Az MRSZ ismét meghirdeti az akadálymentesítési pályázatot

2015. november 16., hétfő

A Magyar Református Szeretetszolgálat novemberben egy utolsó, harmadik kört hirdet meg az akadálymentes gyülekezet programjában. 2013. év végén hirdette meg először az MRSZ a gyülekezetek akadálymentesítését célzó pályázatát. A kezdeményezést a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete (HEKS) támogatja. 2014-ben kilenc, majd a következő évben újabb öt gyülekezet kezdte el a programot.

Október közepén a 14 gyülekezet képviselői, mintegy 30 fő találkozott Berekfürdőn, hogy az eddig elért eredményekről, tapasztalatokról beszélgessenek. Magyarországon 600.000 fogyatékos ember él, ehhez a számhoz képest arányaiban mégis kevés a gyülekezetekbe beépülő fogyatékossággal élő testvérek száma. Mivel valljuk, hogy minden ember Isten teremtménye, és egy testnek tagjai vagyunk, mindenkinek vannak lelki ajándékai, így fontosnak tartjuk, hogy valóban mindenkinek helye legyen a gyülekezetekben, aktív, szolgáló tagokká válhassanak. Ez azonban nem megy anélkül, hogy a gyülekezetek nyitottá váljanak, tudásuk gyarapodhasson arról, hogy egy-egy fogyatékosságnak mik a jellemzői, hogyan tudnak közeledni testvéreikhez, milyen lehetőségek vannak az integrálásra. Ebben a munkában segítik szakértő mentorok a gyülekezeteket érzékenyítő programokon, előadásokon, közös beszélgetéseken, cselekvési terv kidolgozásán keresztül.

Mind a már második éve programban levő, mind az idén elindult gyülekezetek lehetőséget kaptak arra a berekfürdői másfél napon, hogy bemutassák társaiknak, hogy hogyan haladnak a folyamatban, mik a nehézségek, milyen kihívásokkal néznek szembe, milyen áldásokat és örömöket tapasztaltak meg az elmúlt időszakban, milyen célokat tűztek ki maguk elé. Dr. Fruttus István Levente pszichológus, szupervizor moderálása nyomán szempontokat is kaptak a beszámolók elkészítéséhez és a továbbgondoláshoz. Azoknak a gyülekezetek, akik év végével befejezik a programot, fontos volt végiggondolniuk, hogy a mentor segítsége nélkül hogyan folytatják az elkezdett tevékenységeket, hogyan tartják fenn a folytonosságot.
A futó és tervben lévő tevékenységek, események sokfélesége kimeríthetetlen: tolerancia nap megrendezése, alkotói kör és kiállítások szervezése fogyatékos testvérekkel együtt, zarándoklat a gyülekezet minden tagja számára, bibliakör értelmi fogyatékos fiatalok számára, filmklubok szervezése a témával kapcsolatban – csak néhány példa a sokféle érzékenyítésre, bevonási lehetőségre.
Egymás meghallgatása után a mentorok vezetésével kis csoportokban beszélgettek a résztvevők. Első este Bartókné Luthár Barbara, AAK kommunikációs gyógypedagógus tartott érzékenyítő programot, amelyen keresztül az egyes fogyatékossági területeket ismerhették meg jobban a résztvevők interaktív feladatokon keresztül, melyek alakították gondolkodásukat, hozzáállásukat. Másnap délelőtt Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója tartott előadást Azonosulás – Fogyatékosságügy – Jézus címen. Gazda István és Rácz Róbert lelkipásztorok szolgálatával a lelki feltöltődésre is alkalom nyílt.
2015 novemberében a Szeretetszolgálat egy utolsó, harmadik kört hirdet meg a bekapcsolódni vágyó gyülekezetek számára. 2016-ban további öt gyülekezet kap lehetőséget arra, hogy elinduljon ezen az úton. A pályázat teljes kiírását a jobbadni.hu oldalon találják az érdeklődők, továbbá a vad.lilla@jobbadni.hu e-mail címen lehet bővebb felvilágosítást és pályázati adatlapot kérni.

MRSZ 

A pályázati kiírás a kapcsolódó letöltéseknél olvasható.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.