Megbízott zsinati tanácsost neveztek ki

2015. július 02., csütörtök

A Magyarországi Református Egyház Elnöksége július elsejével Gér András Lászlót bízta meg a zsinati tanácsosi feladatok végzésével. Kinevezése határozott időre, december 31-ig szól.

Gér András 1987-ben született, a Sárospataki Református Kollégium diákja volt, annak gimnáziumában érettségizett, majd történelmet, teológiát és vallástörténetet tanult. Nős, egy gyermek édesapja, jelenleg a Budapest-fasori református gyülekezet tagja.

Református teológus szakon tanult a Károli Gáspár Református Egyetemen, 2012-ben végzett a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Párhuzamosan alapszakos diplomát szerzett a Károli Egyetemen történelemből, majd 2011-ben okleveles vallástörténészként (MA) végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Abszolutóriumot szerzett a Pázmány Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában, közben elvégezte a Károli Egyetem külügyi szaktanácsadói továbbképzését is.

2013-ban a Magyar Köztársasági Ösztöndíjprogram keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztályán volt gyakornok, ahol a hazai egyházpolitika, valamint egyházi élet adminisztratív és gyakorlati területein szerzett tapasztalatokat. Azt követően Hölvényi György egyházpolitikáért felelős államtitkár kabinetjében dolgozott, mostani kinevezése előtt Balog Zoltán emberi erőforrások-miniszter egyházi-, nemzetiségi és civil ügyekért felelős politikai főtanácsadója volt.

A korábbi zsinati tanácsos, Tarr Zoltán megbízatása 2015. április 22-vel lejárt, utódját a Zsinatnak kell megválasztania. Ahogy arról beszámoltunk, a tavaszi rendes ülésszakig nem sikerült megtalálni az utódját, ezért került sor megbízott zsinati tanácsos kinevezésre.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió