A tehetség kincs!

2015. július 02., csütörtök

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) a 2015/2016-os tanévben újragondolva, átszervezve, kibővítve, nyílt pályázati rendszerben és független szakmai zsűriztetés segítségével indítja el Nyilas Misi Ösztöndíj Programját.

A Nyilas Misi Ösztöndíj Program keretében az MRSZ rendszeres anyagi támogatást biztosít magyarországi, kárpátaljai, erdélyi, felvidéki és délvidéki oktatási intézményekben tanuló, kiemelkedően tehetséges magyar fiatalok számára, akik szerény anyagi lehetőségekkel rendelkeznek. Pályázni az erre a célra kialakított internetes oldalon keresztül lehet majd augusztus 1. után.

Pályázni magyar és határon túli, magyar nyelvű oktatásban résztvevő, valamely hagyományos művészeti ágban, sportban vagy tudományokban kiemelkedően tehetséges, 5–12. évfolyamon tanuló, szociálisan hátrányos helyzetű diák tud. A pályázatot vagy a gyermek vagy törvényes képviselője adhatja be, ösztöndíj-támogatás céljából. A pályázatok leadásának várható határideje: 2015. október 15.

A Szeretetszolgálat célja, hogy lehetőséget teremtsen ezzel a fiatalok számára, hogy tehetségüket kibontakoztassák, és céljaikat elérhessék. valamint szeretnék felhívni adományozóik és támogatóik figyelmét a sok tehetséges, ám rászoruló diák felkarolásának lehetőségére.

Részleteket hamarosan a Szeretetszolgálat honlapján és Facebook-oldalán.

Forrás: jobbadni.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.