Irányt adó találkozás

2016. február 22., hétfő

„Vezetőként az lehetsz mások számára, aki talán számodra senki sem tudott lenni" – mutatott rá Kovács Endre a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek, teológiák, egyetemi lelkészségek képviselőinek és ifjúsági referenseinek tartott előadása kezdetén, mely a vezető beszélgetések világába kalauzolta a GeKIB tagjait.

Berekfürdő adott otthont február 15. és 17. között a Kárpát-medencei Ifjúsági Egyeztető Fórumnak, melyre itthonról és a határon túlról is szép számmal érkeztek a résztvevők. Három hónap telt el a teológusok, és ifjúsági munkával foglalkozók legutóbbi találkozása óta, ezért ismét elérkezettnek látták az időt, hogy tapasztalataikról és eredményeikről beszéljenek egymással. A Megbékélés házában előadásokon, áhítatokon és beszélgetéseken keresztül mélyülhettek a fiatalok között szolgálók ismeretei.

Az irgalom ösvényei

Kovács Tibor, Békés megyei ifjúsági referens nyitó áhítatában a szombati kalásztépés (Mt. 12. 1-8.) történetén keresztül beszélt az egység és közös célok fontosságáról. „A széttöredezett lélek nem tud egységre hívni" – figyelmeztette hallgatóságát a lelkész, hogy ezzel is elcsendesedésre buzdítson mindenkit. Mint mondta, az áldozat mindig felfelé mutat, az irgalmasság azonban egymás felé, ez a pár nap pedig lehetőséget nyújt az „oldalra figyelésre".

Az este folytatásában erről az oldalra tekintésről beszélt Szontágh Szabolcs is. „Többször felmerül a kérdés, miért fontos a GeKIB – kezdte a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője. – Leginkább azért, mert fontos néha körbenézni és látni, kikkel, milyen körülmények között dolgozunk együtt." A rövid bevezetést követően bemutatkoztak a résztvevők, elmondva azt is, milyen szervezetet vagy megyét képviselnek. Az este Kerekes Szabolcs tréner vezetésével zárult, aki arra kért mindenkit, hogy egy játékos beszélgetés folyamán válassza ki megadott képek közül, számára mi jelképez egy jó gyülekezetet. Egymás gondolatainak és közösségről alkotott képének megismerésével mindenki épült lelkileg.

Vezérfonal vezetőknek

A keddi program Katona Viktor, az SDG diákmozgalom elnökének az Istentől jövő kegyelemről szóló áhítatával indult. A Barnabás csoport tagjai, Heizer Tamás, Kerekes Szabolcs és Kovács Endre vállalták azt a feladatot, hogy a keddi képzés alatt bemutassák az Eredményre vezető beszélgetési modell és a keresztény mentorálás alapjait. Az egész napon átívelő képzés során komoly ismeretekre tehetett szert a hallgatóság az egymásra figyelésről, a segítő kérdésekről és visszajelzés erejéről.

A segítő beszélgetések valójában nélkülözhetetlenek azok számára, akik emberekkel – de különösen fiatalokkal – dolgoznak. Valahol mélyen mindenkiben ott a vágy arra, hogy valakinek beszélhessen nehézségeiről, terveiről és kétségeiről, mert ezeket kimondva könnyebben járhatnak útjukon. „E kapcsolatban a két fél Isten munkáját keresi, és abba szeretne bekapcsolódni, ezért a mentor a mentorált mellé áll, saját tudását és tapasztalatait csak kivételes esetben osztja meg, inkább kísérve vezet" – foglalta össze Kerekes Szabolcs a vezető beszélgetések lényegét.

A hallgatóság árnyalt képet kaphatott e hivatás összetettségéről és felelősségéről, hiszen egy mentor nem formálhat véleményt és csak hatásos, iránymutató kérdéseket tehet fel, melyeket már beszélgetőpartnerének kell megválaszolnia. Elengedhetetlen azzal az értő figyelemmel fordulni a másik felé, mely nem engedi elkalandozni a gondolatokat, és mely igen nehéz, ha hosszú ideig szükséges fenntartani. Minden beszélgetésre igaz, hogy először meg kell érkezni, majd folyamatosan jelen kell lenni és figyelni a másikra, de a mentorálás során különösen is az. A Barnabás csoport rávilágított, hogy bárkiben jogosan merül fel igény egy-egy vezető beszélgetésre, ugyanakkor remélik, a rövid képzés után többen érzik úgy, hogy ők maguk is szeretnének mentorrá válni. „A beszélgetések végső célja Isten tervének beteljesülése a mentorált személy életében" – zárta a képzést Heizer Tamás.

Színről színre

Az utolsó reggelen Bogyó András, az Exodus missziós szervezet magyarországi vezetője tartott áhítatot, melyben Pál Timóteushoz írott második levele nyomán az ifjúsági munka lényegét és a vezetők felelősségét foglalta össze. Aki fiatalokkal foglalkozik az önkéntelenül is példává válik, ezért muszáj folyamatosan fejlődni – hangsúlyozta.

Több, mint hetvenen képviselték Berekfürdőn a Kárpát-medencében zajló ifjúsági missziót. A programok alatt, egy-egy csésze kávé mellett szó esett a következő év programjairól, a reformáció kezdetének közelgő jubileumi évéről, az ifjúsági munkát segítő pályázati lehetőségekről és olyan fontos kérdések kereteiről, mint a hitoktatás és a konfirmáció. Sok kérdést sikerült megválaszolni, ugyanakkor legalább ennyi új kérdést is felvetett a konferencia. Annyi azonban biztos, hogy a Kárpát-medencében sokan, sokféle érdekes lehetőséget kínálnak a közösséget és Isten közelségét keresőknek, melyekből könnyen választhatnak az éppoly sokszínű érdeklődési körrel rendelkező fiatalok.

Olvassa el körkérdésünket is!
Néhány résztvevőt arról kérdeztük, hogy a szervezetük képviseletén túl, számukra személyesen, mit is jelentenek ezek az együttlétek.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Czanik András és Juhász Alexandra

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.