Hűség és küldetéstudat

2015. szeptember 07., hétfő

Az anyagi és a jogbiztonság hiányának ellenére is erős intézményrendszert alkotnak a Kárpát-medence magyar református óvodái, iskolái, kollégiumai. Az Isten iránti hűséggel és a közös küldetéstudattal végzett szolgálat teszi őket azzá – hangzott el a délvidéki Bácskossuthfalván, a szeptember 5-én immár hatodszor megrendezett Kárpát-medencei református tanévnyitón. (A beágyazott videót elindítva visszanézheti az egész istentiszteletet.)

– Ha a fiatalok elveszítik anyanyelvüket, elveszítik református hitüket is – figyelmeztetett a Mt 19,14 alapján elmondott igehirdetésében Halász Béla délvidéki püspök, aki szerint a magyarság és a reformátusság itt, a Kárpát-medencében olyannyira összefonódott, hogy ha Jézushoz akarjuk engedni gyermekeinket, akkor meg kell őriznünk anyanyelvünket. – Nem nacionalizmusról, nem politikáról van tehát szó, amikor az anyanyelvi oktatás lehetőségéért küzdünk mi, kisebbségben élő magyarok, hanem gyermekeink lelki fejlődéséről, lelki életéről – szögezte le az egyházi vezető. A püspök hozzátette: a református egyház nekünk lelki hazánk, ahol Krisztus közelében erősek vagyunk, és ahol így jövőnk is van.

A bácskossuthfalvi Napsugár Református Óvoda csemetéi

A buzdítás, a számbavétel és a hálaadás gondolata köré építette fel tanévnyitó beszédét Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok, miskolci iskolaigazgató. „Nem hátrálunk meg!” – idézte a Wesselényi család jelmondatát, majd feltette a kérdést: vajon mi is az, amiben nem hátrálhatnak meg a református oktatás-nevelés résztvevői? A zsinati világi alelnök szerint ilyen az öt reformátori alaptétel, ilyen a gyermekek hitre nevelése, ilyen a globalizált világban a helyi felelősség megélése és ilyen az individualizálódó-atomizálódó világban a közösség – a család, a gyülekezet, a nemzet – fontosságának megélése.

– Lehet-e erős református köznevelési intézményrendszerről beszélni a Kárpát-medencében? – tette fel a kérdést a számbavétel során a szónok, aki emlékeztetett a határon túli iskolák jogbiztonságának és finanszírozásának megoldatlanságaira, illetve az intézmények Trianon előttihez viszonyított kis számára. A főgondnok szerint ez azonban elsősorban nem a számok, hanem a hűség kérdése. – Amikor minden reggel úgy kezdem el a munkámat Isten nevében: nekem ma itt küldetésem van a magyar református nevelés ügyéért, akkor intézményrendszerben gondolkodunk. A Kárpát-medence szerte közel négyszáz helyen küldetéstudattal, hűségesen végzett magyar református keresztyén nevelés egy közös intézményrendszerbe tartozik  – válaszolta meg a kérdést Ábrám Tibor.

A főgondnok végül megköszönte a református oktatás-nevelési rendszer szereplőinek hűségét: az intézményeket fenntartó közösségekét, a pedagógusokét, a szülőkét és a diákokét is.

A háttérben: Halász Béla, Ábrám Tibor, Móricz Árpád

Móricz Árpád házigazdaként azt hangsúlyozta köszöntőjében, mekkora megtiszteltetés a délvidéki reformátusoknak, hogy bár kis közösség, mégis eljutott hozzájuk a Kárpát-medencei református tanévnyitó. A bácskossuthfalvai lelkipásztor ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a bevándorlási krízisre hivatkozva sokan nem jöttek el az ünnepségre. Arra kérte a távol maradókat, hogy ilyen helyzetekben ne a médiából, hanem helyben élő testvéreiktől tájékozódjanak arról, valóban kockázatokkal jár-e az utazás. Móricz Árpád napjainkat a mohácsi csata előtti időkhöz hasonlította: akkor is a félhold árnyéka vetült ránk. Mint mondta, a korabeli prédikátorok a törökre Isten büntetéseként tekintettek, amelyet az Úr iránti hűtlensége miatt kapott a magyarság. – Vajon ma nem ugyanerről van szó? – tette fel a kérdést a lelkipásztor.

Az ünnepségen felszólaltak a Magyar Református Egyház részegyházainak oktatási képviselői is, akik rövid tájékoztatást adtak iskoláik helyzetéről. A Magyar Református Szeretetszolgálat által összeállított iskolakezdési csomagokat Pál Sándor szeretetszolgálati vezető adta át az iskoláknak. A zárszót Dautermann Margit délvidéki főgondnok mondta, arra kérve az intézményeket és a pedagógusokat, hogy a nehézségek ellenére se aggodalmaskodjanak, mert van, aki gondot viseljen rájuk. Az ünnepséget a bácskossuthfalvi Napsugár Református Óvoda kicsinyeinek és a gyülekezet ifjúságának műsora gazdagította.

Óvodák a Délvidéken 
A mintegy tizenkét-tizenháromezer főnyi délvidéki reformátusságnak öt településen – Bácskossuthfalván, Hertelendyfalván, Maradékon, Torontálvásárhelyen és Pacséron működik óvodája. Ezek közül a bácskossuthfalvi az állam által is elismert, iskolára felkészítő intézmény, a többi egyelőre játszóházként, napköziként működik. Az intézmények működését a szerb állam nem, csak a magyar kormány támogatja.

Kiss Sándor, fotó: Kalocsai Richárd

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2015. szeptember 13-i számában. 

Meg is nézheti a bácskossuthfalvi tanévnyitó istentiszteletet:

 

A lejátszó betöltése....

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.