Böjt negyedik vasárnapjára

2016. március 06., vasárnap

„Ha Istenre szomjazunk, akkor nem maradhatunk felszínesek" – Fekete Ágnes áhítata.

„Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?" (Zsolt 42,2–3)

Az egyik legismertebb zsoltárunk ez. Ki ne hallotta volna már a dallamát? Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik. Nemrég elgondolkodtam ezen a megfogalmazáson. Hány és hány olyan ének van, amelyik nem a megérkezés, nem a megelégedés állapotát írja le, hanem éppen az úton lét, a várakozás, a hiány állapotát. Többször olvasunk a Bibliában például arról, hogy valaki a templom után vágyakozik. Még nincs ott, de meg fog érkezni, és az illető eldalolja szomjúságát. Miért olyan fontosak ezek a hiányt hordozó pillanatok? Miért nem azt olvassuk, hogy mint a szarvas, aki szürcsöli a patak vizét, úgy vagyok Istennel? Nem. A sóhajtozó, epekedő állat képét használja a zsoltár, mert ez egy fontosabb állapot, mint maga a megérkezés.

Eszembe jutott Bartók Béla műve, a Kékszakállú herceg vára, amikor Judit mindenképpen szeretne megérkezni a kastély legbelső kamráiig. Szeretne betelni, és nem tudja elfogadni az epekedés, a hiány és értetlenség állapotát. Nehéz is ezt elfogadni különösen a mai korszakban, amelyik aztán végképp nem ismeri a késleltetés, a várakozás, a „nincs azonnal" fogalmait. A fogyasztás korszaka kicsi gyermekké akar bennünket tenni, aki rögtön megszerzi azt, amire vágyik, és nem akarja megismerni a szomjúság érzését. Pedig a felnőtt ember számára ez egy létfontosságú tapasztalat. Ha például kirándulunk, egészen más úgy megérkezni a csúcsra, hogy ott vesszük elő először a kulacsot. Ha útközben állandóan szürcsölünk, ez egyre erősebb ingereket vált ki bennünk, és egyre nehezebben húzzuk fel magunkat a magas hegyre. Aki nem tud szomjazni, nem lesz jó hegymászó.

Istennel is ugyanígy kerülünk kapcsolatba. Aki nem tud szomjazni az élő Isten után, nem fogja megismerni őt. Aki csak a szellemi csipegetés, ide-oda kapkodás ma jól ismert mesterségét űzi, nem fogja a valóságos és élő Istent megtalálni. Mert őt csak szomjazva lehet megérteni. Sok bűne van a mai kornak, de talán a szellemi szomjúság mesterséges kioltása a legnagyobb.

Gyerekeink most lépnek a kamaszkorba, és annál csodálatosabb dolog nincsen, mint amikor kérdeznek, érdeklődnek, és mesélnek azokról a tudományos felfedezésekről, amiket itt-ott hallottak. Szomjazzák a tudást. Nagyon remélem, hogy nem törik le különféle pontrendszerek és kreditek gyűjtögetései majd ezt a szomjat.

Böjt van, ezért érdemes feltenni magunknak a kérdést: Merünk-e szomjazni, és ha igen, mire is szomjazik a lelkünk? Sok ember keresi Istent, de ha mélyebben elbeszélgetünk velük, akkor derül ki igazából, hogy a felszínes kíváncsiság mögött valóságos félelem van: csak nehogy eljussak Istenhez, csak nehogy valóban megszólaljon, mert akkor ki tudja, mit mondana. A zsoltár így szól: „Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?" Ha pedig valaki ezt ki meri mondani, az azt jelenti, hogy valóban magára Istenre szomjazik. Nem egy áldásokat osztó kézre, nem egy jóságos öregemberre, aki mindig segít, és jó tanácsokat ad, hanem Istenre, aki a mi teremtő és megváltó Atyánk, akinek az arcát bár megláttuk Jézusban, mégis kicsit mindig titok marad.

Ha Istenre szomjazunk, akkor nem maradhatunk felszínesek. A habzsoló ember az, aki mindenben csupán azt látja, amit az első benyomásra magából mutat. A szomjazni képes ember nem issza meg rögtön a vizet, mert előbb megnézi azt, hogy például nem mérgezett-e. Aki késlelteti vágyait, az a dolgok mögé szeretne látni, ezért nem így imádkozik: „Jöjj el, Istenem, áldj meg hamar, hadd érezzelek most!", hanem így imádkozik: „Szomjazom utánad, Uram, nem látom akaratodat. Kereslek. Kérlek, mutasd meg magad, megvárom, amíg a világosság megjelenik számomra is. Nem szeretnék arra nézni, amit csupán a felszínes szemvillanás érzékelhet, vágyom mélyebbre látni, a te hatalmadra. Ezt a látást add meg nekem!" Ámen.

Fekete Ágnes, fotó: Asszonyi Eszter

Az áhítat elhangzott a Magyar Rádió Református félóra című műsorában, valamint megjelent a 40 nap című böjti áhítatos könyvben.

Ez történik továbbiak →

Istent keresem

Lk 9,51–62

„De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink