Tűzoltóadomány egy székely gyülekezetnek

2016. május 28., szombat

A Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) gépjárműfecskendőket adományozott a romániai, Hargita megyei rugonfalvai református egyházközségnek és a bögözi önkéntes tűzoltóságnak. A gépkocsikat Dobson Tibor dandártábornok, az MTSZ elnöke május 27-én adta át Debrecenben.

Tavaly áprilisban hozták létre a Kárpát-haza önkéntestűzoltó-hálózatot, amellyel valamennyi magyarlakta területen működő önkéntes tűzoltóság egyfajta szervezetbe tömörült. A hálózatban összehangolják a technikai fejlesztéseket, a képzéseket és koordinálják a segítségnyújtást az anyaországból a határon túlra.

Dobson Tibor üzenetértékűnek nevezte a tűzoltóautók adományozását, amely szerinte jelzi, hogy a nemzeti összetartozást a tűzoltóságon keresztül is lehet erősíteni. A múlt héten például két kárpátaljai településen tartottak árvízvédelmi és vízi mentési gyakorlatot, és rövidesen technikai adományt is visznek a térségbe.

A most átadott két tűzoltójárművet korábban a hajdú-bihari és a hevesi katasztrófavédelmi igazgatóság adta át a Magyar Tűzoltó Szövetségnek. A járművek felújítva, felszerelve indultak el Székelyföldre pénteken.

MTI, fotó: Kovács Tamás

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.