Út a felnőtté válás rejtelmeinek megismeréséhez

2016. február 15., hétfő

A Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet interaktív kiállítást rendez, Felnőni és Megnőni címszóval. 

Az ingyenes kiállítás a Debreceni Egyetem három helyszínén, február 15-19. között a böszörményi úti Agrár-főépület aulájában, 22-26. között a kassai úti Campus Hotel tv termében és március 7-11. között a főépület díszudvarában tekinthető meg.

A február 15-i kiállításmegnyitón, ami sajtótájékoztató is egyben, többek között részt vesz Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Jávor András, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese.

A rendezvény célja, hogy megismertessék a fiatalokkal a felnőtté válás körülményeit és ezekhez a körülményekhez segítséget adva biztassák őket az önálló életkezdésre, döntéshozatalra, elkerülve a megfelelési kényszert, melyet a mai fiatalok a magas társadalmi elvárások miatt éreznek.

Az egyetemi gyülekezet már évek óta segít több száz fiatal felnőtté válásában, és az elmúlt két évben új munkatársakkal is bővült, ennek eredményeképpen az Egyetem téri templom mellett új keresztyén közösségek jöttek létre a Kassai és a Böszörményi úton is.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió