Pápai látogatás a Valdens Egyházban

2015. június 29., hétfő

„Kérlek titeket, bocsássatok meg a Katolikus Egyháznak minden olyan keresztyénietlen és embertelen magatartást és cselekedetet, amit ellenetek elkövettünk!” – mondta a történelmi szavakat Ferenc pápa június 22-én a torinói Valdens gyülekezetben.

Először fordul elő a történelemben, hogy egy pápa a protestáns valdens közösség egy templomát meglátogatta. Még ha a katolikus egyház a protestáns egyházakat hivatalosan csak egyházi közösségként jelöli is meg, Ferenc pápa Torinóban teljesen magától értetődően Valdens Egyházról beszélt. A pápa megköszönte a meghívást Eugenio Bernardininek, a valdens egyház vezetőjének, illetve a helyi lelkésznek, Paolo Ribetnek. A pápai látogatás és a bocsánatkérés fontos jelzésértékű lépés az ökumenében.

A Valdens Egyház a legrégebbi reformátori egyház, 1170-ben jött létre Petrus Valdes kereskedő prédikációi nyomán. A katolikus egyház a valdenseket évszázadokon át eretnekként üldözte és száműzte. Először 1848-ban illette meg az olasz valdenseket a vallásszabadság, ahogy a polgári egyenjogúság is.

Külügyi Iroda

Forrás: www.protestantnews.eu

Fordította: Szűcs Daniella

Istent keresem

2Krón 33

„Szólt ugyan az Úr Manasséhoz és népéhez, de azok nem figyeltek rá” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →