Husz János és a csehországi reformáció

2015. július 10., péntek

A protestáns világ 2017-ben készül megünnepelni a reformáció ötszáz éves évfordulóját, de nem mindenütt Luther Márton fellépésétől számítják az egyház megújulását. Július első hétvégéjén Prágában, a hatszáz éve mártírhalált halt (elő)reformáror tiszteletére rendezett Husz-ünnepségeken jártunk. Prágai útinaplónk második része.

Husz János 1370 körül született egy dél-csehországi, Husinec nevű kisvárosban, életének főbb állomásai azonban – szinte kivétel nélkül – Prágához kötődnek. Erről magunk is meggyőződhettünk városnézés közben: a reformátor lábnyomában Maroš, egy fiatal prágai lelkész kalauzolt minket.

A Karolineumot, a prágai egyetem középkori épületét, melyben Husz János teológiai tanulmányait végezte, majd később maga is tanított, már átépítették, csak egy saroktorony és a gótikus ablakkeretek láthatták őt felnőni, gondolkodását és hitét formálódni. A IV. Károly cseh király és német-római császár által 1348-ban alapított universitas a kor egyik szellemi központja volt, messze nem csak Csehországból vonzotta a tanulni és érvényesülni vágyó fiatalokat. A nyugati keresztyénség akkoriban megosztott volt: egy részük Rómához volt hű, másik részük az avignoni pápát támogatta. A hívek személyes megtérését és a hitelét vesztett egyház megújulását szorgalmazó hangok már a XIV. század végén megjelentek a császárvárosban, Husz generációja pedig John Wycliffe tanairól vitatkozott. Az egyetemen belüli teológiai és vitáknak és nemzetiségi konfliktusoknak IV. Vencel vetett véget, közbelépését követően a reformpártiak ellenfelei 1409-ben elhagyták az alma matert, Husz Jánost pedig rektorrá választották. Az egyetem a mai napig hűségesen ápolja egykori vezetője emlékét.

A Szent Mihály kápolnának, melyben Husz először prédikált, már csak a körvonalai látszanak egy másik épület falán, de gondolatai máig hatnak. Ő és társai a nép anyanyelvén, szabad meggyőződésük szerint hirdették az igét. Elítélték és erősen kritizálták a főpapok gazdagságát, hatalmi ambícióit és hitetlenségét. Az egyházra úgy tekintettek, mint a Krisztus által elhívottak közösségére, az új Jeruzsálemére, Isten országának földi megvalósulására. Alkalmi idegenvezetőnk szerint innen a neve a néhány utcával odébb található későbbi prédikálóhelyének – szintén elpusztult, de a kommunizmusban felújított, azóta múzeumként működő – Betlehemi kápolnának.

Husz megtérésre hívó szavai nem maradtak eredmény nélkül, de ellenségeket is szerzett. Wycliffe műveit hamarosan betiltották, a rektort egyházi átokkal sújtották, kiközösítették, el kellett hagynia Prágát. A döntés ellen az egyház fejéhez, Krisztushoz fellebbezett, ezzel megkérdőjelezte a pápa tekintélyét. Ügyét a konstanzi zsinat tárgyalta, s ő el is ment a németországi városba, abban bízva, hogy ott megvédheti szentíráson alapuló nézeteit, de elfogták, és mint eretneket máglyán elégették. Halálának hatszázadik évfordulóján Prága és Konstanz városa együtt emlékezett a reformátorra, megkoszorúzták sírját, s összehangolták ünnepségeiket.

„A korabeli reformok középpontjában az oltáriszentség állt" – erről már Peter Morée, a Károly Egyetem teológusprofesszora beszélt Husz Jánost méltató előadásában. Abban a korban az volt szokás volt, hogy a hívek évente egyszer áldoztak, akkor is csak az ostyát – Krisztus testét vették magukhoz. Husz és társai vissza akarták vezetni a bűnös embereket Istenhez, s az úrvacsorában Isten kegyelmét látták, ezért bátorítottak mindenkit, még a gyerekeket is a szentség rendszeres, gyakori vételére. Husz utódja Jacobellus vezette be 1414-ben a két szín alatti (kenyérrel és borral történő) áldozást a laikusok számára is, ez a szokás hamarosan széles körben elterjedt, s így lett a kehely a huszita tanokat követők szimbóluma.

Husz és társa, Prágai Jeromos halála radikalizálta híveiket, s az üldöztetés ellenére számuk országszerte egyre nőtt. 1419-ben elfoglalták a prágai városházát és a királyhoz hű vezetőket kidobták az ablakon. Ettől kezdve a fegyveres harctól sem riadtak vissza, hogy megvédjék hitüket és szabadságukat a császártól és a pápától. A XIV. század során újra és újra fellángoló huszita háborúk viszonylagos vallásszabadságot biztosítottak: a radikális kelyhesek Tábor néven új várost hoztak létre, ahol igyekeztek az isteni törvények szerint, testvéri közösségben élni, majd mozgalmuk leverése után, 1457-ben megalakult a békésebb Csehtestvérek közössége, akinek a huszita bibliafordítás is köszönhető. A protestantizmus csehországi terjedésének csak a harmincéves háború és a kibontakozó ellenreformáció vetett véget. Az 1781-es türelmi rendelet csak az augsburgi és a helvét hitvallású egyházak működését engedélyezte. A Csehtestvérek közösségének sok tagja emigrációba kényszerült, s nem is tértek haza, csak hetven évvel ezelőtt. Az ő emléküknek állít emléket a fesztiválon megnyitott Száműzöttek című kiállítás.

A huszita gyökerű cseh reformációt gyakorlatilag felszámolták, ugyanakkor számos mai csehországi protestáns egyház keresi benne gyökereit. Míg az úgynevezett Testvéregyház a XIX. század végén létrejött protestáns gyökerű kisegyház, addig a Csehszlovák Huszita Egyházat 1920-ban hozták létre nemzeti érzelmű, megújulást sürgető katolikusok. A legnagyobb csehországi protestáns közösség, a Cseh Testvérek Egyháza pedig a református és evangélikus felekezet egyesülésével jött létre 1918-ban. Partneregyházunk 255 gyülekezete 14 egyházmegyében él, az országos ügyeket a három lelkészi és három világi tagból álló zsinati tanács intézi, a zsinat évente egyszer ülésezik. Hat iskolájában 1200 diák tanul, teológiai akadémiája a Károly Egyetem része. Különböző hátterük ellenére – a csehországi baptistákkal és metodistákkal együtt – mindegyik magáénak vallja a máglyahalált halt reformátor örökségét.

Prágai útinaplónk:

I. Husz-ünnepségeken Prágában

II. Husz János és a csehországi reformáció 

III. Határtalan zene

IV. Magyar hangok Prágában
V. Az igazság tanúja 

Feke György

Istent keresem

Bír 17

„Most már tudom, hogy jót fog tenni velem az Úr, mert egy lévita lett a papom” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink