Idei tervekről egyeztetett a Generális Konvent elnöksége

2016. február 12., péntek

Február 9-én és 10-én a tiszántúli egyházkerület meghívására Berekfürdőn tartotta idei első ülését a Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő testület.

Az ülésen elfogadták a Magyar Református Egyház 2016. évi közös költségvetését, egyeztetés folyt a reformáció 500 éves évfordulójának megünneplésére tervezett közös programokról, szó esett – megjelenésének és magyarországi elfogadásának évfordulója kapcsán – a II. Helvét Hitvallás új fordításáról, valamint beszámoló hangzott el a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2015. évi gyűjtéséről is.

Fotók: Barcza János

A 2016. év kiemelt rendezvényei között döntés született a Magyar Református Egység Napja közös megünnepléséről – május 22-én Kolozsváron –, amikor a Farkas utcai református templomban tartandó ünnepi istentiszteletre és egynapos fesztiválra várja az Erdélyi Református Egyházkerület az érdeklődőket a Kárpát-medence valamennyi református egyházmegyéjéből. Az esemény egyúttal a reformációi emlékév erdélyi programsorozatának hivatalos megnyitása is lesz. Az elnökség továbbá megállapodott abban is, hogy szeptember 3-án Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület látja vendégül a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitóját.

Az elnökségi ülésen szó esett a Generális Konvent bizottságainak munkájáról is. A Liturgiai és Himnológiai Bizottság a teljes böjti időszakra elkészített liturgiai összeállításról számolt be, amellyel lehetőséget kívánnak adni a gyülekezeteknek a készülő új istentiszteleti rend kipróbálására. Az Egyházalkotmányi Bizottság kapcsán pedig az hangzott el, hogy a testület a Generális Konvent keretében együttműködő egyházak joganyagának harmonizációjára vonatkozóan, a jogalkotás és a választási rendszerek összehangolása területén készül ajánlásokat megfogalmazni. A Szerbiai Református Keresztyén Egyház megkeresése nyomán – az elmúlt évek nem kevés konfliktussal járó tisztújításainak tapasztalatait megvizsgálva – az egyház választási szabályainak megújításához konkrét szakmai segítség nyújtásáról is döntött a Generális Konvent elnöksége.

A Generális Konvent a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete. Feladata a közös alkotmány és közös törvények előkészítése, a közös ügyek koordinálása, az egység munkálása. Ennek ügyvivő testülete a Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő elnökség, melynek feladata a közös ügyek intézése. A testület szükség szerint, de évente legalább háromszor ülésezik.

Kommunikációs Szolgálat


Istent keresem

Lk 24,13–27

„Miről beszélgettek egymással útközben?” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink