Újév napjára

2015. december 31., csütörtök

Søren Kierkegaard, a XIX. századi dán filozófus imája.

Újra eltelt egy év, Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy még tartott a kegyelmi idő, és nem ijeszt az sem, hogy ezzel az elszámolás ideje is közeleg; hiszen a Te irgalmadban vigaszra találunk. Új év áll előttünk, új elvárásokkal, és valóban megtörten, gondterhelten indulunk tovább, hisz nem tudjuk és nem akarjuk eltitkolni, hogy a múltban a szem gyönyörűsége elkápráztatott, a bosszú édessége tévútra csábított, a harag engesztelhetetlenné tett, és a hideg szív messze szökött előled; és mégsem lépünk át egészen üres kézzel az új évbe, hiszen ezeket is magunkkal visszük: emlékeket a reszkető kételyről, mely nyugalomra talált, a csendes aggodalomról, mely elcsitult, a földre görnyedt elméről, mely újra felemeltetett, a boldog reménységről, mely meg nem szégyenült. Igen, és amikor elménk csüggedt pillanataiban erősíteni és bátorítani akarjuk magunkat a nagy emberek emlékével, akik a Te kiválasztott eszközeid, akik a nehéz támadásokban, a szív rettegésében is megőrizték szabad értelmüket, megtörhetetlen bátorságukat, a megnyílt ég látását, így akarjuk mi is megvallani hitünket azzal a bizonyossággal, hogy bár hozzájuk mérve a mi bátorságunk gyávaság, a mi hatalmunk tehetetlenség, azért Te mindig ugyanaz maradsz, ugyanaz a hatalmas Isten, aki megvizsgálja a lelkeket a próbatételben, ugyanaz az Atya, akinek az akarata nélkül egy verebecske sem esik le a földre. Ámen.

Søren Kierkegaard

Istent keresem

2Tim 2,19–26

„De az Úr szolgája ne viszálykodjék,...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →