Gottfried Locher lett a Vallásközi Tanács új elnöke

2015. június 26., péntek

Egyhangú szavazás alapján Gottfried Locher lett a svájci vallási közösségek munkáját összefogó tanács elnöke. A Svájci Református Egyházszövetség elnöke Hisham Maizar utódja lett, aki májusban hunyt el.

Helyettes elnöknek az Iszlám Ernyőszervezetek Szövetségéből Montassar BenMradot választották meg. ,,A Tanácsban közösen dolgozunk egy békés Svájcért” – hangsúlyozta Gottfried Locher. ,,Országunk változik, vele együtt a vallási térkép is. Ez sok embert elbizonytalanít. Nehéz kérdésekkel szembesülünk, és őszintén ki kell mondanunk: ezért létezik az vallásközi tanács.”

A másokkal való őszinte szembenézés segítséget jelent saját hitünk jobb megértésében és kifejezésében. ,,Az őszinte párbeszéd arra készteti az embereket, hogy a véleménykülönbségek ellenére megőrizzék a békét” – mondta az egyházszövetség elnöke. A világ több helyén sürgető szükség mutatkozik a vallásbékét támogató kezdeményezésekre.

Gottfried Locher emlékeztetett Hisham Maizar örökségére is. A Svájci Iszlám Ernyőszervezetek Szövetségének fiatalon elhunyt korábbi elnöke a Tanácsban hosszú éveken át fáradozott a svájci muszlim egység és képviselet megteremtésén. ,,Örülök az ő utódjával, Dr. BenMraddal való közös munkának” – mondja Gottfried Locher.

A Svájci Egyháztanács elkötelezett a svájci vallásbéke irányában, illetve támogatja a vallási közösségek felelősei közötti párbeszédet. A Tanácsot a három keresztény nemzeti egyház vezető személyiségei, a zsidó, az ortodox közösség, valamint a mohamedán szervezetek képviselői alkotják. A Szövetségi Tanáccsal és a közigazgatással is kapcsolatot tartó Svájci Vallásközi Tanácsot 2006-ban a testvéregyházunk, a Svájci Református Egyházszövetség ösztönzésére alapították meg.

Forrás: www.kirchenbund.ch

Fordította: Szűcs Daniella

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.