A jövő már eljött

2015. november 28., szombat

„Az ember történetéről szóló bibliai üzenetnek a bűn jelenléte a központi kérdése. Ez már meghatározza és magában foglalja a jövőre vonatkozó váradalmakat is. Ez ad magyarázatot arra az Újszövetségben kiteljesedő üzenetre is, hogy a Messiás vajon miért és mitől Megváltó?" – Köntös László dunántúli lelkészi főjegyző áhítata advent első vasárnapjára.

Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. (IMóz 3,14-15)

Mint tudjuk, az advent a várakozás ideje. A várakozásban önmagában semmiféle újdonság nincs, hiszen ez egyetemes emberi tapasztalat. Miután a jövő ismeretlen, és senkinek sincs hatalmában a jövő birtoklása, ezért nem is marad más az ember számára csak az, hogy a jövővel szemben váradalmakat fogalmaz meg. E váradalmak természetesen befolyásolják, sőt meg is határozhatják a jelen idejű cselekvést, hiszen mindenki egy feltételezett jövő érdekében dönt. Csakhogy bármennyire is igyekszünk kiszámítani a holnapot, a jövő mégis csak az ismeretlenség homályába vész, s ilyenkor nem marad más, csak valamiféle meghatározhatatlan és szorongó kitettség az ismeretlen időnek, annak, ami még hátravan. Éppen ezért a várakozás az emberi lét alapvető és kitörölhetetlen adottságai közé tartozik. Ilyen értelemben az adventben megtestesül valami egyetemesen emberi.

Csakhogy a keresztyén advent nem valamiféle homályos várakozás a megnevezhetetlen valamire, hanem nagyon is konkrét tartalma van. E konkrét tartalom alapja pedig megfogalmazódik a Biblia első lapjain, abban a történetben, amely beszámol az ember bűnbeeséséről, avagy az eredendő bűn megjelenéséről az ember életében. A szimbolikus nyelven elmondott történetben az a legfontosabb, hogy az Istentől teremtett ember történetének alapvető, meghatározó és időtlen jelleget adó része a bűn valósága. A bűn jelensége nélkül az ember nem érthető. Ez, mármint a bűn jelenvalósága meghatározza a mindenkori ember sorsát, időtől, korszakoktól függetlenül, s ilyen értelemben az ember „szerkezetében" nincs fejlődés és változás.

Azzal, hogy a bibliai üzenet a bűn jelenlétét teszi meg az emberi történelem magyarázó elvének, az a felismerés kap nagyon nagy hangsúlyt, hogy az ember erkölcsileg problematikus lény. Ez abban foglalható össze, hogy a történet szerint az ember nem tudott megfelelni Isten akaratának, s ez a meg nem felelés maradandó vonásként a mindenkori ember lényegéhez tartozik.

Magyarán, az ember történetéről szóló bibliai üzenetnek a bűn jelenléte a központi kérdése. Ez már meghatározza és magában foglalja a jövőre vonatkozó váradalmakat is. Ez ad magyarázatot arra az Újszövetségben kiteljesedő üzenetre is, hogy a Messiás vajon miért és mitől Megváltó? A megváltásról szóló üzenet ugyanis érthetetlen, ha a bűn jelenségét az ember nem tekinti az emberi sors jellegadó, alapvető és meghatározó tényezőjének.

Nos, ez itt a probléma. Ha ugyanis a bűn jelenségét az emberről való mindenkori gondolkodás nem tartja ennyire meghatározónak, akkor a Megváltásról szóló üzenet az értelmét veszti. Megváltás? – Ugyan, mitől? Innen van az, hogy az örömhír csakis azok számára lehet örömhír, akik rádöbbennek arra, hogy az emberi lét legnagyobb problémája maga a bűnös emberi természet.

Ez ma nyilvánvalóan idegenül cseng. A bűn szó ma rossz szó. Holott pusztán arról van szó, hogy mit is kezdjünk azzal a nyilvánvaló tapasztalattal, hogy a mindenkori ember életében történeti koroktól, külső körülményektől függetlenül jelen van a rossz. A bibliai emberértelmezés szerint a rossz mindenkiben és kitörölhetetlenül jelen van, s nincs egyetlen „jó" ember sem, egyedül csak az Isten jó (Mt.19,17; Mk.10,18; Lk,18,19.) Ez természetesen nem azt jelenti, hogy bűnök és bűnök közé egyenlőségjelet lehet tenni, azt viszont igen, hogy az üdvösség szempontjából nincs senki sem, aki a saját „jóságával" kiérdemelhetné az Isten akaratának való tökéletes megfelelést.

Az emberi minőségnek ez az értelmezése nyilvánvalóan ellentmond annak a nézetnek, hogy az ember voltaképpen jó. Vannak ugyan még hibái, ám ezek valamiféle járulékos elemek, amelyeket a külső körülmények javításával, valamint önerőből megvalósított erkölcsi fejlődéssel le lehet küzdeni. Ez a hiedelem az alapja minden „evilági messianizmusnak", amely hisz abban, hogy emberi erőből, már itt e világban megteremthető valamiféle ideális emberi lét, amely mentes a rossz hatalmától. Ez a nézet egész egyszerűen nem számol az emberi természettel, hanem azt gondolja, hogy létezik valamiféle „fejlődés", amelynek eredményeként az emberi lét problémája emberi erővel megoldható.

Ugyanakkor az ember bűnösségének meghaladhatatlanságáról szóló keresztyén üzenet nem fatalizmus, valamiféle beletörődés a sorsba, hanem éppen megrendültség az ember nyomorúsága fölött, s annak belátása, hogy az embertől magától nem várható megoldás.

Az örömhír attól örömhír, hogy nem az emberi lét megoldhatatlanságába való beletörődésé az utolsó szó, hanem az az üzenet, hogy Isten mégsem hagyta az embert magára.

Elküldte az Ő egyszülött Fiát, a Megváltót, aki legyőzte a kígyót, a gonoszt, s ezzel végső győzelmet aratott a rossz hatalma felett. (És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak...". Jel. 12,9.) Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a rossz ettől kezdve már nincs jelen az ember életében, ám azt igen, hogy az ember mindenkori erkölcsi elégtelenségét lehet immár a Krisztusban adott jövő felől nézni. Ez az örömhír.

Az adventben az a különös, hogy nem valamiféle ismeretlen jövőre várunk, amelynek az alapja a mindenkori emberben meglévő homályos várakozás valamiféle „jobb" jövőre, hanem pont fordítva, a jövő a feltámadott Krisztusban már eljött, s csakis e jövő felől láthatjuk meg igazán a mindenkori jelenünkben saját jövőnket.

Nem az ember közelít az ismeretlen jövő felé, hanem a Krisztusban nyilvánvalóvá lett jövő tör be a jelenbe.

Ez a karácsonyban beteljesülő adventi várakozásunk öröme. Ez minden vigasztalásunk alapja.

Köntös László

A szerző dunántúli lelkészi főjegyző, a Zsinati Kommunikációs Bizottság elnöke. Fotó: Kalocsai Richárd

Istent keresem

4Móz 32

„Gád és Rúben fiai így válaszoltak: Úgy cselekszünk, ahogyan az Úr szolgáidnak megmondta.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →