A felvidéki reformátusság történelmének legjelentősebb támogatását kapta

2016. február 21., vasárnap

Ünnepélyes keretek között írta alá február 20-án Komáromban Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az egyház magyar gyülekezeteinek és közösségeinek megerősítését szolgáló egymilliárd forint támogatást előirányzó szerződést.

A magyar kormányzati támogatást, amelyet Balog Zoltán az összetartozás üzenetének, Fazekas László pedig történelmi jelentőségűnek nevezett, a felvidéki magyar gyülekezetek megerősítése mellett a lelkészi szolgálat megerősítésére, az oktatásügy fejlesztésére és különböző létesítmények kialakítására szánják.

Fazekas László püspök beszédében rámutatott az egyház nemzetmegtartó és a felvidéki magyarság körében betöltött szerepére, olyannak nevezve azt, amire lehet jelent és jövőt építeni. Kiemelte: az egyháznak ez a szerepe fokozottan jelentős a kisebbségben élők, így a felvidéki magyarság számára.

A püspök elmondta: a mindennapi küzdelmekhez a hit és kitartás mellett más eszközökre is szükség van, és ilyen eszköznek tartják ezt a támogatást is, amelyet okosan, megfontoltan és nagyon figyelmesen akarják felhasználni a nemzetmegtartás céljaira.

„Aki könyörül, azon könyörülni fognak, aki adni mer, az kapni is fog" – hangsúlyozta beszédében Fazekas László, hozzátéve: a magyar kormányzati támogatás olyan befektetés lesz, amelyet Magyarország sok nap múlva megsokszorozódva talál meg a hitéletében és értékeihez való ragaszkodásában megerősödött felvidéki magyarságban.

Balog Zoltán az egyháznak jóváhagyott magyar kormányzati támogatásról szólva úgy fogalmazott, hogy ezt az összeget lehet soknak és kevésnek is nevezni, de ebben az összegben nem a forint a lényeg, hanem „az az üzenet, ami azt jelenti, hogy összetartozunk".

Rámutatott: a támogatás segít abban, hogy az összetartozás ne csak egy eszme, hanem valóság is legyen. Kifejtette: az összetartozás valamikor természetes volt, ma viszont sokan természetellenesnek próbálják beállítani, ezért is fontos – többféle szempontból is – csökkenteni a meglévő távolságokat.

„Nekünk ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy az a távolság, amit nem kilométerben mérnek, csökkenjen" – hangsúlyozta a miniszter, rámutatva: a jó határ menti együttműködések és gazdasági fejlődés mellett a lelki, szellemi, kulturális kapcsolatok építésére is szükség van, mert az előbbiek az utóbbiak nélkül nem hozzák meg a kívánt eredményt.

Balog Zoltán a támogatás célválasztásával kapcsolatban elmondta: a történelem során többször is bebizonyosodott az egyházi közösségek stabilitása és szerepe. „Ha nagy a baj, csak az egyházak maradnak (...) a politikai képviselet hol ilyen, hol olyan, bízunk benne, hogy erősödik, de amik maradnak azok az egyházi közösségek" – fogalmazott a miniszter. „Oda érdemes adni, ahol van erő hozzátenni" – mondta, rámutatva: nagyon fontos hogy egy támogatás ne lanyhulást eredményezzen, hanem olyan befektetés legyen, amely megsokszorozza önmagát.

Az egymilliárd forintos keretösszegű támogatást az egyház kérése alapján tavaly decemberben hagyta jóvá a magyar kormány, annak odaítélését Balog Zoltán jelentette be ugyancsak decemberben a felvidéki Somorján, amikor a Csallóköz legrégebbi egyházi épületének külső felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten vett részt.

Forrás: MTI, fotó: Krizsán Csaba/MTI

Ez történik továbbiak →