Elhunyt Paskai László

2015. augusztus 17., hétfő

Augusztus 17-én reggel, életének 89. évében Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek.

A Magyarországi Református Egyház együttérzését fejezi ki az elhunyt Paskai László bíborost gyászoló hozzátartozóknak, szolgatársaknak, római katolikus híveknek.

Szomorúan értesültünk a bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek haláláról, aki embert és jellemet próbáló időben volt egyházának pásztora. II. János Pál pápa 1991-es – Paskai László érseksége idején tett – debreceni látogatására azóta is a kiengesztelés jeleként emlékezünk.

A gyász fájdalmában vigasztaljanak minket Paskai László megváltó Urának reménykeltő szavai: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha." (Jn 11, 25-26)

MRE Kommunikációs Szolgálat

Paskai László 1978-ban lett címzetes püspök, 1986-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé választották, e tisztséget 1990. szeptember 17-ig töltötte be. 1987-ben esztergomi érsek és Magyarország prímása lett, 1988-ban bíborosi rangot kapott. 2002-ben lemondott érseki hivataláról és nyugdíjba vonult. Egyházfősége idején látogatott II. János Pál pápa Debrecenbe, s koszorúzta meg a hitükért meghurcolt protestáns gályarabok emlékművét.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.