Országos jazz-zenei verseny

2016. március 11., péntek, Budapest

Országos szintű Jazz-zenei versenyt rendez a Bocskai István Református Oktatási Központ részeként működő Egressy Béni Református Művészeti középiskola a magyar jazz történelem kiemelkedő egyéniségének, Lakatos Ablakos Dezsőnek emlékére.

A verseny célja, hogy a résztvevőkkel megismertessék a jazz-zenei stílusokat, és ezek értékeit, előadási hagyományait. A versenyen szólóelőadóként és együttesként lehet indulni.

A zsűri elnöke a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla lesz, zsűritagként pedig Szőke Nikolett jazzénekes és Elek István jazzszaxofonművész fogja értékelni a produkciókat.

A szólistákat Balázs József zongorista, Pusztai Csaba dobos-ütőhangszeres tanár és Horváth Plútó József basszusgitáros, nagybőgős kíséri.

A verseny időpontja március 11-13., a nevezéshez szükséges dokumentumok pedig az Egressy Béni Református Művészeti középiskola honlapján érhetők el.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.