akkor működik jól egy börtön, ha a fogvatartottak csak ülnek a zárkában és butaságokon törik a fejüket. A mi feladatunk az is, hogy próbáljuk formálni a gondolataikat, ne csak azt erősítsék magukban, aminek eredménye a börtönbe kerülésük lett. A börtönlelkészi szolgálat kiváló segítséget ad ahhoz, hogy a fogvatartott a bent töltött évek alatt lelki egyensúlyra törekedhessen, majd kint is egészségesebb szellemiséggel vehesse az élet akadályait. Ha lélekben, gondolatban rendezettebb a fogvatartott, inkább képes felmérni, hogy mi volt a hiba, amiért bekerült, és hogyan tudná a későbbiekben ezeket a hibákat elkerülni. A börtönlelkészek higgadtságra, megfontoltságra, nyugalomra is tanítanak. Ha van a zárkában olyan fogvatartott, aki imakörbe jár, tud segíteni a többieknek is. Ezzel a szellemiséggel egy-egy konfliktust képes más megvilágításba helyezni, és ilyenkor nem verekedésbe torkollik az ügy, hanem szépen megbeszélik. Ez is érzékelhető „haszna" a börtönlelkészi szolgálatnak" – véli a dandártábornok.

Elviselni a másik embert

L. Molnár István, a Református Börtönmisszió vezetője arról beszélt a Parókia portálnak, hogy a fogvatartotti imanapon már több ezer fogvatartott kapott erősítést, bátorítást, fontos tanítást.

„Az imanapra már hónapokkal a megrendezése előtt készülnek, és még hónapokig beszélnek róla. A nevelők ellátják a fogvatartottak törvényben előírt igényeit, de a lelkigondozás különleges feladat" – emlékeztetett a börtönlelkészi szolgálat feladataira.

„A lelkész Krisztussal tud indulni, ez a pluszt jelent a fogvatartottak lelke felé. Az ember addig nem veszi komolyan a bűnt, amíg meg nem érinti mélyebben. Ez azonban csak akkor történhet meg, ha valóban felismerjük, hogy Isten tulajdonai vagyunk. A börtönben lévők gyakran mondják, hogy nem a bezártság a legnehezebb, hanem elviselni a másik embert. Érdekes dolog ez, hiszen elfogadják helyzetüket, a bezártságot, de sokszor a másik akaratát a legnehezebb elfogadni. Bent is a szabadságvágy határozza meg az emberek életét" – tette hozzá.

Ha eszemnél lettem volna

A fogvatartotti imanap fővédnöke ezúttal is Bogárdi Szabó István református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke volt. Igehirdetésében a püspök – a többi közt – a józan ész fontosságára hívta fel a figyelmet.

„Hozzá kell igazítani az életünket az Isten jó életrendjéhez. Isten azt akarja, hogy megváltoztassuk az életünket. Ha zsákutcába jutunk, tudjuk, hogy vissza kell tolatni, de ez elég nehéz feladat. Igazán akkor jutunk el Istenhez, ha készek vagyunk megtenni azt, amit egyébként életünk számos döntő pillanatában nem teszünk meg: nevezetesen, hogy bekapcsoljuk az eszünket. Ha most itt lehetne röptében egy közvélemény-kutatást készíteni, utólag visszatekintve dolgainkra biztosan sokan mondanánk: „ha eszemnél lettem volna". Most az eszetekhez akarok beszélni. Ez a legfontosabb: ott kezdődik az ember életének a megváltozása, amikor rájön és tudomásul veszi, hogy Istennek a tulajdona. Ez az első. Isten tulajdona vagyok, Ő alkotott engem. Őnélküle nem lennék. Minden ember Isten teremtménye. Isten minden embert a maga képére és hasonlatosságára teremtett, éspedig azért, hogy Őt megismerje és Ővele örök boldogságban éljen. Isten tulajdona vagyok akkor is, hogy ha nem akarom ezt a tényt tudomásul venni. Akkor is, ha eljátszom azt, hogy nem vagyok a tulajdona. (...) Biztos van itt is, akinek a bíró az ügyét tárgyalva a fejére olvasta: a törvény nem ismerete nem ment fel a törvény megtartása alól. Lehet úgy élni, hogy nincs törvény, vagy úgy gondolkodni, hogy az rám nem vonatkozik, mert úgy rendezem be az életemet, ahogy én akarom, de sok következménye van ennek. (...) Isten veled akar beszélni, és szól is hozzád, és azt akarja tudtodra adni, hogy szeret téged. Ez az egyetlen esély. Nincs más, de ez van, és szilárdan megáll. Ragadjátok meg az egyetlen esélyt" – biztatta a fogvatartottakat igehirdetésében a püspök.

Érzelemmel átitatott kor

A fogvatartotti imanapról szólva Bogárdi Szabó István a Parókia portálnak adott interjúban úgy fogalmazott: „miközben az ember büszke az eszére és sok jó dologra használja azt, előfordul, hogy válsághelyzetben mégsem teszi, illetve sokszor sodródik a bűnbe, mert a döntő ponton nem használta az eszét. A 21. századot érzelemmel átitatott kornak látom. A tömegkommunikációban, a művészetekben, filmekben vagy akár a parlamenti vitákban is érzelmi impulzusok érik az embereket, vagyis abba az irányba mozdulnak, ami érzelmileg meghatja, megindítja őket. A keresztyén igazság szerint azonban nemcsak a szívnek, hanem az észnek is közel kell lennie az Úristenhez, ha komolyan vesszük a parancsolatot: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből." Igehirdetésemben arra próbáltam emlékeztetni a fogvatartottakat, hogy a nagy döntések előtt jobb lett volna mérlegelni, józanul gondolkodni. A keresztyén léthez hozzátartozik a józan, megfontolt belátás. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy az érzelmek mindig rossz irányba visznek, hiszen gyönyörű érzelmek vannak.

Meg kell keresni

A börtönlelkészi szolgálatról azt mondta az egyházvezető, hogy Jézus szava értelmében a fogvatartottat meg kell keresni, ugyanis neki nincs szabadsága arra, hogy besétáljon egy templomba és megkeressen egy lelkészt vagy lelkigondozót.

„Nekünk kell odamenni, ez a misszió sajátos közege. Míg otthon a gyülekezetünkben azon törjük a fejünket, hogyan tegyük a templomunkat otthonosabbá, kedvesebbé, addig a börtönben az őrizet rideg, mechanikus szabályai között folyik a szolgálat. A gyülekezeti igehirdetés más, hiszen ott ismerem a családokat, embereket, pásztori munkát végzek. A börtönlelkésznek azonban nehéz összekötni a fogvatartott otthoni és börtönbeli helyzetét, vagyis egyben látni az embert. Ez extrém, kihegyezett helyzet, ahol nyugodt hangnemre van szükség. A lassú, határozott, nyugodt igehirdetés többet munkálhat, mint az, ami gyorsan temperálja a hallgatókat."

Bogárdi Szabó István elárulta azt is, hogy az imanap fővédnökségével szeretne nagyapja emlékének is adózni, ugyanis Szabó Imre szervezte meg a két világháború között a református börtönlelkészi szolgálatot Budapesten.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Apró Andrea

Forrás: Parokia.hu

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Péld 21,17–31

„Aki igazságra és hűségre törekszik, életet, igazságot és megbecsülést talál.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink