„Két lábon járó Biblia”

2016. április 05., kedd

Református diakónus is van a Roma Sajtóközpont (RSK) által Aranypánt-díjra jelölt hétköznapi roma hősök között. Arról, ki kapja a kitüntetést, az internetezők dönthetnek.

Az RSK által közzétett felhívásra rengeteg jelölés érkezett. Ezekből tizenkét civil szervezet segítségével tíz jelöltet választottak ki. Köztük van Lakatos János Attila, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Karának harmadéves diakónia szakos hallgatója, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium tagja.

„A nem hívőknek esze ágában sincs bemenni a templomba, így csak rajtunk keresztül tudják megismerni Istent" – vallja Lakatos János, aki szerint a keresztyén ember „kétlábon járó Biblia". A ciganymisszio.reformatus.hu vele készített interjújából kiderül, milyen hosszú út vezetett a gyermekotthontól az egyetemig, ahol jelenleg is diakónus alapszakon tanul. Képzése alatt főként teológiát, jogot, pszichológiát és szociológiát hallgat, hogy a későbbiekben majd megfelelő módon nyújthasson segítséget és vigasztalást az Isten útját keresőknek.

Szavazni az index.hu cikkében lehet április 8-án, pénteken délig.

A Roma Sajtóközpont második alkalommal adja át idén április 8-án, a Nemzetközi Roma Napon az Aranypánt-díjat annak a hétköznapi roma hősnek, aki az olvasóktól a legtöbb szavazatot kapja. A díj elnevezése Kovács József Hontalan költőtől származik, aki 1991-es, Ismeretlen cigány ének című kötetének előszavában írja: „Vallom és vállalom, hogy rajtam két aranypánt van: az egyik a magyar kultúra, a másik a cigányságom. Egyikről sem óhajtok lemondani." Az elismerést tavaly Horváth József rákkutató genetikus kapta, aki szintén a Wáli István Református Cigány Szakkollégium tagja volt.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.