A keresztyénség Istentől kapott küldetés

2016. január 18., hétfő

„Ne magunkról beszéljünk, hanem arról, aki a sötétségből a világosságra hívott el" – kérte a magyarországi keresztyéneket Bogárdi Szabó István az ökumenikus imahét országos megnyitóján.

A budapesti Deák-téri evangélikus gyülekezet adott otthont január 17-én este az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletének, melyen hagyományosan a Magyar Katolikus Egyház és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak vezetői szolgálnak. Az idei liturgiát összeállító lett keresztyének kérésére a különböző felekezetű szolgálattevők Bibliával, sóval és égő gyertyával a kezükben vonultak be a templomba, melyek a hívők Istentől kapott küldetését jelképezik.

A só és a világosság szimbolikáját magyarázta a Hegyi beszéd alapján (Mt 5,1-16) tartott szentbeszédében Erdő Péter bíboros. „A só a bölcsesség jelképe. Jézus az életben eligazító, a legnagyobb bölcsességre tanította követőit. Nekünk, mai tanítványainak is tovább kell adnunk ezt a bölcsességet, így adhatunk ízt a világnak" – mondta az esztergom-budapesti érsek. „Azt is tudjuk, hogy a só tartósít, megóvja az élelmiszereket a romlástól. A keresztényeknek nem szabad kritikátlanul a világhoz hasonulni, hanem Jézus Krisztusról kell példát venniük, így jelen lenni a világban" – mondta a katolikus egyházfő.

Az Istentől kapott küldetésről (1Pét 2,9-10) prédikált Bogárdi Szabó István református püspök. „A ma emberére sokféle nyomás nehezedik: a világ megannyi nyomorúsága eltakarja szemünk elől a teremtés csodáját, nehézségek gyengítik hitünket, a keresztyénüldözés megpróbálja Isten iránti bizalmunkat, a gúnyos korszellem önfeladásra csábít. Péter apostol azonban azt mondja nekünk: választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagyunk" – tette hozzá a Zsinat lelkészi elnöke.

Bogárdi Szabó István emlékeztetett, hogy az apostol által felsorolt címek az ószövetségi Hóseás próféta történetére reflektálnak, akinek „Nincs irgalom" és „Nem népem" névre keresztelt gyermekeivel Isten megmutatta, mi a következménye, hogy elfordultunk tőle. Ezzel szemben Péter azzal bíztat: megízleltük az Úr jóságát, Isten Jézus Krisztusban népévé fogadott minket, az ő tulajdonai vagyunk, szeretetétől senki és semmi nem szakíthat el minket. „Hallgassuk meg Péter buzdítását, Isten szeretete járja át a szívünket, s legyünk hirdetői irgalmának. Ne magunkról beszéljünk, hanem arról, aki a sötétségből a világosságra hívott el. Annak tetteit hirdessük, akihez elválaszthatatlanul tartozunk" – kérte prédikációja végén a dunamelléki püspök.

Az alkalom zenei szolgálatait Finta Gergely orgonaművész és a Lutheránia Evangélikus Énekkar végezte, Kamp Salamon vezényletével. A szervezők a befolyt adományokból a Kárpátalján és a Kárpátokon túl élőket támogatják. Az istentisztelet végén – lett szokás szerint – fekete kenyérrel búcsúztak a résztvevőktől, s a hazafelé indulók egy égő gyertyát is magukkal vihettek, hogy az küldetésükre emlékeztesse őket.

Feke György, fotó: Vargosz


Ez történik továbbiak →

Istent keresem

Ezsd 7,1–10

„...,mert vele volt Istenének a jóakarata” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink