Összeért a történelem két szála

2016. február 15., hétfő

Hollandia budapesti nagykövetsége a soros EU-elnökség kísérőprogramjaként február 12-én a Millenárison, az Európa Pontban vetítette Roel Reiné rendező Michiel de Ruyter admirálisról szóló filmjét. Ki is volt ő és miért fontos nekünk, magyaroknak? Mint az a 2015-ös nagyjátékfilmből kiderült, ő volt az, akit tizenegy éves kisfiúként kiküldtek a tengerre, mert a vlissingeni templomtoronyból túl sokat nézte a végtelen vizet. Ő volt az, aki egy kalóztámadás során vajjal kente fel hajója fedélzetét, hogy harcképtelenné tegye ellenfeleit. És ő volt az, aki 1676. február 11-én Nápoly partjainál kiszabadította azt a majd harminc magyar protestáns prédikátort, akiket hitük miatt az ellenreformáció idején gályarabságra ítéltek. Az esti filmvetítés legmeghatóbb pillanata az volt, amikor a címszereplő leszármazottja, Frits de Ruyter és Szodói Balogh András kiszabadított gályarab leszármazottja, Réthy Ágnes találkoztak egymással.

Népeket tizedelő járványok, három háború egy időben, vérontás és cselszövések. Igen, ezek szintén a „holland aranykorként" emlegetett 17. század fő momentumai. Ennek a letűnt kornak kiemelkedő alakja Michiel de Ruyter admirális, kiváló stratéga, holland nemzeti hős. 1672-ben, amikor Anglia, Franciaország és Németország közös erővel megtámadta az épp csak függetlenedett Hollandiát, az admirális gyors és pontos helyzetfelismerésének, stratégiai gondolkodásának köszönhetően a hollandoknak sikerült megverni az angol–francia hadiflottát, és így elhárítani országukról a közvetlen veszélyt. A bátor, tisztességes és vallásos ember hírében álló admirális személye nekünk, magyaroknak azért jelent sokat, mert ő volt az a hős, aki kiszabadította a pozsonyi bíróság által hitükért gályarabságra ítélt protestáns prédikátorokat, lelkészeket.

Tovább él a holland admirális öröksége

A magyarországi ellenreformáció idején több mint hétszáz evangélikus és református lelkészt idéztek a Pozsonyban felállított különbíróság elé. Mintegy háromszáz pap és tanító jelent meg a tárgyaláson, amelyen felségsértéssel, hazaárulással, a katolikus egyház megsértésével vádolták őket, egyben követelték „bűneik" beismerését és áttérésüket a katolikus hitre. A legállhatatosabbakat, akik semmifajta megalkuvásra nem voltak készek, kisebb csoportokban várbörtönökbe vitték, majd közülük több mint negyvenet Nápolyba hurcoltak. Csak harmincketten maradtak életben, őket eladták gályarabnak. Sorsuk nagy visszhangot keltett Európa protestáns országaiban: gyűjtés indult kiszabadításuk érdekében, és ez többszöri kísérlet után végül a holland admirálisnak sikerült 1676. február 11-én. „Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam" – ezekkel a híressé vált szavakkal fogadta hajóján a holland tengernagy a huszonhat megmentett magyar prédikátort.

A 340. évfordulóra a budapesti holland nagykövetség Magyarországra hívta az admirális leszármazottját. Frits de Ruyter de Wildt nemcsak a követség által szervezett filmvetítésen vett részt, hanem az évforduló napján ellátogatott egyházunk zsinati székházába, ahol megkoszorúzta a gályarabságra ítélt protestáns prédikátorok emléktábláját. „Ma is aranykorban élünk, sőt talán még inkább, mint a 17. századi Hollandiában, csak ezt a mai kor embere nem tudja már megélni" – jelenti ki de Ruyter de Wildt. Az őse emlékét ápoló holland férfi nehezményezi, hogy a ma emberének szinte már leggyakrabban használt szava a krízis, holott az aranykorként emlegetett évszázadban Michiel de Ruyternek egyszerre három háborút kellett vívnia, pestis, kolera pusztította Európát, és ha valakinek nem volt munkája, valóban éhen halt. Amszterdamban akkoriban körülbelül ötven százalékot tett ki az idegen nemzetek aránya, ma ugyan­ez a szám körülbelül huszonhárom. „Tanulnunk kellene a történelem viharaiból, és a tanulságokból levont következtetéseket beépítenünk mindennapjainkba, visszaszorítva örök pesszimizmusunkat" – véli a férfi, és azt mondja, ma még inkább aranykorban élünk, csak meg kell látnunk a nehézségekben rejlő lehetőségeket, az összefogás erejét. A Michiel de Ruyter Alapítvány elnökeként élethivatásának tartja családi örökségét, annak szellemiségét továbbadni az emberek számára, motiválni, változásokat elindítani bennük.

Mindenkinek van múltja


A kiszabadított hitvallókat Velencébe vitték, onnan pedig Svájcba kerültek, majd ki-ki hazatérhetett szülőföldjére. Köztük volt Szodói Balogh András is, aki az 1681-es, protestánsoknak is több jogot biztosító országgyűlés után tért haza Magyarországra. Hazatérése után még sokáig szolgálta az Urat. Jelmondata az Énekek éneke második részének második verséből származik: „Mint liliom a tövisek között." Mint liliom a tövisek között, az őszinte, mély hitbe kapaszkodva, amely átsegítette őt az embertelenül nehéz, kiszolgáltatott helyzetén, kitartott, fel nem adva, meg nem törve. Ezt már kései utódjától, Réthy Ágnestől tudjuk meg.

Az egykori gályarab ma élő leszármazottját hosszas kutatómunkával sikerült felkutatniuk a követség munkatársainak. „Jó arra gondolni, hogy van családi örökségünk. Beszélünk nagy, történelmi családokról, de igazából minden család nagycsalád, minden család, minden ember történelmi, csak éppen nem mindenki tud róla" – mondja. Neki édesapja sokat mesélt a család történetéről, az elődeik emléke ott élt velük. „Nagyon fontos lenne, hogy az emberek tudják, igenis mindenkinek van múltja. Minden kis darab, minden kis elem sokat számít, és nagyon örülök, hogy most ez a kicsi morzsa előkerült. Nem azért, mert a miénk, hanem mert egy újabb kis részlet a történelemből" – meséli a hölgy. Beszélgetésünk során többször megemlíti azt is, mennyire hálás azért a megrendítő segítőkészségért, amelyet a családja iránt tapasztalt a saját kutatásuk során, és köszönetét fejezte ki a sárospataki, a pápai levéltárnak, a debreceni gyűjteménynek, a felkeresett „falak" munkatársainak.

Ezen a februári péntek estén ismét összeérhetett a történelem két, egymástól elvágott szála. Megelevenedett a 17. század világa, amelyben a nehézségeken, embertelenségeken felülkerekedő hit győzelemre vitte a holland nyitottság és segítőkészség erejét. Nyitottság, elfogadás, segítségnyújtás, hit – kulcsszavai voltak ezek az alkalomnak, az igaz testvéri szeretetnek, hitvallásnak. A bennünk élő történelemnek, Istennek. A holland–magyar barátság azonban sokkal mélyebbre, előbbre vezet vissza. Benne van a kis népek összetartó ereje, a holland nagyvonalúság, segítőkészség, a holland és a magyar mentalitás egymást kiegészítő temperamentuma, a protestáns hit, az Istenbe vetett bizalom.

Szoták Orsolya, fotó: Dimény András

Ez történik továbbiak →

Istent keresem

Lk 18,28–34

„Íme, mi otthagytunk mindent, és követtünk téged” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink