„Kálvin kemény magyarja”

2016. április 25., hétfő

155 éve született gróf Tisza István. Az évforduló lehetőséget teremt arra, hogy betekintést kapjunk a Tisza család történetébe, egyben megismerjük a mártír miniszterelnök közéleti és egyházi munkásságát.

Az 1861. április 22-én született gróf Tisza István életművének mind a politikusi, mind az egyházvezetői oldalára napjainkban egyre nagyobb megbecsüléssel tekintenek szerte a Kárpát-medencében.

A Tisza család

Családja a neves, több évszázados történelmi múlttal rendelkező famíliák közé tartozik. A nemességet Rudolf király adományozta Tisza Tamásnak 1578-ban. A család geszti birtokközpontját a török kiűzése utáni években Tisza László kapta. Itt épült fel a barokk művészet figyelemre méltó alkotása, a geszti Tisza-kastély.

Tisza István nagyapja, Tisza Lajos (1798-1856) Bihar megye alispánja, majd az 1840-es években Bihar megye főispáni helytartója volt, s – mint ilyen – kemény kézzel fellépett a liberális ellenzékkel szemben. Lajos fia, Tisza Kálmán 1830. december 16-án született. Az ifjú Kálmán az 1848-as forradalomban minisztériumi fogalmazóként tevékenykedett. Harmincéves korában, 1860-ban megházasodott, feleségül vette Degenfeld-Schonburg Ilonát. Ellenezte a kiegyezést, 1867 és 1875 között a legfontosabb ellenzéki vezető volt, majd 1875 és 1890 között Magyarország miniszterelnöke volt, mint a Szabadelvű Párt vezetője.

Kálmán testvére, Lajos (1832-1898) a Fővárosi Közmunkák Tanácsának első alelnöke, majd 1871 és 1873 között közlekedésügyi miniszterként vett részt a közéletben. Ő irányította az 1879-es nagy tiszai árvíz után Szeged városának újjáépítését. Érdemei elismeréséül Ferenc József császártól 1883-ban grófi címet kapott. Hosszú időn keresztül Szeged országgyűlési képviselője volt. Mind Kálmán, mind Lajos nemcsak a politikában, hanem a református közéletben is vezető szerepet vállaltak. Tisza Kálmán a Dunántúli Református Egyházkerületnél, gróf Tisza Lajos a Dunamelléki Református Egyházkerületnél hosszú időn keresztül főgondnoki tisztséget töltött be.

Tisza Kálmán politikai felfogását jól jellemzi az a gondolat, amelyet még 1861-ben, a képviselőház első alelnökeként mondott: „Bátraknak kell lennünk nemcsak személyesen, de a politikában is, és mégis óvakodnunk kell a vakmerőségtől.” Tisza Kálmán 1902. március 23-án, Budapesten hunyt el. Holttestét fővárosi lakásában ravatalozták fel, majd a Tisza család geszti mauzóleumában (képünkön) helyezték el.

Tisza István életútja

Tisza István 1861. április 22-én született Pesten. Gimnáziumi tanulmányait előbb magántanulóként, majd az utolsó két évben a Debreceni Református Kollégiumban végezte, ahol 14 éves korában tett érettségi vizsgát.

Budapesten, Heidelbergben és Berlinben jogi tanulmányokat folytatott, jog- és államtudományi doktorárust szerzett. A németországi egyetemi évek alatt megszilárduló világnézetére Heidelberg szellemisége is rányomta bélyegét, s ez a hatás Tisza egész életében maradandónak bizonyult. „A kálvinizmus – írta –, s főleg a magyar kálvinizmus helyzete, sorsa nagyon érdekel engem is, miután ahhoz (ha nem is a helvetica confessio minden dogmájához) gondolkodás után meggyőződésből ragaszkodom, missziójában, jövőjében hiszek...”

Huszonnégy éves korában, 1885-ban házasságot kötött: nagybátyja, Tisza László lányát, Ilonát vette feleségül, akibe már évek óta szerelmes volt. Kiváló sportemberként Tisza István figyelemre méltó eredményeket ért el lovaglásban és vívásban. Kastélyuk mellett Geszten az 1884-ben teniszpályát hozott létre.

Az országos politikába 1886-ban, mint az erdélyi Vízakna település országgyűlési képviselője kapcsolódott be. Első parlamenti beszédét 1888-ban tartotta meg, amelyet aztán harminc éven át hatszáz politikai szónoklata követett. 1897-ben, nagybátyja, a gyermektelen gróf Tisza Lajos halála után megörökölte annak grófi címét. A magyar közélet egyik legnagyobb, felelősséggel járó feladatát, a miniszterelnökséget két alkalommal látta el, előbb 1903 és 1905, majd 1913 és 1917 között.

Az első világháború második évében, 1915-ben gróf Tisza István a következőképpen mondta el gondolatait a rá háruló feladat terhéről: „Nekem egy percre sem szabad arról megfeledkeznem, hogy magyar nemzetnek ebben a nagy korszakában nekem jutott a feladat, hogy a nemzet ügyét felelős állásban képviseljem. Egy percig sem szabad arról elfeledkeznem, amit ez a helyzet rám hárít.”

A közéleti ember, a református egyházi vezető

Tisza István a XX. század eleji magyar politika egyik legmeghatározóbb alakja volt. Miniszterelnöki szerepvállalásán kívül 1912. és 1913. között a képviselőház elnöki tisztét is betöltötte. Alapítója volt 1910-ben a Nemzeti Munkapártnak, amely őt politikájában élete végég támogatta.

Politikusi pályája mellett fokozatosan egyre nagyobb felelősséggel járó egyházi tisztségeket vállalt. 1883. március 29-én a Nagyszalontai Református Egyházmegye aljegyzőjévé választották, majd 1885-től ugyanennek az egyházmegyének a tanácsbírója lett. A Nagyszalontai Református Egyházmegyének édesapja, Tisza Kálmán elhunyta után, 1902-től gondnoka lett. A Dunántúli Református Egyházkerület 1907-ben főgondnokká választotta. Mind a gondnoki, mind a főgondnoki tisztségét élete végéig betöltötte.

Tisza István 1917-ben a reformáció 400 éves jubileumi ünnepségén elmondott beszédében személyes hitéről is bizonyságot tett: „Az én meggyőződésem, tisztelt díszközgyűlés, hogy mindazzal a sok kísértéssel szemben, amit kulturális téren is jelent a modern élet a keresztyén emberre nézve, csak az az egyéni hit állja ki a tűzpróbát, amit nem gépiesen sajátítunk el, hanem az igazság becsületes keresése által magunk szereztük meg.”

Tisza István meggyilkolása

Politikai pályafutása alatt több alkalommal próbáltak Tisza István életére törni, 1912-ben például Kovács Gyula országgyűlési képviselő támadt rá fegyverrel. Az első világháborúba az ország hadba lépését ellenző Tisza Istvánt az 1918-as őszirózsás forradalom során hatalomra jutott Károlyi Mihály közvetlen hívei a világháború okozta sok szenvedés legfőbb felelősének tartották. 1918. október 31-én merénylet áldozata lett.

Az őszirózsás forradalom és a tanácsköztársaság zavaros napjai után 1920-ban hadbírósági tárgyalás próbálta felderíteni a gyilkosság körülményeit. A vádlottak a tárgyaláson beismerték, hogy 1918. október 31-én délután 5 óra tájban két személygépkocsival az Astoria szálló Magyar utcai kijáratától indulva elmentek a Hermina úton található Róheim villához, ahol a volt miniszterelnök bérelt lakást. Az épületbe bejutva rövid szóváltás után többször rálőttek a grófra, aki merényletben az életét vesztette.

Tisza István meggyilkolásának tragikus hírére, a XX. század neves erdélyi protestáns költője Reményik Sándor (1890-1941) verset írt „Magányos cipruság” címmel, a költeményben nemcsak elsiratja a mártír miniszterelnököt, hanem személyét méltatva Őt „Kálvin kemény magyarjának” nevezi:

„Nem szánlak, jó Vitéz, mert jó Neked,
Neked már jó.
Sok rémség elől elfedte szemed
Az orgyilkos golyó.
Rövid a kín, hosszú a síri álom,
De ezt a népet szánom és útálom.

Hogy letört életednek drága gátja,
Rajt' dül át a tömeg,
Ezer közül nagyságod egy ha látja,
S az sem érdemli meg;
A nemzedékek sodra tovatart,
S nem ád az Isten több ilyen magyart.

Míg éltél, értünk drága két karod
Munkált erőd felett,
S a halál, mikor szíven ragadott,
Szóltál: "Ez így kellett".
Néztél merőn, Kálvin kemény magyarja,
A puskacsőbe: ahogy Isten akarja.

Egy szörnyű korszak minden bűneit
Hordta fennkölt fejed,
Szeretted édes magyar véreid,
S tested megtöretett,
Új tagja mártírok nagy seregének,
Néróknál haj! hóhérabbak a népek!

A becsületen folt, csorba ne essék,
Nem volt más jelszavad,
Hitted, hogy nem ábránd, mi kötelesség.
Arany-Szent-György-lovag,
Köveden rövid lesz a felirat:

Egy igaz férfi, sok hitvány miatt!”

Tisza István emlékezete az két világháború között

Az 1920-as és 1930-as években Tisza István emlékezetkultúrája nagyon sokrétű volt. 1921-ben ő lett a névadója a debreceni egyetemnek, ezenkívül az országban számos közteret neveztek el róla. A mártír miniszterelnököt ebben az időben a legjelentősebb magyar protestáns emberek között emlegették. Elkezdték beszédeinek kiadását, több emlékkönyvet is megjelentettek a tiszteletére.

Ravasz László a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke 1927. október 31-én, a budapesti Vigadóban tartott ünnepi beszédében Tisza Istvánt a jelentős protestáns személyiségek között említette:

„A reformáció reánk nézve nagyszerű emlékezet – (...) Nemcsak azt jelenti ez az emlék, hogy a magyar életakarat, a protestantizmus hősies szent dacában virult ki és a magyar szellemi életnek sok olyan értéke, amelynek birása nélkül nem volna érdemes magyarnak lenni, ebből a lélekből származott. Érdemes volna-e magyarnak lenni a Bethlenek és a Rákócziak nélkül? Az volna-e az ország, ami ma, ha kurucnóták nem sírnának pásztortüzek mellett és váromladékokon; az volna-e a mi magyar népünk lelke, nemzeti szellemünk fénye, teremtő ereje, ha nincs Petőfink, Aranyunk, Jókaink, Mikszáthunk. Nem önmagunk megcsonkítása lenne az, ha megtagadnók Kossuthot vagy Tisza Istvánt, épen ezeknek a napoknak sugárzó planétája, vagy pedig el tudjuk-e mindezeket képzelni a protestantizmus ihletése nélkül.”

Tisza István első egész alakos szobrát Debrecenben, az egyetem mellett 1926-ban helyezték el, ezt Kisfaludi Stróbl Zsigmond (1884-1975) mintázta és a Zuglóban dolgozó olasz Raffael Vignali (1877-1940) öntötte bronzba.

Gróf Tisza István pesti Kossuth téri emlékművét a magyar parlament északi oldalához közel állították fel 1934-ben. A szoborkompozíció építészeti terveit Foerk Ernő (1868-1934) készítette el. A szobrászati munkára Zala György (1858-1937) és Orbán Antal (1897- 1940) szobrászművészek kaptak megbízást. Az emlékmű bronz részeinek öntését Szili István (1882 -1936) végezte kőbányai öntödéjében. A szoborcsoport főalakját 1945 tavaszán ledöntötték, majd 1948-ban megsemmisítették. A mellékalakok egymástól távolra helyezve élték túl az elmúlt évek viharos évtizedeit.

Tisza István emlékezete a rendszerválás után

A kommunista diktatúra éveiben negatív személynek tekintették Tisza Istvánt.  Egy 1963-ban kiadott anekdotagyűjteményben ennyit írtak a grófról: „Emléke átkos és gyűlöletes”. Az 1948 és 1990 közötti református egyházi vezetés, elfelejtve a Tisza család évszázadok óta hűen gyakorolt reformátusságát, úgy mutatta be Tisza István életművét, mint ami az ország és az egyház kárára lett volna. A rendszerváltozás után életművét fokozatosan egyre pozitívabban ítélte meg a közvélemény és a magyar történészek többsége. Debrecenben 2000-ben visszahelyezték az 1940-es évek második felétől raktárban őrzött szobrát.

 

Születésének 150. évfordulóján a Tisza István Baráti Társaság több konferenciát, koszorúzást szervezett. Az ünnepségsorozat zárásaként 2012. április 22-én Zuglóban, az önkormányzat támogatásával felállították Tisza István egész alakos bronzszobrát, az előző évben róla elnevezett téren, az eseményen áldást mondott Kovács Mihály nyugalmazott esperes.

Tisza István parlament melletti – a második világháború után megszüntetett – emlékművének, az eredetivel teljesen megegyező állapotát biztosító helyreállítására 2014-ben nyílt lehetőség. A főalakot Elek Imre szobrászművész alkotta újra. A szoborkompozíciót 2014. június 9-én, pünkösdhétfőn leplezték le. Ünnepi beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, imádsággal és áldással szolgált Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.   

2016-ban Tisza István születésének 155. évfordulóján Geszten, Zuglóban és Nagykovácsiban szerveztek megemlékezéseket, amelyeken a magyar református közélet neves személyiségei méltatták gróf Tisza István gazdag életművét.

Millisits Máté

Istent keresem

Bír 17

„Most már tudom, hogy jót fog tenni velem az Úr, mert egy lévita lett a papom” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink