Keresztyén–muszlim párbeszédre hívnak a cseh testvérek

2015. november 25., szerda

A Cseh Testvérek Egyháza és annak diakóniai szolgálata is hosszú idő óta figyelemmel kíséri az Európába érkező menekültek helyzetét, s elsődleges fontosságúnak tartja, hogy a segítse a nehéz helyzetben lévőket. 2015 júliusának elején a Zsinati Tanács tagjai határozatukban is egyértelműen elutasították a menekültekkel szembeni félelem- és gyűlöletkeltést.

Jóllehet a Cseh Köztáraságnak nem kell a jobb jövő reményével az országba érkező menekültek tízezreivel számolnia, a Cseh Testvérek Egyháza maga is keresi a menekültek számára való segítségnyújtás lehetőségeit: A Husz János halálának 600. évfordulójára tartott nagyszabású fesztivál alatt gyűjtött adományt a libanoni táborokban élő szíriai menekültek megsegítésére ajánlották fel. Emellett számos gyülekezet is szervezett tárgyi adománygyűjtést, a Cseh Diakónia pedig az elismert menekültek számára lakhatást és integrációs foglalkozásokat nyújtó központot létesített, céljuk a hosszú távú segítségnyújtás. Humanitárius Segítségnyújtó Központjukon keresztül 2012 óta segítik a jordániai menekülttáborokban élőket is.

Novemberi rendkívüli ülésén a cseh Zsinat kifejezte együttérzését a párizsi terrorcselekmények során elhunytak családtagjaival. Mint írják, imádkoznak bölcsességért és bátorságért azon vezetők számára, akiknek felelősségük a biztonság és jogrend érvényesítése. Bár megértik, hogy a történtek sokakban félelmet keltenek és nehéz próbák elé állítják az EU-tagállamok együttműködését, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az Európába érkező menedéket keresők ügyét ne mossák össze a terrorizmus kérdésével és azt ne használják fel politikai eszközként.

Párbeszédre hívnak

A menekülthelyzet kapcsán a Cseh Testvérek Egyháza a cseh társadalomban erősödő iszlámellenséggel is foglalkozik. Nyáron közzétett nyilatkozatában elutasítja a vallások szembeállítását, helyette párbeszédre hívja a feleket a keresztények és muszlimok kapcsolatáról.

„Keresztyénekként hiszünk az egy Istenben, aki Jézus Krisztusban jelentette ki magát. A benne való hitünk nem vezethet gyűlölethez és intoleranciához azokkal szemben, akiknek más a hitük. A tény, hogy monoteista vallásként vannak közös témáink a zsidókkal és muszlimokkal, nem jelenti Krisztusba vetett hitünk meggyengülését. Elkötelezettek vagyunk a békekezdeményezések mellett, amelyek már számos éve léteznek (...) ellenezzük a hitbeli meggyőződés ellen irányuló erőszakot és a megalapozatlan általánosításokat, melyek a muszlimokkal szembeni ellenséges megnyilvánulásokhoz vezettek a Cseh Köztársaságban, jóllehet a muszlim közösség ismételten elzárkózott a szélsőséges iszlámtól. Aggodalommal szemléljük az iszlámról alkotott egyoldalú, negatív kép térnyerését a sajtóban, a politikusok nyilatkozatain keresztül, és az iszlámellenes hangulat populista kihasználását a választási kampányokban" – áll a nyilatkozatban, melyben nyomatékkal kérik a keresztyéneket, hogy a felebaráti szeretet parancsolatát nyíltan és őszintén alkalmazzák a muszlimokra, a sajtót és a közéleti szereplőket pedig gyűlöletkeltés helyett tájékozódásra szólítják fel.

A teljes nyilatkozatot a csatolt dokumentumban olvashatják. 

A Cseh Testvérek Egyháza november 21-én iktatta be új hattagú Zsinati Tanácsát. A leköszönő Joel Ruml moderátort a korábbi moderátor-helyettes, Daniel Ženatý követi. Az új vezetőség ünnepélyes eskütételén a cseh egyház több partneregyháza is képviseltette magát, köztük a Magyarországi Református Egyház részéről Ódor Balázs külügyi irodavezető. A nemzetközi vendégek programjának keretében került sor egy menekültügyi konzultációra, ahol Alena Fendrychová, a cseh egyház Diakóniai Szolgálatának menekültekért felelős koordinátora ismertette az egyház menekültek között végzett szolgálatát és jövőbeni terveiket. A konzultáció a partneregyházak között vélemény- és tapasztalatcserére is lehetőséget adott.

A nyilatkozatot fordította: Murányi Bálint

Forrás: e-cirkev.cz

Istent keresem

4Móz 32

„Gád és Rúben fiai így válaszoltak: Úgy cselekszünk, ahogyan az Úr szolgáidnak megmondta.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →