Budapesten ülésezett a Generális Konvent

2015. június 25., csütörtök

Az egymás ügyeinek közös képviselete és a kölcsönös segítésnyújtás, valamint a reformáció 500 éves jubileumának közös ünneplése voltak a Generális Konvent (GK) június 24-25-i plenáris ülésének fő témái. Az évenkénti tanácskozásnak idén a Dunamelléki Református Egyházkerület budapesti székháza adott otthont.

A Generális Konvent a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete. Alkotó tagja minden Kárpát-medencei református egyházmegye tisztségben lévő esperese és gondnoka, valamint az egyházkerületek tisztségben lévő püspöke és főgondnoka. Idei tanácskozása végén a testület nyilatkozatban ítélte el a világban sok helyen folyó keresztyénüldözést, támogatásáról biztosította a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumért küzdő Erdélyi Református Egyházkerületet, s további összefogásra buzdít a Kárpátalján élők megsegítésére.

„A különböző országokban működő részegyházak küldöttei egymás ügyeibe betekintve újra közelebb kerültek egymáshoz" – hangsúlyozta Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának világi elnöke a plenáris ülés jelentőségét. Szabó Istvánnal, az MRE Zsinatának lelkészi elnökével azon a véleményen voltak: az egyházaknak nincsenek hatalmi eszközeik, melyekkel beavatkozhatnának a világon üldözött keresztyének, a kárpátaljai magyarok vagy épp a sepsiszentgyörgyi iskola érdekében, de van hatalmuk imádságban a Mindenható Isten elé vinni egymás ügyeit, s bízni az Ő gondoskodásában.

„Ukrajnában másfél éve politikai, majd gazdasági krízis, ezzel egyidőben pedig háború kezdődött. Kárpátalján eddig sikerült megőrizni a békét, de a gazdasági krízis mindenre rátelepedik, a megélhetés, a szociális háló egyre bizonytalanabb" – mondta Zán Fábián Sándor a plenáris ülést követő sajtótájékoztatón. A kárpátaljai püspök köszönetet mondott a Kárpát-medencei reformátusság lelki és anyagi támogatásáért, valamint a Magyarországról érkező adományokért. „Azzal bíztatom majd az otthoniakat: van hazánk, van egy közösség, melynek tagjai vagyunk, melyben összefogtak értünk."

Kató Béla erdélyi református püspök emlékeztetett: a Generális Konvent előző plenáris ülését 2014. július 9–10-én Sepsiszentgyörgyön tartották, a Székely Mikó Kollégium épületében, melynek tulajdonjogát azóta a román állam visszavette az Erdélyi Református Egyházkerülettől. Az erdélyi reformátusok a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fellebbeznek a kommunizmus idején államosított, a rendszerváltás után visszaszolgáltatott intézmény miatt. „Ha az épületet elveszítjük, építünk újat, mert az nem lehet, hogy ne foglalkozzunk a fiatalokkal. Ezen múlik az egyház és a magyarság jövője."

Fekete Károly tiszántúli püspök a reformáció 2017-ben esedékes ötszáz éves évfordulójának ünnepi előkészületeiről beszélt. A magyarországi evangélikus és református egyház szeretné megmutatni az embereknek, hogy a reformáció értékei a magyar társadalom máig ható építőelemei. Szeretnék összegyűjteni ezeket a szellemi kincseket, s – állami támogatással – alkotópályázatot, tudományos kutatásokat, konferenciákat, kiadványokat terveznek, valamint olyan központi rendezvényeket, melyek azt segítik, hogy a résztvevők megújult lélekkel szolgálhassák Istent és népüket. A 2017-es ünnepségek további református vonatkozása, hogy a magyar református (helvét hitvallású) közösség 450 éves lesz, hisz létét az 1567-es debreceni zsinattól számítja.

A GK június 24-i Kálvin téri ünnepi istentiszteletén Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, aki arról biztosította a Kárpát-medence magyar reformátusságát, hogy Magyarország kormánya partnerként tekint rájuk a magyarság jövőjének munkálásában.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió